"A gyermeki lélekkel felnőtt maszkot viselő ember – 'kisfiú nagy cipőben' – nehéz szerep eljátszására vállalkozott. Nagyon kell vigyáznia, hogy a maszk le ne csússzon róla. A lelepleződéstől való félelem örökké aggodalmas vagy dühös, komor emberré gyúrja. Játszani, hülyéskedni, önmagán röhögni nem mer többé. Később már nem is tud. A maszk ráégett az arcára. Képtelen kikacsintani alóla. Egy ilyen álfelnőttet kineveztek egy tudományos intézet igazgatójává. A barátja megkérdezte: – Mondd, jó játék intézeti igazgatónak lenni? Amire rácsattant a megbántottság válasza: – Kérlek, ez egyáltalán nem játék! Istenem, hogy megrémült a játék szótól. Amiről Abody Béla egyszer azt mondta: A játék fény a csúcson. A felnőtté válás titkát kutatva a játékhoz jutottunk el. Az igazi felnőttnek nem kell felnőttet mímelnie. Szabadon és önfeledten játszhat. A gyermeklelkű álfelnőttek kizárták magukat a játékból, mert soha nem ülnek le a földre és soha nem beszélnek az égre. Komoly felnőtt csak nem tesz ilyesmit! Ehelyett zsémbesen és irigykedve bámulják a játszókat, akiknek nem kell attól tartaniuk, hogy a felnőtt maszkja egyszer csak lepotyog az arcukról. Rosszkedvűen dörmögik: 'Milyen éretlenek! Hát már sohasem fognak felnőni?'” (Popper Péter)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése