Még szerencse

 

A boltban sokan vannak, amikor két fiú belép. Türelmesen kivárják a sorukat. A boltos nagy hangon megszólítja őket:

- Na, mit adhatok a fiataluraknak?

- Egy doboz patkánymérget kérünk.

- Sok a patkány, ugye?

- Igen.

- Nagyok?

- Többnyire.

- Mekkorák?

- Így, kábé ekkorák.

- Akkor ez jó lesz. Tudjátok hogyan kell használni?

- Igen.

- Itt fel kell bontani a dobozt, aztán ki kell húzni a tálcácskát, és a tálcácskának itt a szélét kell feltépni. Tudjátok, hogyan kell adagolni?

- Igen.

- Kétméterenként szétrakjátok arra, ahol a patkányok járkálnak, de vigyázzatok, hogy más állat ne férhessen hozzá. Tudjátok, hogy mit kell csinálni a maradékkal?

- Igen.

- Beleteszitek egy zacskóba és elégetitek. Most már mindent tudtok. Akkor a legjobbakat! Sziasztok!

- Viszontlátásra!

A fiúk fizetnek, majd az utcára kilépve összenéznek:

- Hú de jó, hogy végül mégse kértünk óvszert!

 

Eldobó kultúra lettünk

 

"Hamis boldogságeszmény uralkodik, dühöng a cuccipar. Vedd meg ezt, vedd meg azt, aztán dobd el. Elhasználó, kihasználó, eldobó kultúra lettünk, nem javítjuk meg az emberi kapcsolatainkat sem. Nem házasodunk, eldobjuk a párunkat, mint a rongyot, ha már nem jó vele. A felnőtt viselkedést három dolog jellemzi: elkötelezettség, felelősségvállalás és adni tudás. Súlyos tévedés, amit a mostani korszellem sulykol, hogy kapnunk kell. Nincs idő a kapcsolatokra, az együtt evésre, ami az egészség szempontjából is fontos, nincs idő megbeszélni a dolgokat, miközben a kibeszélés az igazi megoldó folyamat."

(Bagdy Emőke)

Little Hungary - A manhattani magyar negyed eltűnése

 

Állandó ellenfelünk az idő

 

 „Nekünk itt és most, a huszonegyedik században minden másodperc számít és kell. Legfőbb küzdelmeinket a látszat ellenére nem a hülye főnökkel, a korlátolt pedagógussal, az ellenséges szomszéddal vagy a pénz előteremtéséért vívjuk. A mi állandó ellenfelünk az idő, melyet minél tökéletesebben tudunk mérni, annál könnyedebben szökken ki a markunkból. Egyre több kéne nekünk, futunk utána, megeshet, hogy éppen emiatt nem jut belőle elég szinte semmire.” (Vámos Miklós)

Csukás István: Istenke vedd térdedre édesanyámat