A maszkot viselő ember

 

 

"A gyermeki lélekkel felnőtt maszkot viselő ember – 'kisfiú nagy cipőben' – nehéz szerep eljátszására vállalkozott. Nagyon kell vigyáznia, hogy a maszk le ne csússzon róla. A lelepleződéstől való félelem örökké aggodalmas vagy dühös, komor emberré gyúrja. Játszani, hülyéskedni, önmagán röhögni nem mer többé. Később már nem is tud. A maszk ráégett az arcára. Képtelen kikacsintani alóla. Egy ilyen álfelnőttet kineveztek egy tudományos intézet igazgatójává. A barátja megkérdezte: – Mondd, jó játék intézeti igazgatónak lenni? Amire rácsattant a megbántottság válasza: – Kérlek, ez egyáltalán nem játék! Istenem, hogy megrémült a játék szótól. Amiről Abody Béla egyszer azt mondta: A játék fény a csúcson. A felnőtté válás titkát kutatva a játékhoz jutottunk el. Az igazi felnőttnek nem kell felnőttet mímelnie. Szabadon és önfeledten játszhat. A gyermeklelkű álfelnőttek kizárták magukat a játékból, mert soha nem ülnek le a földre és soha nem beszélnek az égre. Komoly felnőtt csak nem tesz ilyesmit! Ehelyett zsémbesen és irigykedve bámulják a játszókat, akiknek nem kell attól tartaniuk, hogy a felnőtt maszkja egyszer csak lepotyog az arcukról. Rosszkedvűen dörmögik: 'Milyen éretlenek! Hát már sohasem fognak felnőni?'” (Popper Péter)

Múzeumba került a megmentett munkácsi ezredzászló

 

(Megjelent: Friss újság, 1939. 08.12.)

A világháború befejezése után, amikor a Felvidék cseh kézre ke­rült, a munkácsi volt 11. honvéd-gyalogezred zászlóját elrejtették az idegen járom alá került ma­gyar katonák és húsz éven keresz­tül rejtegették különböző pincék­ben. Munkács visszavétele után azonban elhatározták, hogy a zász­lót a Hadimúzeumnak adják át megőrzés végett. Az átadás most történt meg ünnepélyes külsősé­gek között. Pénteken délelőtt a frontharcosoknak egy szakasza felállt a Hadtörténeti Múzeum előtt és fővetéssel fogadta a zászlóvivő küldöttséget, amelyet Zatlukál Elemér történész, fel­vidéki hírlapíró vezetett. Ő volt az utolsó, aki a zászlót a lakásán rejtegette. A kegyeletes ünnepsé­gen jelen volt Barna Béla ny. ez­redes, az ungvári zászlóalj egy­kori harctéri parancsnoka, Mun­kács város kiküldöttei, a volt 11-es honvédek népes altiszti és legény­ségi küldöttsége, valamint Goga György, a ruszin frontharcosok képviselője. Turányi Géza alezre­des őszinte köszönetét mondott a munkácsi küldöttségnek a zászló megmentéséért és megőrzéséért. A 11-esek zászlója 1870-ből szárma­zik, régi hadi ereklye, a magyar honvédek legelső zászlója. Erede­tileg a 35. honvédzászlóalj zász­lója volt, amelyből később alakult a 11. honvéd gyalogezred. Bal­oldali képünkön a munkácsi zászlóvivőket mutatjuk be, közé­pen a ruszin frontharcost. Másik képünkön a zászló átvétele.

 

A halál népbiztosa

 

Az apa inkább hümmögjön

 

„A gyerek ötéves kora körül érti meg, mi az, hogy hazudni, és akkor is úgy érti, hogy a felnőttnek nem szabadna hazudni. Az óvodában szabad azt mondani, hogy a házunk előtt leszállt egy ufó, és apával láttuk, hogy kis zöld emberek jöttek ki belőle… Könnyen elképzelhető tehát, hogy a gyerek azt mondja otthon: „Délután jön át Marci, és azt mondtam neki, hogy itt volt egy ufó. Apa! Ne mondd meg neki, hogy nem igaz!” Nagyon helytelen volna, ha az apa azt válaszolná: „Hazudtál?! Vedd tudomásul, amikor Marci belép, az első dolgom az lesz, hogy megmondom neki: itt ufó nem szállt le soha! Majd akkor megjegyzed, hogy nem szabad hazudni!” Ez ostobaság volna, természetesen. Miért? Mert tudnunk kell, hogy életkori sajátosságának megfelelően az ötéves gyerek konfabulál, vagyis összemeséli a fantázia és a valóság elemeit. Neki ez a működése gyönyörűséget okoz. Láthatatlan barátait és barátnőit, a kertben leszálló ufókat nekünk is tiszteletben kell tartanunk, bele kell mennünk a játékba anélkül, hogy a külső valóságról megfeledkeznénk. A gyerek sem feledkezik meg. Ezek ugyanis nem hazugságok, hanem a gyermeki lelkiállapot és fantázia természetes megnyilatkozásai, amelyeket nagy hiba volna durván „helyreigazítani”. Persze, ha még hétéves kora után is rendszeresen konfabulál, az már neurotikus tünet, ami a gyerek rossz állapotát (lelki sérülését, elhanyagoltságát, zűrzavaros családi helyzetét) jelzi. De ötéves korban még teljesen normális. Mi tanácsolható az apának? Éljen úgynevezett – Rákóczit idézem – mentális rezervációval. Ez azt jelenti, hogy ne hazudjon, csak ne mondja el, amit tud. Ne közölje Marcival, hogy mi a helyzet. Ha pedig Marci direkt rákérdez, hümmögjön, mosolyogjon, bólogasson – ne leplezze le a gyerekét.” (Dr. Vekerdy Tamás)