„Képzeljünk el egy regényt, amiben a hősnő befogad egy idegent, aki nem tud járni, beszélni, de egyedül még enni sem. Ő mégis első látásra beleszeret, eteti, öltözteti és mosdatja, hozzásegíti ahhoz, hogy fokozatosan a saját lábára álljon, rákölti jövedelmének legalább felét, betegségei idején ápolja, többet gondol rá, mint bármi egyébre. Aztán húsz év múlva közreműködik abban, hogy az illető találjon magának egy fiatal feleséget, és vele elkerüljön a háztól. Micsoda balek, igaz? Pedig minden anya ezt csinálja.” (Alison Gopnik, amerikai pszichológus)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése