Mi tetszik papa?

           

Kovács Áron vízvezeték-szerelő vicces ember volt, de a női lélek dolgaiban meglehetősen tapasztalatlan. Persze, legénykorában kétségtelenül jelentős sikerei voltak a gyengébb nem táborában, sokan nem tudtak ellenállni a szövegének, de igazság szerint ő akkoriban a hölgyek lelkével foglalkozott a legkevésbé. Egyszer aztán elunta a flörtöket, szerelmes lett, meg is házasodott.

Ej, pedig de keveset tudott még a nőkről! Főleg a lelkükről. Nem tudta még, hogy minden nőnek szelektív a memóriája és lehet, sőt valószínű, hogy Pitagorasz tételét, a töltött káposzta receptjét másnapra elfelejti, nem is beszélve a Fradi összeállításáról, de mindent elraktároz és megjegyez, ami neki bosszúságot, fájdalmat okozott. És ezt bármikor elő tudja kapni, neked tudja szegezni, mint egy párbajhős a kardot. Tényleg bármikor! Nincs elévülési idő.

Szóval Kovács Áron mindezt nem tudta és fogalma sem volt arról, hogy a továbbiakban a viccelődéssel is vigyázni kell. Így aztán elkövetett egy hatalmas hibát. Néhány héttel az esküvő után a szerelmes asszonyka nyolcvanötödször is feltette a történelem folyamán már oly sokszor feltett kérdést:

-- És ugye, ha öreg és csúnya leszek, akkor is szeretni fogsz?

Mire Áron kapásból, meggondolatlanul, sőt, mi több, bűnös felelőtlenséggel vágta rá a választ, persze, csak úgy, viccből:

-- Hát persze, szívem! Legfeljebb, ha betöltöd a negyvenet, lecseréllek két húszévesre.

Az asszonyka tekintette elborult, kinn a konyhában talán egy-két könnycseppet is elmorzsolgatott, de a férjecskéje ebből nem vett észre semmit.

Teltek-múltak az évek, sőt évtizedek, saját lakásba költöztek, megszülettek a gyerekek. Szóval, szépen gyarapodtak, éldegéltek. Aztán egy szép, verőfényes vasárnap reggelen, amikor a szokásosnál kissé ráérősebben bújtak ki az ágyból, az asszony megszólalt.

-- Na, mi lesz?—kérdezte.

-- Hogyhogy mi lesz? – nézett rá értetlenül Áron.

-- Hát velem mi lesz – felelte az asszony. – Hiszen annak idején azt mondtad, ha betöltöm a negyvenet, lecserélsz két húszévesre. Tessék, már rég betöltöttem, még időt is adtam neked a keresgélésre.

Persze, a férje már rég nem emlékezett az egészre. Melyik férfi tartja észben, hogy mit mondott 20-25 évvel ezelőtt! Most, hogy emlékeztette az asszony, nem győzött szabódni, mentegetőzni. Hamar el is simult a feszültség, ám őt ettől kezdve nem hagyta nyugodni a gondolat, vajon megvan-e még a régi szexepilje. Esze ágában sem volt elhagyni az asszonyt vagy viszonyt kezdeni, csak kíváncsi volt.

Egy napon, amikor az asszony nem volt otthon, gondosan megigazította a frizuráját, már csak azért is, hogy a tincsek elfedjék a nyilvánvaló kopaszodást, aztán felvett egy izompólót, mint régen, amihez jól be kellett húznia a pocakját és végigsétált a korzón. Csalódottan állapította meg, hogy a fiatal csajokat nem ismeri, de, ami még ennél is bosszantóbb, azok figyelemre sem méltatják. Elhatározta, hogy leszólítja őket, de ehhez nem volt elég bátorsága.

Ekkor vett észre a közelben egy igényesebb kocsmát. Úgy gondolta, egy-két felessel merít némi bátorságot kikérte az italt, leült a pulthoz. A kocsmában senki nem volt csak két fiatal, szőke pultos. Két bombázó. Csak trécseltek a pult mögött. Áron megitta az egyik felest, aztán a másikat, majd nagyot sóhajtott.

-- Kérhetek valamit nektek is? – szólította meg őket.

Azok értetlenül néztek rá.

-- Hogy mit? – kérdezte az egyik.

-- Azt kérdeztem, rendelhetek-e valamit nektek is? – szólt kicsit bátrabban Áron.

A két csaj összenézett, majd elkezdtek….elkezdtek hangosan röhögni.

-- Mi tetszik papa? – kérdezte az egyik. – Megtalálta a Viagrát?

Maga sem tudta, hogy támolygott haza. Akkor is ott ült, letörten a konyhaablaknál, amikor hazajött a felesége, aki hiába kérdezte, mi baja. Nem szólt, csak bámult valamit. Vagy inkább, mintha búcsúzott volna valamitől.