2021. január 26., kedd

A szentéletű Etus asszony

 


Etus asszonyt amolyan vén szipirtyóként tartották számon a faluban, mindig a kinn ült a kapuban, mindenkit megszólt, mindent látott és tudott, amit pedig nem, azt hozzágondolta. Ő magát szentéletűnek tartotta, egy misét ki nem hagyott volna a templomban, mindenki mást viszont romlottnak és erkölcstelennek, aki ott fog majd égni valahol a gyehenna tüzén.

Sokan azzal magyarázták ezt, hogy vagy harminc éve itthagyta az ura, egyesek szerint azonban nem itthagyta, hanem megszökött tőle, mert már akkor is kiállhatatlan természete volt. Lehet benne valami, mert később elmarta maga mellől a fiát is, aki meg sem állt az ország másik végéig, évente ha kétszer felbukkant a faluban.

Történt egyszer, hogy a szomszédos házat egy beköltöző fiatal pár vette meg, akik eleinte még örültek is, a jóindulat jeleként értékelték, hogy Etus néni annyira érdeklődik irántuk. Mert naponta háromszor is átment hozzájuk mindenféle mondvacsinált indokokkal, főleg sötétedés után. Sőt, egy idő után azt a szokást vette fel, mintha valami rejtett kamerán figyelte volna őket, hogy amikor este lefeküdtek és épp összebújtak volna, elkezdte verni az ajtót.

A fiataloknak már nagyon elegük volt, próbálták szépen lebeszélni a váratlan látogatásokról, később aztán már kicsit határozottabban, de minden eredmény nélkül. Ha meg nem nyitották ki az ajtót, addig dörömbölt, hogy az egész falut összecsődítette, az emberek pedig, legszebb öröm a káröröm, jókat derültek a fiatalok mérgelődésén.

Egy napon aztán hazalátogatott az Etus néni fia, és hozott születésnapjára egy videólejátszót, mondván, biztosan nagyon unatkozik a mama, hiszen mindig csak az utcát vagy a tévét nézi. Hozott neki három kazettát is, jó, régi romantikus filmeket. A készüléket beállította, a kezelésére betanította, aztán már ment is.

Igen ám, de a három filmet Etus néni két nap alatt megnézte és utána meg sem állt a szomszédig.

-- Ugye, kedveskéim, ugye nektek is van ilyen magnótok? – kérdezte a fiataloktól.

Mire azok töredelmesen bevallották, hogy bizony van, nehezen is tudták volna tagadni, hiszen ott volt az asztalon, a kedves vendég szemei előtt.

-- Akkor biztos tudnátok adni nekem ilyen kazettákat is. Tudjátok, olyan jó filmeket, amilyeneket egy ilyen öregasszony még szívesen elnézegetne – folytatta a néni rendületlenül.

-- Hát, persze, majd keresek valamit és átviszem – mondta bizonytalanul a szomszéd, mert el nem tudta képzelni, milyen filmeket szeret az öregasszony.

-- De még ma hozd át nekem, mert már nagyon várom – parancsolt rá a vendég és hazament.

Egy darabig törte a fejét, aztán hirtelen megvilágosodott. Elhatározta, hogy most mindenért bosszút áll és megleckézteti az öregasszonyt. Fogott egy jó zaftos pornófilmet, átvitte, betette az készülékbe, aztán gyorsan elhúzta a csíkot, de előbb még szólt Jancsi szomszédnak és a feleségének, akiknek szintén tele volt már a hócipőjük az öregasszonynál. Aztán, nyár volt, jó meleg, a két házaspár lesben állt a nyitott ablak mögött, várták, mikor Etus néni sikoltozni és átkozódni. Vártak, vártak, de csend volt, csak a filmben a szöveget helyettesítő nyögéseket és sóhajtásokat lehetett hallani. Lassan elálmosodtak, meg a szúnyog is csípett, hazamentek.

Másnap aztán a fiatalember, kicsit félszegen, tartva a következményektől, átment a kazettáért. Etus néninek jó kedve volt, nem szólt egy rossz szót sem.

-- Hadd maradjon már nálam még egy pár napig a kazetta – mondta kedveskedve--, tudod, én már hamar elszunyókálok, nem tudtam megnézni a végét.

Így hát a  film ottmaradt. Másnap is, harmadnap is, de még a következő héten is.

-- Úgy látom, Etus néninek nagyon tetszik ez a film – mondta a szomszéd, amikor már nagyon szerette volna visszakapni.

-- Hát… annyira nem. Meg rossz már a szemem, nem mindig látom, hogy mit csinálnak – mondta az öregasszony röstellkedve.

-- Hát akkor mért akarja megint megnézni?

-- Az az igazság, hogy a férfi főszereplő nagyon hasonlít a régi gulyásra… Az meg egy nagyon szép ember volt – mondta Etus néni távolba merült tekintettel.

-- Csak ez pucéron van – bukott ki a fiatalemberből.

-- Nekem is úgy rémlett – szólt Etus néni. – De látszik az arca is.

A hunok titkos története



Minden anya ezt csinálja

 


„Képzeljünk el egy regényt, amiben a hősnő befogad egy idegent, aki nem tud járni, beszélni, de egyedül még enni sem. Ő mégis első látásra beleszeret, eteti, öltözteti és mosdatja, hozzásegíti ahhoz, hogy fokozatosan a saját lábára álljon, rákölti jövedelmének legalább felét, betegségei idején ápolja, többet gondol rá, mint bármi egyébre. Aztán húsz év múlva közreműködik abban, hogy az illető találjon magának egy fiatal feleséget, és vele elkerüljön a háztól. Micsoda balek, igaz? Pedig minden anya ezt csinálja.” (Alison Gopnik, amerikai pszichológus)

Munkács város és 52 község hatalmas akciója a kiüldözött Szabó Lajos esperesért

 (Megjelent: Határszéli Újság, 1928.01.29.) 

 



Memorandum a belügyminiszterhez
Szabó Lajos munkácsi esperes, a lánglelkű, aranyszájú munkácsi főpap brutális, lelketlen kiutasításába máig sem törődött bele Munkács város magyarsága és az egész környék őslakó népe, filiálisainak magyarjai, németjei. Az az őslakosság, amely tudta Szabó Lajosról, hogy a magyarság nagy szószólója, minden becsületes és igaz ügy védelmezője, nem engedi, hogy a kormányzati hatóságok a feledés fátyoléval borítsák azt az európai botrányt, amely Szabó Lajos kiutasítása volt.
A munkácsi róm. kath. egyháztanács kezdeményezésére az anyaegyház és a közvetlenül hozzátartozó 5 leányegyház memorandumot készített el a belügyminisztériumhoz. A memorandumot Szánthó László szerkesztőnk vezetésével lelkes lányok és ifjak hordák körül a városban és aláíratták nagyon sokakkal, hogy a prágai kormányzat előtt méltán dokumentáltassék: Szabó Lajossal együttérez az itteni őslakosság. Az akció most befejeződött, ezer és ezer alá írással a napokban küldik el a memorandumot a belügyminiszterhez.
A memorandum szövege a következő: Belügyminiszter Úr!
A mukacevói róm. kath. egyháztanács kezdeményezésére a munkácsi anyaegyház és a hozzátartozó 5 leányegyház hívei azzal a tiszteletteljes kérelemmel fordulnak Önhöz, hogy vezető lelkipásztorunkra, Szabó Lajos esperes plébánosra kimondott és ellene végrehajtott kiutasító rendeletet nevezettnek a lex-Dérer alapján csehszlovák állampolgárságért 1927. november 17-én 57.368. sz. alatt a munkácsi zsupánátushoz benyújtott kérvényének törvényes elintézéséig felfüggeszteni, illetőleg visszavonni kegyeskedjék alábbi okokra és körülményekre való tekintettel:
1. Szabó Lajos esperes kiutasítása olyan minimális (12 óra) idő alatt történt meg, hogy Szabó Lajos esperesnek nem adatott annyi idő sem, hogy elaggott szüleiről, testvéreiről és házanépéről kellőleg gondoskodhatott volna, kiket ennek folytán nélkülözések és kétségek közt kellett hátrahagynia.
2. A munkácsi róm. kath. egyházközség fájdalmasan nélkülözi vezető lelkipásztorát, nagy bánatában és lelkiekben vigasztalóját, ügyes- bajos dolgaiban tanácsadóját, az ügyefogyottak és szegények támogatóját és segítőjét, a világ- és államrend felforgatói elleni harcosát.
3. A munkácsi róm. kath. egyház hívei lelkük mélyében meg vannak győződve arról, hogy Szabó Lajos esperest, ki bemutathatólag 25 esztendeje lakik ezen a területen, illetőséggel bírt és községi adót fizetett, nem terhelhetik olyan vádak, amelyek államellenességre volnának visszavezethetők.
Mindezek alapján tisztelettel kérjük Belügyminiszter Urat, hogy Szabó Lajos esperes kiutasítási ügyét az emberi jogok és humanizmus nevében felülvizsgálni, kiutasítását visszavonni és elárvult egyházközségébe való visszatérését megengedni méltóztassék, annyival is inkább, mert a népjoggal ellenkezik az, hogy valakinek ne lehessen hazája, otthona.
Mély tisztelettel, ezrek nevében:
Nedeczey János, Dr. Méray Ádám, Mélán Ferenc
egyháztanácsosok.

A képen: A munkácsi Latorca-part 1922-ben.

Forrás: Fortepan.

2021. január 25., hétfő

Szatmár-Bereg


 

Csak ők ketten

                                                                                                                  

Meghal a dalai láma, és felkerül a Mennyországba. Isten személyesen megy érte a kapuhoz, beinvitálja. Miközben ülnek a felhőkön, Isten megkérdezi tőle:
- Nem vagy éhes, barátom?
- De igen, Uram, szívesen harapnék valamit.
Isten kinyit egy konzervet, odaadja a dalai lámának. Az, miközben eszegeti a konzervet, lenéz a pokol irányába, és azt látja, hogy a pokolba került elkárhozott lelkek sült húst, kaviárt, lazacot esznek.
Másnap Isten ismét megkérdezi, nem éhes-e? A dalai láma ismét igenlően válaszol, erre megint kap egy konzervet. A pokolban ezúttal languszta, steak és pezsgő a menü.
Amikor harmadnap ugyanez játszódik le, a dalai láma nem bírja tovább, és megkérdi:
- Uram, hogy van az, hogy én, aki mindig alázatosan éltem, soha nem vétkeztem, mindig csak konzervet kapok, míg a pokolba kerültek fejedelmi lakomákat kapnak?
Erre Isten fejcsóválva:
- Tudod, itt fent kettőnkért nem érdemes szakácsot tartani...