A szeretetmohó ember

  

"A szeretetmohó ember fél felismerni az alapdilemmát, hogy miközben csillapíthatatlanul és kielégíthetetlenül vágyik a szeretetre, ő maga tulajdonképpen alig szeret, csak folyton-folyvást a szükségletei körül kering, amelyek azonban betölthetetlenek. Tulajdonképpen önmagát áltatja. A mohó ember ugyanis igenis kap szeretetet, de az alig gazdagítja vagy növeszti őt, nem tud vele élni, néha nem is képes elfogadni. Van, hogy kifejezetten el is utasítja. Tünet: amíg kapok, jól vagyok, de abban a pillanatban, amikor a másik nem ad, rosszul leszek. Ismerős ez? Szerintem sokan találkoztak már vele. Főleg azokban a kapcsolataikban, amelyek megpiszkálják a sebzettségüket. Tehát valószínűleg a legfontosabbakban." (Pál Feri)

 

Imázsfilm a magyar szürkemarháról

 

TÖRVÉNYKEZÉS

  (Megjelent: Kárpáti Magyar Hírlap,1922.03.02.)

Tóth Jenő beregszászi jogszigorlót felmentették a kémkedés vádja alól.

Saját tudósítónktól. Ungvár, márc. 1.
Múlt év őszén elhalt Beregszászon Tóth Géza volt magyar királyi államvasúti főellenőr. Néhány napra a temetés után a hagyatéki ügyek rendezésére s a magára maradt özvegy édesanyjának látogatására hazaérkezett Jenő nevű jogszigorló fia Magyarországból. Rendes útlevele lévén, Beregszászba érkeztekor nyomban önként jelentkezett a rendőrségen, ahol megállapították, hogy az útlevél nincsen szabályszerűen kiállítva, mert nincs rajta csehszlovák visum s egyúttal Tóth Jenő legnagyobb meglepetésére tudomására adták, hogy a Csehszlovák állam ellen elkövetett államellenes bűncselekmények miatt le van tartóztatva.
A vizsgálat során kiderült, hogy Tóth Jenőt ismeretlen besúgók jelentették föl, az ungvári hadosztálybíróság pedig vádat emelt ellene állítólag a Csehszlovák állam hadereje ellen elkövetett bűntett miatt, melyet 1920. április és 1921. febr. közötti időben kémkedés által követett el, midőn még a magyar állam hadseregének kötelékébe szolgált.
Ez ügyben a végtárgyalás az ungvári hadosztály bíróság előtt f. évi febr. 27-ére volt kitűzve, melyen — a pár nap óta már vizsgálati fogságból szabadlábra helyezett vádlott ügyében reggel fél kilenctől délután négy óráig tartó izgalmas tárgyalás után — felmentő ítéletet hozott a katonai bíróság. A bizonyítás során beigazolást nyert, hogy a vádlott nem csehszlovák állampolgár, tehát nem képez terhére bűncselekményt, hogy a magyar hadseregben szolgált, arra nézve pedig, hogy kémkedést követett volna el, a vádló hatóság semmiféle positív bizonyítékot nem tudott előterjeszteni.
A felmentő ítélet jogerőre emelkedett, az ügyész sem fellebbezett.
A védelmet dr. Bartakovics Aladár ungvári ügyvéd látta el, önzetlen és fáradtságot nem kímélő buzgóságának s a főtárgyalás során kifejtett kitűnő érvelésének köszönhető, hogy sokat szenvedett magyar vérünk hosszas és keserves szenvedéseitől megszabadulhatott. A rajta esett sérelemért azonban nálunk jogorvoslatot, szenvedéseiért kártérítést ne is reméljen.

 

A képen: az ungvári nagyhíd 1915-ben.

Forrás: Magyar Nemzeti Digitális Archívum.

Még most sem

 

A lelkész beszédet tart a kápolnában az elhunyt koporsója fölött.

Rosszallóan megjegyzi:

-- Sajnos, Ferenc testvérünket nagyon ritkán láttam a templomban…

Mire egy borízű hang a hátsó sorból:

-- Most sem lenne itt, ha nem hozzuk el.

 

Csataterek - 8. rész: Kenyérmező, 1479

 

A jugoszláv határőrök elevenen megégettek egy kémgyanús magyar egyetemi hallgatót

 (Megjelent: Brassói Lapok, 1928.06.14.)

 

Bleyer Miklós a huszadik század rettenetes sorsú vértanúja

(Kiskunhalas. A Brassói Lapok tudósítójától.) Az utódállamok rendőrségének és állambiztonsági szervezeteinek van egy rettenetes és csúnya betegsége. Rettenetes azért, mert megnyilvánulási formája irtózattal tölthet el minden ép idegzetű és becsületesen gondolkozó embert, csúnya pedig azért, mert közeli rokonságot tart fönn a szadizmussal, a melyben a szerencsétlen áldozatok kínszenvedéséből csikarja ki a beteg a maga kéjes kielégülését.
Ez a betegség az utódállamokban a magyar kémektől való állandó és indokolatlan rettegés. Csak a tegnap kaptuk a jelentést marosvásárhelyi tudósítónktól, hogy az ottani sziguranca újabb két magyar egyetemi hallgatót tartóztatott le. A vád ellenük: kémgyanúsok. A sziguranca vallatni fogja őket s azután átadja, mint bűnösöket, a hadbíróságnak. Valószínű, hogy idővel kiderül ártatlanságuk, addig azonban meg kell járniuk a sziguranca vizsgálati útját, aminek a természetével mindannyian tisztában vagyunk. Elszorul a szívünk és hideg verejték ver ki a hátunkon, valahányszor arról hallunk, hogy ez, vagy az a sziguranca újabb kémgyanús fiatalembereket vett „kezelés“ alá.
Szomorú és érdekfeszítő dolog ez, amelynek most egy olyan példája került napfényre Jugoszláviában, aminek csak az emberi lélek legaljasabb elvadultságában találhatjuk magyarázatát.
Megérdemli, hogy világbotrány legyen belőle, hogy súlyosan kompromittálja azt az államot, amelyben megtörténhetett és, hogy észretérítő következményei legyenek mindazok okulására, akiket hatalmában tart ez a rettenetes és csúnya betegség.

 
Elfognak egy határátlépőt...

Még a múlt pénteken történt, hogy a jugoszláv határon fekvő Csikéria községbenhatárőrök elfogtak egy fiatalembert, akiről rövidesen kiderült, hogy át akart szökni a határon. Az elfogott nem is tagadott, bevallotta, hogy Bleyer Miklósnak hívják, magyar egyetemi hallgató, s azért akart átszökni a határon, hogy Budapesten folytathassa a tanulmányait. Kért volna útlevelet, de nem sok sikerre számíthatott, mert a legutóbbi diákletartóztatások óta mindenki gyanús a hatóságoknak, aki tanulmányai folytatására Budapestre kér útlevelet ezért választotta ezt a veszedelmesebb, de könnyebbnek látszó utat.
Bleyer Miklós előadta azt is, hogy jugoszláv állampolgár és okmányokkal igazolta illetőségét.
-- Magyar kém vagy -- mondották a határőrök és bekísérték Bleyer Miklóst az őrség barakkjába, ahol megkezdődött a minden képzelete megcsúfoló rettenetes inkvizíció.
Szombat reggeltől vasárnap estig...
A határőrség parancsnoka mindenképpen igazolva akarta látni a gyanúját, s azokat a titkos jelentéseket követelte Bleyertől, amiket a magyaroknak visz. Bleyernek nem voltak titkos okmányai, nem tudott eleget tenni a parancsnok kívánságának. Kutatni kezdték.
Levetkeztették meztelenre, széttépték a ruháját lehúzták cipőjéről a talpat, lenyírták a haját, de sehol sem találtak semmit.
— Hova rejtetted el! -- acsarkodott a parancsnok.
— Nem volt mit elrejtenem.
— Majd megmondod te, ne félj!
Markos granicsárok sorakoztak föl Bleyer körül, aztán kettő megkezdte a vallatást.
Szombat reggeltől vasárnap estig verték.
A granicsárok nem fáradtak belé, mert váltogatták egymást. Ha az áldozat elájult, pihenni hagyták addig, amíg magához tért. Akkor újra kezdték a rettenetes vallatást
Bleyer Miklós vasárnap nyöszörögni kezdett és már nem tudta beismerni, hogy magyar kém, mert nem tudott beszélni Erre a sarokba lökték és szerdáig ott tartották étlen-szomjan. Attól nem tartottak, hogy megszökik, mert nem volt jártányi ereje sem.

Lassú tűzön, mint a vértanúkat ...
Szerda reggelre Bleyer Miklós annyira magához tért, hogy gyenge hangon vízért könyörgött. Adtak neki, hogy erőt szerezzen az új vallatáshoz. Bleyer nyöszörögve imádkozott, hogy az Isten tegyen csodát vele s találjanak nála a vérszomjas granicsárok valami kémokmányt.
A kínzás újra kezdődött és tartott egészen estig. Akkor szalmát vetettek a barakk elé, újra levetkeztették a szerencsétlen fiatalembert s ráfektették a szalmára. Előbb azonban kegyetlen szakértelemmel meglocsolták az ágyát s úgy gyújtottak alája, hogy gyorsan el ne lobogjon.
Bleyer Miklóst lassú tűzön pirítani kezdték. 
Egy óra múlva megszűnt a véres és megpörkölt test vonaglása. Bleyer Miklós kiszenvedett
A határőrök elásták a hullát és titokban tartották a rettenetes esetet egészen mostanáig. Most aztán kiderült...
És most aztán járja be az egész művelt világot és keltsen akkora felháborodást Bleyer Miklós rettenetes vértanúsága, amilyent megérdemel.

 

A fotó illusztráció.