Mert megérdemled…

 

„Alapvető probléma a bizalmatlanság, valamilyen, a háttérben meghúzódó rosszindulat feltételezése.  Genetikailag belénk programozott, természetes működés az emberi kultúrában, hogy támaszkodunk egymásra, de sajnos a segítőkészség hiánycikk mostanában. Segíteni a másiknak, figyelni a másikra, törődni a másikkal – szintén nagyon fontos lenne, de mi csak magunkkal törődünk, csak azzal foglalkozunk, ami nekünk jó.

Igen, a média is ezt sulykolja belénk, hogy csak legyen neked jó, mert megérdemled. Ezek az üzenetek ezt a fajta önző attitűdöt erősítik, miközben az emberi kapcsolatokban rejlő potenciális örömforrások fokozatosan kikopnak a hétköznapokból. Megölelni és szeretni egymást jó, de az, hogy emberek csak akkor jutnak érintéshez, ha megdögönyözi őket egy masszőr egy wellness hétvégén az nagyon szomorú.” (dr. Bagdy Emőke)

Egy iskola, ahol másképp állnak a diákhoz

 

Jó a magyar nemzethez tartozni

 

Egy gróf megjósolta Szamuelly végzetét

 (Megjelent: Egyetértés, 1919.08.22.)

Hiteles tudósítás Szamuelly elfogatásáról és öngyilkosságáról.
— Az „Egyetértés“ tudósítójától. —

A Deutsche Tagespost írja Sza­muelly Tibor életéből a következő érdekes epizódot. Négy héttel ez­előtt Szamuelly Tibor Kecske­méten tartott vésztör­vényszéket hóhéraival. Többek között egy grófot hoz­tak elébe, kit ellenforradalmi moz­galmakban való részvétellel gya­núsítottak. Szamuelly azt kérdezte tőle, hogy milyen a politikai né­zete :
— Én konzervatív vagyok! —válaszolta a gróf.
Szamuelly erre röviden azt felelte:
— Tudja, hogy egy negyedóra múlva maga nem lesz az élők sorában?
A gróf vállat vont és csak annyit mondott:
—- Az ellen én nem tudok sem­mit sem tenni, de a maga órája is hama­rosan ütni fog!
Szamuellyt nagyon meglepte a gróf beszéde és annyit mondott:
— Látja, az tetszik nekem, amit maga mond.
Meg is hagyta a gróf életét, de azért lezáratta. Azóta persze már elhagyta a fogságot, de tényleg eljött Szamuellynek az órája.
A bécsi lapok a legapróbb részletességgel beszámolnak Szamuelly utolsó óráiról. Budapest elfoglalása előtti pénteken Kun Béla, Vágó Béla, dr. LandlerJenő és Szamuelly Tibor együtt hagyták el Budapestet. Egy sza­lonkocsiban ültek valamennyien. Útközben Szamuelly kiszállt és egyedül utaztak tovább. Savanyúkútnál akarta a határt átlépni.
Savanyúkútra éjjel 11 órakor érkezett Szamuelly, ott megismer­kedett egy ukrániai menekülttel, ki Bécsújhelyen lakik. Ennek Sza­muelly ötszáz koronát ígért, hogyha átjuttatja a ha­táron.
Hajnalban fél öt órakor átlépték mindketten a határt Lichtenwörth mellett, Az ottani osztrák csen­dőrőrs két próbacsendőre: Salladek József és Schwartz Wennel éppen arra voltak járőrúton és feltartóztatták a két tovasiető ala­kot és a csendőrőrszobába kísér­ték mindkettőjüket.
Szamuelly Tibor egy Franz Krauser névre szóló útlevéllel igazolta magát. Miközben a csendőrök Szamuelly útitársát megmotozták, Szamuelly felső kabátja zsebéből elővette a zsebkendőjét. A csendőrök nem vették észre, hogy a zsebkendőben egy kis finomművű revolver van becsavarva. A következő pillanatban elsütötte Szamuelly a revolvert és a golyó egyenesen a szívébe fúródott.
Rögtön összeesett. A csendőrök Lichtenwörth községből előhívták dr. Schneider nevű községi orvost és miután kötést tett a sérülésre, elrendelte, hogy Szamuellyt szál­lítsák a nem messze fekvő hadi­kórházba. Mikor felértek vele, Szamuelly már halott volt. Útközben meghalt. Hulláját a 30. számú pavilonban helyezték el, amely egyúttal a kórház hullaháza is. A hullánál 38 ezer koronát találtak ezer és tízezer koronásokban, azon ­kívül 107 korona aprópénzt, há­rom darab amerikai ötdollárost,13 angol bankjegyet és 360 darab svájci aranyat. A pénzt a bécsúj­helyi pénzügyigazgatóságnak szol­gáltatták be.

Célkeresztben a határok

 

Ha egy férfi igazán szeret

  

Jött felém a sétálóutcában, borostásan, imbolygó léptekkel, egy koszos, csíkos szatyorral a hóna alatt. Előbb meg sem ismertem, de aztán mégis, viszont akkor meg nem tudtam, mit tegyek: ha kikerülöm, talán nagyképűnek tart, ha ráköszönök, talán szégyelli majd az állapotát.

Ő azonban megoldotta a dilemmámat, ahogy meglátott, fülig ért a szája és már rohant is hozzám.

-- De jó, hogy találkoztunk! Olyan régen láttalak – mondta, miközben olcsó lőrék feledhetetlen illatát lehelte felém és úgy megmarkolta a karomat, mintha el sem akarna engedni.

-- Hát… jó. Tényleg jó – feleltem bizonytalanul, hátsó szándékait fürkészve.

-- Tudod, az úgy volt, hogy amikor reggel felkeltünk az én egyetlenemnek fájt a gyomra – kezdte el, minden kérdés nélkül. – De én mondtam neki, hogy máris szaladok a boltba és ripsz-ropsz hozok neki ásványvizet, mert az jót szokott tenni. Csak várjon türelemmel. Ha egy férfi igazán szeret, akkor ez a legkevesebb.

Egy pillanatra megállt, talán, hogy összeszedje a gondolatait, meg aztán kicsit el is érzékenyült ettől a nagy szeretettől.

-- Te ismered az én egyetlen szerelmemet! – nézett rám számonkérően. – Ugye, ismered?

-- Hát persze, hogy ismerem – vágtam rá, bár egyáltalán nem voltam biztos abban, hogy ez az egyetlen szerelem még mindig ugyanaz az egyetlen szerelem. – De ti kint laktatok a faluban nem?

-- Hát még ott is lakunk – felelte. – Csak nálunk a boltban nem volt olyan ásványvíz, amit igazán szeret. De sebaj, éppen megérkezett a busz én meg felszálltam és bejöttem a városba. Mert ha egy férfi igazán szeret, ez a legkevesebb.

-- De már délután van – szaladt ki a számon, amit azonnal meg is bántam.

-- Hát igen – felelte, miközben a koszos táskával letörölte az arcáról az izzadságot. – Tudod, hogy van ez itt városon, az ember benéz ide, benéz oda és már el is ment az idő.

-- De nem látom az ásványvizet – szólalt meg bennem a kötözködés démona.

-- Hát…most mennék megvenni – tárta szét a karját. – Nem tudnál adni egy kis pénzt? Csak amiből futná két üveg ásványvízre…

-- Te pénz nélkül indultál el vásárolni? – folytattam könyörtelenül.

-- Dehogy! Csak tudod, hogy van ez itt városon, az ember bemegy ide, bemegy oda és már el is fogyott a pénzed.

Itt megint dilemmába kerültem. Azon gondolkodtam, hogy régi ismeretségünkre, valamint egyetlen szerelmére való tekintettel tényleg adhatnék neki egy kis pénzt, de egyáltalán nem voltam biztos abban, hogy ebből ásványvíz lesz.

Végül csak győzött a jobbik énem a józan ész fölött, kisegítettem. Azonnal elsétált, de még egy pillanatra megfordult és visszaszólt:

-- Ha egy férfi igazán szeret, mindent megtesz a nő kedvéért! Majd megtudod egyszer te is!

A póráz hasznos dolog

  

„Sokáig azt gondoltam, a kutyák utálják a pórázt, mint ahogy az emberek is, amikor függenek valakitől. Lurkó tanította meg, hogy a póráz hasznos dolog. Kapocs, aminek az egyik végén mi lógunk, a másikon pedig olyasvalaki, aki fontos nekünk. Ez biztonságot ad, s ha hiányzik, akkor megbetegszik a lelkünk.” (Popper Péter)