Apáról fiúra

 

Megy a kalapárus az erdőben, elfárad, leül egy fa alá pihenni. Elalszik és mikor felébred, látja, hogy az összes kalap eltűnt. Nézi, hova tűnhettek, felnéz a fára, tele van majommal. Minden majom fején egy kalap. Gondolkozik, hogyan szerezze vissza a kalapokat. Leveszi a kalapját, erre minden majom leveszi a kalapot a fejéről. Megvakarja a fejét, minden majom megvakarja a fejét, ledobja a kalapját a földre, erre minden majom ledobja a kalapját a földre.

30 évvel később a kalapárus unokája szintén kalapárus lett. Egyszer megy egy erdőn át, amikor nagyon elfárad, leül egy fa tövébe, elalszik. Mikor felébred, látja, hogy minden kalap eltűnt. Felnéz a fára, tele van majommal. Mindegyik majom fején egy kalap. Eszébe jut, mit mesélt a nagyapja. Leveszi a kalapját, erre minden majom leveszi a kalapját. Megvakarja a fejét, erre minden majom megvakarja a fejét. Ledobja a kalapot a földre, egyik majom se dobja le. Lemászik a majom, amelyik a legalacsonyabb ágon ül, odamegy a kalapárushoz és jól kiröhögi:

- Mit gondolsz, csak neked van nagyapád?

Menekülő galíciai vasutasok Nyíregyházán

 

(Megjelent: 1914.09.28.)
Magyaros vendégszeretettel fogadta Nyíregyháza városa az odamenekült galíciai vasutasokat. Mintegy hétszázan érkeztek Nyíregyházára, s a város a Sóstó-telepet jelölte ki számukra lakóhelyül. A vasutasok legtöbbje kevés pénzzel érkezett meg Nyíregyházára, utolsó pillanatban mégis tudtak segíteni magukon. Ingyen leutaztak Debrecenbe, ahol az altisztek és nyugdíjasok fejenként 20 koronát, a tisztviselők pedig 60 koronát kaptak előleg címén.

A képen: Magyar vasutasok 1910-ben.

Forrás: Fortepan.

 

Iskolai intermezzo

 

Épp kicsengettek az óráról, a gyerekek kitódultak a folyosóra, a tanárok pedig alig észrevehető eltökéltséggel próbálták csöndre inteni őket. Erzsi néni a portás elnéző jóindulattal szemlélte kudarcra ítélt erőfeszítéseiket, amikor kivágódott az iskola bejárati ajtaja és berobogott rajta Irén, kezében egy tömött bevásárlótáskával. Másnak talán gondot jelentett volna egy ilyen súly cipelése, de az ő kilencven kilójának meg sem kottyant.

Irén dühös volt. Nagyon dühös. Ez nem csupán valami ingatag lábakon álló feltételezés, nem is csak abból látszott, ahogyan bevágta maga után az ajtót, ezt ki is nyilvánította, konkrétan megnevezve gyűlöletének tárgyát.

-- Hol van? Hol van az a büdös kúrva! – kiáltotta magából kikelve, de mielőtt bárki megkérdezte volna, kiről van szó, ő már fel is fedezte a folyosón a fiatal angoltanárnőt, aki, vesztére, épp akkor lépett ki az osztályból.

Irén odacsörtetett hozzá, kezében a táskával, aztán megállt vele szemben, mint egy ragadozó, aki épp azon tűnődik, egészben nyelje le a zsákmányát, vagy inkább szép lassan, ízekre szedve marcangolja szét.

-- Mit akar maga Józsikától? – ordított rá. – Mért nem hagyja békén! Ismerje el, hogy már háromszor is feleltette!

A folyosón azonnal csönd lett, a kisebbek nyilván megrettentek, a nagyobbak pedig leplezetlen érdeklődéssel bámulták a balhét.

A tanárnő elsápadt, de megpróbálta higgadtan kezelni az egészet.

-- Na és, ha feleltettem? – kérdezte kissé remegő hangon. – Csak azt szeretném, ha rendszeresen tanulna. Ha kijavítaná a kettest. Legutóbb már hármast kapott.

-- Hármast? – ordított Irén. – Maga az én fiamnak hármast mer adni ennyi tanulás és felelés után! Ezt egyszerűen nem teheti meg! Én ezt nem hagyom annyiban!

A tanárnő erre nem nagyon tudott mit mondani, a gyerekek hallgattak és mintha Irén is kifulladt volna egy kicsit. Hiába, a táska mellett ez a sok harag még őt is kimerítette. Szóval, patthelyzet alakult ki.

Ekkor lépett ki Erzsi néni a fülkéjéből és jött közelebb.

-- A szentségit, Irén, te már angolul is tudsz? Sose gondoltam volna, pedig gyerekkorod óta ismerlek – mondta.

Irén meglepődött. Sőt, talán zavarba is jött, bár ez egyáltalán nem volt rá jellemző.

-- Angolul? Honnan tudnék én angolul? És honnan szed ilyen marhaságot? – nézett ellenségesen most már Erzsi nénire is.

-- Te nem tudsz angolul, Irén? Akkor hogy a ménkűben tudod eldönteni, hogy a fiad hányasra tudja a leckét?

Irénben bennrekedt a válasz. Az arca előbb szürke lett, aztán vörös, égnek emelte a táskát, mintha egy kis ridikül lenne vagy mintha átkot akarna mondani a világ összes pedagógusára.

-- Már maga is velük van! – legyintett lemondóan, aztán kiviharzott az ajtón, ahogy jött, mindent elsöprő lendülettel.

Ebben a pillanatban megszólalt a csengő.

-- Na, menjetek csak befelé! Nincs itt semmi látnivaló! – adta ki Erzsike néni a parancsot.

 

Szilágyi Erzsébet emailjét megírta