Kovács
Áron vízvezeték-szerelő vicces ember volt, de a női lélek dolgaiban meglehetősen
tapasztalatlan. Persze, legénykorában kétségtelenül jelentős sikerei voltak a
gyengébb nem táborában, sokan nem tudtak ellenállni a szövegének, de igazság
szerint ő akkoriban a hölgyek lelkével foglalkozott a legkevésbé. Egyszer aztán
elunta a flörtöket, szerelmes lett, meg is házasodott.
Ej,
pedig de keveset tudott még a nőkről! Főleg a lelkükről. Nem tudta még, hogy
minden nőnek szelektív a memóriája és lehet, sőt valószínű, hogy Pitagorasz
tételét, a töltött káposzta receptjét másnapra elfelejti, nem is beszélve a
Fradi összeállításáról, de mindent elraktároz és megjegyez, ami neki
bosszúságot, fájdalmat okozott. És ezt bármikor elő tudja kapni, neked tudja
szegezni, mint egy párbajhős a kardot. Tényleg bármikor! Nincs elévülési idő.
Szóval
Kovács Áron mindezt nem tudta és fogalma sem volt arról, hogy a továbbiakban a
viccelődéssel is vigyázni kell. Így aztán elkövetett egy hatalmas hibát. Néhány
héttel az esküvő után a szerelmes asszonyka nyolcvanötödször is feltette a
történelem folyamán már oly sokszor feltett kérdést:
--
És ugye, ha öreg és csúnya leszek, akkor is szeretni fogsz?
Mire
Áron kapásból, meggondolatlanul, sőt, mi több, bűnös felelőtlenséggel vágta rá
a választ, persze, csak úgy, viccből:
--
Hát persze, szívem! Legfeljebb, ha betöltöd a negyvenet, lecseréllek két
húszévesre.
Az
asszonyka tekintette elborult, kinn a konyhában talán egy-két könnycseppet is
elmorzsolgatott, de a férjecskéje ebből nem vett észre semmit.
Teltek-múltak
az évek, sőt évtizedek, saját lakásba költöztek, megszülettek a gyerekek.
Szóval, szépen gyarapodtak, éldegéltek. Aztán egy szép, verőfényes vasárnap
reggelen, amikor a szokásosnál kissé ráérősebben bújtak ki az ágyból, az
asszony megszólalt.
--
Na, mi lesz?—kérdezte.
--
Hogyhogy mi lesz? – nézett rá értetlenül Áron.
--
Hát velem mi lesz – felelte az asszony. – Hiszen annak idején azt mondtad, ha
betöltöm a negyvenet, lecserélsz két húszévesre. Tessék, már rég betöltöttem,
még időt is adtam neked a keresgélésre.
Persze,
a férje már rég nem emlékezett az egészre. Melyik férfi tartja észben, hogy mit
mondott 20-25 évvel ezelőtt! Most, hogy emlékeztette az asszony, nem győzött
szabódni, mentegetőzni. Hamar el is simult a feszültség, ám őt ettől kezdve nem
hagyta nyugodni a gondolat, vajon megvan-e még a régi szexepilje. Esze ágában
sem volt elhagyni az asszonyt vagy viszonyt kezdeni, csak kíváncsi volt.
Egy
napon, amikor az asszony nem volt otthon, gondosan megigazította a frizuráját,
már csak azért is, hogy a tincsek elfedjék a nyilvánvaló kopaszodást, aztán
felvett egy izompólót, mint régen, amihez jól be kellett húznia a pocakját és
végigsétált a korzón. Csalódottan állapította meg, hogy a fiatal csajokat nem
ismeri, de, ami még ennél is bosszantóbb, azok figyelemre sem méltatják.
Elhatározta, hogy leszólítja őket, de ehhez nem volt elég bátorsága.
Ekkor
vett észre a közelben egy igényesebb kocsmát. Úgy gondolta, egy-két felessel
merít némi bátorságot kikérte az italt, leült a pulthoz. A kocsmában senki nem
volt csak két fiatal, szőke pultos. Két bombázó. Csak trécseltek a pult mögött.
Áron megitta az egyik felest, aztán a másikat, majd nagyot sóhajtott.
--
Kérhetek valamit nektek is? – szólította meg őket.
Azok
értetlenül néztek rá.
--
Hogy mit? – kérdezte az egyik.
--
Azt kérdeztem, rendelhetek-e valamit nektek is? – szólt kicsit bátrabban Áron.
A
két csaj összenézett, majd elkezdtek….elkezdtek hangosan röhögni.
--
Mi tetszik papa? – kérdezte az egyik. – Megtalálta a Viagrát?
Maga
sem tudta, hogy támolygott haza. Akkor is ott ült, letörten a konyhaablaknál,
amikor hazajött a felesége, aki hiába kérdezte, mi baja. Nem szólt, csak bámult
valamit. Vagy inkább, mintha búcsúzott volna valamitől.
