Jogfosztás — gyárilag

 

(Megjelent: Ruszinszkói-Kárpáti Magyar Hírlap,1927.12.25.)

Beregszászon az új választói névjegyzékből százszámra kihagyták a magyarságot. — Hat­van-hetven év óta itt lakó polgárok is kiestek. A választói jogcím megállapításánál 1871-re mentek vissza.

Új választói névjegyzék fekszik a városháza asz­talán. Kár, hogy a szerző neve nincs feltüntetve rajta, mert igazán elsőrendű munkát végzett az illető. Nincs az a pestis, kolera vagy háború, amely olyan pusztítást végezhetne egy városban, mint az a névjegyzék. Több mint ezer polgárt tüntettek el egyszerre Beregszász városából. Voltak, nincsenek. Megölte őket az állampolgárság kérdése.
Valahonnan rendelet jött a városházára, hogy a magyar választókat meg kell tizedelni. De milyen esz­közzel? A puska nagyot szól, a méreg elváltoztatja az arcot, és sok embert nagyobb feltűnés nélkül agyon­ütni sem lehet. Eszükbe jutott egy mese. Az a bizo­nyos király, aki kérdéseket intéz a színe elé járulókhoz, és akik nem tudnak megfelelni rájuk, azoknak egy­szerűen leütteti a fejüket. Itt királynak megtették a választói névjegyzék összeállítóját. Eléje járultak a be­regszászi polgárok és ő egymásután adta a kérdéseket.
— Hol születtél?
Erre még mindenki megfelelt.
— Hol született az apád?
Erre is olyan válaszok jöttek, hogy pribék után in­tett irály.
—- A nagyapád?
Itt már sok ember elakadt.
— Leütni a fejét!
A dédapa még több fejbe került. Ezer fej is fe­küdt a jogtalanság és hontalanság kosarában, mire be­fejeződött a nagy ekzámen. És még több lehetett volna az áldozat, de az a szerencse, hogy egyik-másik delikvensnek a képes fele, vagy még inkább fej- és térdállása megtetszett a királynak és ezeknél csak egészségi állapotuk s politikai véleményük után tudakozódott, míg nagyapjuk fűtülvaló fajának holléte tel­jesen hidegen hagyta.
Az új választói lajtsom összeállítását egy vész­bíróság végezte, amely a beírás előtt rövid úton el­döntötte az illető állampolgárságának meglétét vagy hiányát. A mérőléc, amely alá odaállították az egyes polgárokat, az eddigi szavazókat, — elég szigorú volt.
Csak az lehet választó, aki, illetve akinek őse 1871-ben mint nagykorú már Beregszászon lakott és adót fize­tett, és mindezeket szabályszerűen igazolni tudja.
Alighanem könnyebb feladat egy tevének átbújnia tű fokán, mint egy beregszászi magyar emberre nézve ezeknek a teljesítése. Hogy e mondvacsinált rostából kik is kiestek, hogy kimindenki kimaradt az új választói névjegyékből, egy-két példával fogjuk megvilágosítani.

A városháza urai szerint nem állampolgár és így nincs választói joga annak az Auer Károlynak, aki a napokban ülte meg Beregszászon történt üzletnyitásá­nak ötvenedik évfordulóját.
A múltkoriban egy olyan beregszászi polgár után kutattak, aki még emlékszik a most lebontott régi törvényszék építésére és a régi vármegyeház leégésére, amely utóbbi szomorú eset jó 60—65 évvel ezelőtt történt. Ilyen ember már az egész Beregszászon csak egy akadt: Nagy Béla volt vármegyei árvaszék ülnök, városunk élő krónikája. És ennek a Nagy Bélának nincs beregszászi illetősége és így kihagyták a válasz­tók névjegyzékéből, mert Márokpapiban született és csak70 éve lakik Beregszászon. Kimondták ezt róla olyanok, akik 4—5 évvel ezelőtt kerültek Beregszászba és eddig hírből se ismerték ezt a kulcsos várost.
Ha ősz férfiak vagy nagyanyák gondolatban vissza­szállnak gyermekkoruk legzsengébb korába, tisztán em­lékeznek Toldy Ignácra, a már akkor sem fiatal ügy­védre, a hetvenes és későbbi évek Beregszászának és Bereg megyéjének egyik legtöbbet szereplő alakjára. Beregszász Toldy Ignáccal nőtt fel. Egyik legtörzsökösebb polgára. És ma Toldy Ignácnak nincs itt illető­sége, se választójoga.
Százával sorolhatnánk fel az olyan polgárokat, akik harminc, negyven éve laknak itt, vagy akik itt is születtek, és ma Beregszászon hontalanok, idegenek.
A legjobb nevek, a legjobb családok ezek, akik Beregszászért temérdeket dolgoztak és áldoztak, akik Beregszásznak csak javára és dicsőségére voltak, akik­nek sorsuk, életük Beregszásszal össze van nőve, akikre nézve halál volna a Beregszásztól való megválás. Itt alusszák örök álmukat hozzátartozóik és az ő számukra is itt van már kimérve, megvéve a sír.
Tíz évig sziklaszilárd volt csehszlovák állampolgárságuk és itteni illetőségük, szó nélkül megkaptak mindenféle bizonyítványt, szavaztak, hatósági megbíza­tásokat töltöttek be, — és most egyszerre viszakozz, se állampolgárság, se illetőség.
A származási adatoknak ezt a túl szigorú, hajszál­hasogató kutatását csak azoknál alkalmazták, akikről az a feltevés, hogy az ellenzéki pártokhoz tartoznak, míg sok olyan, akikbe talán még több joggal bele lehe­tett volna kötni, továbbra is ott maradtak a választók között. Érdekes: a másodfokú közigazgatási hatóság há­romévi időtartamra bizalmi férfiakat nevez ki, akik az összeállított választói névjegyzéket hitelesítik. Ezek a bizalmi férfiak a minap megjelentek a beregszászi város­házán, hogy aláírják a választói névjegyzéket és akkor vették észre, hogy csaknem kivétel nélkül ők is —ki lettek hagyva a legújabb, az általuk hitelesítendő választói névjegyzékből. Nem is tudja az ember, hogy az ilyesmin sírni vagy nevetni kell-é.
Bizony hogy sírni, mert ezekre a kihagyottakra nézve megkezdődik a kálváriajárás és még a Vérkén is sok víz lefoly addig, amíg állampolgárságuk vitássá tett kérdését rendbe tudják hozni.
A választói névjegyzék ellen százával adják be a felszólamlásokat, amelyeknek jogszerű és méltányos elintézésénél pártunk is minden erejét latba fogja vetni.

 

A képen: A Városi Kaszinó épülete a cseh időkben.

Forrás: Hungaricana.

 

Az emberiséget fenyegető hét halálos veszély

"1. Gazdagság munka nélkül.                                 

 

2. Élvezet lelkiismeret nélkül.

3. Tudás jellem nélkül.

4. Üzlet erkölcs nélkül.

5. Tudomány emberség nélkül.

6. Vallás áldozatkészség nélkül.

7. Politika elvek nélkül."

(Mahatma Gandhi)

Nyelvművelő műsor

 

November

 Tar Béla barátom fotója.

Magyar himnuszt hú­zatott egy cseh tisztviselő

  

(Megjelent: Ruszinszkói-Kárpáti Magyar Hírlap, 1925.08.23.)

Egy csöndes este Huszton a Kahán-féle vendéglőben mulatott Teplicky Vasil cseh pénzügyi tisztviselő. A cigány húzta a nó­táját. Egyszer csak Teplicky gon­dolt egyet, s odaszólt a cigány­nak : „Húzd el a magyar him­nuszt!“ A cigány nagyot nézett, tréfának vette először a dolgot, de aztán látta, hogy Teplicky nagyon is komolyan beszél. El­húzta hát a Hymnuszt. Teplicky a szöveget talán nem is ismerte, csak a taktust dúdolta a cigány után. Aztán — nem történt semmibaj, még a huszti vár sem ingott meg. Csak a jókedvű Teplickyt jelentették fel a rendőrségen. Vaj­on minő hangulat vezethette a kedélyes Teplickyt a magyar hymnus accordjaihoz.

 

A fotón: Huszt látképe 1915-ben.

Forrás: Fortepan.

Itt valamikor magyarok laktak – A bukovinai székelyek nyomában