Hová siessen?

 

A kis falu plébánosa kijön a templomból és látja, hogy Miska bácsi, mint mindig, most is tök részeg.
- Miska bácsi, mikor szokik végre le az alkoholról?
- Öreg vagyok én már ahhoz, hogy leszokjak róla.
- Leszokni soha nem késő.
- Akkor meg még ráérek...

József Attila: Reménytelenül - Reviczky Gábor

 

Harminc év múlva visszafizette ösztöndíját egy munkácsi öregdiák

 

(Megjelent: Nyírvidék, 1944.01.21.)

Egy munkácsi öregdiák, Iván Mihály, a Szegedi Új Nemzedék felelős szerkesztője 30 év múltán visszafizette egykori kollégiumának azt az ösztöndíjat, amelyet annak idején mint kisdiák élvezett. Ezer pengőt bocsátott az iskola rendelkezésére és csak azt kötötte ki, hogy keresztény és színmagyar származású diákokat segélyezzenek ezzel az összeggel. Iván Mihály az adományhoz mellékelt levelét a következő sorokkal végezte; „Azt hiszem, sokan vannak a régi munkácsi diákok között olyanok, akik tekintélyes összegű segélyben részesültek. Azokat, akik ennek a segélynek köszönhetik mostani jólétüket és boldogságukat, szeretném arra kérni, tekintsék ők is kölcsönnek az akkori ösztöndíjakat és adják vissza a legszegényebb diákok részére.“

 

A közösség ereje

 

„Nagyon fontos a közösség ereje. Elképesztően felszabadító élmény tud lenni, amikor az ember rájön arra, hogy nincs egyedül. Ma Magyarországon emberek milliói érzik magukat magányosnak, érzik azt, hogy egyedül küzdenek a fájdalmaikkal, a tragédiáikkal, a gyerekkoruk szívszorító élményeivel. És amikor, például egy csoportban azt tapasztalják, hogy hoppá, hát van más is, aki úgy szenved, vagy úgy szenvedett, mint én, akkor az olyan, mint amikor az ember hosszú idő után feljön a víz fölé, és újra levegőt tud venni. Nagyon-nagyon fontos, hogy legyenek gyógyító közösségek, ahol meg lehet tapasztalni, hogy nem egy burokban szenvedünk a saját fájdalmainkkal, hanem van más is, aki megért, akihez oda lehet fordulni, aki szinte szavak nélkül is tudja, miken mentünk keresztül.” (Orvos-Tóth Noémi)

Az élet sűrűjében

 Tar Béla barátom fotója.