Jogfosztás — gyárilag

 

(Megjelent: Ruszinszkói-Kárpáti Magyar Hírlap,1927.12.25.)

Beregszászon az új választói névjegyzékből százszámra kihagyták a magyarságot. — Hat­van-hetven év óta itt lakó polgárok is kiestek. A választói jogcím megállapításánál 1871-re mentek vissza.

Új választói névjegyzék fekszik a városháza asz­talán. Kár, hogy a szerző neve nincs feltüntetve rajta, mert igazán elsőrendű munkát végzett az illető. Nincs az a pestis, kolera vagy háború, amely olyan pusztítást végezhetne egy városban, mint az a névjegyzék. Több mint ezer polgárt tüntettek el egyszerre Beregszász városából. Voltak, nincsenek. Megölte őket az állampolgárság kérdése.
Valahonnan rendelet jött a városházára, hogy a magyar választókat meg kell tizedelni. De milyen esz­közzel? A puska nagyot szól, a méreg elváltoztatja az arcot, és sok embert nagyobb feltűnés nélkül agyon­ütni sem lehet. Eszükbe jutott egy mese. Az a bizo­nyos király, aki kérdéseket intéz a színe elé járulókhoz, és akik nem tudnak megfelelni rájuk, azoknak egy­szerűen leütteti a fejüket. Itt királynak megtették a választói névjegyzék összeállítóját. Eléje járultak a be­regszászi polgárok és ő egymásután adta a kérdéseket.
— Hol születtél?
Erre még mindenki megfelelt.
— Hol született az apád?
Erre is olyan válaszok jöttek, hogy pribék után in­tett irály.
—- A nagyapád?
Itt már sok ember elakadt.
— Leütni a fejét!
A dédapa még több fejbe került. Ezer fej is fe­küdt a jogtalanság és hontalanság kosarában, mire be­fejeződött a nagy ekzámen. És még több lehetett volna az áldozat, de az a szerencse, hogy egyik-másik delikvensnek a képes fele, vagy még inkább fej- és térdállása megtetszett a királynak és ezeknél csak egészségi állapotuk s politikai véleményük után tudakozódott, míg nagyapjuk fűtülvaló fajának holléte tel­jesen hidegen hagyta.
Az új választói lajtsom összeállítását egy vész­bíróság végezte, amely a beírás előtt rövid úton el­döntötte az illető állampolgárságának meglétét vagy hiányát. A mérőléc, amely alá odaállították az egyes polgárokat, az eddigi szavazókat, — elég szigorú volt.
Csak az lehet választó, aki, illetve akinek őse 1871-ben mint nagykorú már Beregszászon lakott és adót fize­tett, és mindezeket szabályszerűen igazolni tudja.
Alighanem könnyebb feladat egy tevének átbújnia tű fokán, mint egy beregszászi magyar emberre nézve ezeknek a teljesítése. Hogy e mondvacsinált rostából kik is kiestek, hogy kimindenki kimaradt az új választói névjegyékből, egy-két példával fogjuk megvilágosítani.

A városháza urai szerint nem állampolgár és így nincs választói joga annak az Auer Károlynak, aki a napokban ülte meg Beregszászon történt üzletnyitásá­nak ötvenedik évfordulóját.
A múltkoriban egy olyan beregszászi polgár után kutattak, aki még emlékszik a most lebontott régi törvényszék építésére és a régi vármegyeház leégésére, amely utóbbi szomorú eset jó 60—65 évvel ezelőtt történt. Ilyen ember már az egész Beregszászon csak egy akadt: Nagy Béla volt vármegyei árvaszék ülnök, városunk élő krónikája. És ennek a Nagy Bélának nincs beregszászi illetősége és így kihagyták a válasz­tók névjegyzékéből, mert Márokpapiban született és csak70 éve lakik Beregszászon. Kimondták ezt róla olyanok, akik 4—5 évvel ezelőtt kerültek Beregszászba és eddig hírből se ismerték ezt a kulcsos várost.
Ha ősz férfiak vagy nagyanyák gondolatban vissza­szállnak gyermekkoruk legzsengébb korába, tisztán em­lékeznek Toldy Ignácra, a már akkor sem fiatal ügy­védre, a hetvenes és későbbi évek Beregszászának és Bereg megyéjének egyik legtöbbet szereplő alakjára. Beregszász Toldy Ignáccal nőtt fel. Egyik legtörzsökösebb polgára. És ma Toldy Ignácnak nincs itt illető­sége, se választójoga.
Százával sorolhatnánk fel az olyan polgárokat, akik harminc, negyven éve laknak itt, vagy akik itt is születtek, és ma Beregszászon hontalanok, idegenek.
A legjobb nevek, a legjobb családok ezek, akik Beregszászért temérdeket dolgoztak és áldoztak, akik Beregszásznak csak javára és dicsőségére voltak, akik­nek sorsuk, életük Beregszásszal össze van nőve, akikre nézve halál volna a Beregszásztól való megválás. Itt alusszák örök álmukat hozzátartozóik és az ő számukra is itt van már kimérve, megvéve a sír.
Tíz évig sziklaszilárd volt csehszlovák állampolgárságuk és itteni illetőségük, szó nélkül megkaptak mindenféle bizonyítványt, szavaztak, hatósági megbíza­tásokat töltöttek be, — és most egyszerre viszakozz, se állampolgárság, se illetőség.
A származási adatoknak ezt a túl szigorú, hajszál­hasogató kutatását csak azoknál alkalmazták, akikről az a feltevés, hogy az ellenzéki pártokhoz tartoznak, míg sok olyan, akikbe talán még több joggal bele lehe­tett volna kötni, továbbra is ott maradtak a választók között. Érdekes: a másodfokú közigazgatási hatóság há­romévi időtartamra bizalmi férfiakat nevez ki, akik az összeállított választói névjegyzéket hitelesítik. Ezek a bizalmi férfiak a minap megjelentek a beregszászi város­házán, hogy aláírják a választói névjegyzéket és akkor vették észre, hogy csaknem kivétel nélkül ők is —ki lettek hagyva a legújabb, az általuk hitelesítendő választói névjegyzékből. Nem is tudja az ember, hogy az ilyesmin sírni vagy nevetni kell-é.
Bizony hogy sírni, mert ezekre a kihagyottakra nézve megkezdődik a kálváriajárás és még a Vérkén is sok víz lefoly addig, amíg állampolgárságuk vitássá tett kérdését rendbe tudják hozni.
A választói névjegyzék ellen százával adják be a felszólamlásokat, amelyeknek jogszerű és méltányos elintézésénél pártunk is minden erejét latba fogja vetni.

 

A képen: A Városi Kaszinó épülete a cseh időkben.

Forrás: Hungaricana.