(Megjelent: Magyar Nemzet, 1903.08.18.)
Szenzácziós híreket közölnek a lapok a máramarosi akna-szlatinai „Kunigunda”-akna pusztulásáról. E közlemények túlzottak; a való, mint biztos forrásból értesülünk, ez : általánosan ismert, hogy az akna-szlatinai sóbánya már évek óta a legnagyobb ellenségével, az édesvízzel folytonos harczban áll, a miért nagykiterjedésű vízvédő- és vízkutatási munkálatok voltak és vannak most is folyamatban. Ugyanis a fennsíkon a sótömzsöt, a természettől megvédett és körülövezett kemény kőzetet az édesvizek valahol áttörték és benyomultak a sótömzsbe, ahol rágóképességüknél fogva a bányát tényleg veszélyeztették és a külső felület némely pontján omlást és szakadozásokat idéztek elő, ügy a védő-, valamint a víz után kutató munka akna és tárna útján eszközöltetik. A főfigyelem és törekvés arra irányul, hogy a vízbetörésnek pontját lehetőleg a sótesten kívül tartóztassák fel és legyen onnan a víz elvezethető, még mielőtt a sóba bejuthatna. Amennyiben pedig ebben a sótömzsben mozgó tetemes mennyiségű, évenként közel egymillió köbméterre tehető édesvizek minden valószínűség szerint a közel lévő Tisza folyóból erednek, tehát kétségtelen, hogy az ellenük folytatott küzdelem sem kisméretű, mindazonáltal kétségbeesésre vagy riadalomra nincsen ok, mert az intéző szakkörök a legfelsőbb hatósággal egyetemben nyugodt komolysággal és szakértelemmel megtesznek mindent, hogy Akna- Szlatinának sóbányászata biztosíttassék. Az óvóintézkedések minden irányban meg vannak téve. Hogy a Kunigunda-aknában a víz egy része betört, az oly körülménynek tudható be, amelyet a véges emberi ész némelykor megakadályozni képtelen. Mindamellett ennek a bányának vízmentése és ismét üzembe hozatala nincsen kizárva, ha sikerre vezetnek a folyamatban lévő vízkutatási és vízelgátolási munkálatok. E hó elsején reggel 8 órakor már harmadízben törtek be a 114 éves és 180 méter mély Kunigunda-bányába az édesvizek, lévén ez a bánya a legnagyobb ostromnak kitéve a vizek részéről. Az első betörés 1870-ben, a második 1882-ben és a legutóbbi most. Az első két esetben vízmentesítés, elgátolás által sikerült e bányát újból üzemképessé tenni, s erős a remény, hogy ez most is sikerülni fog, ha a kutatás és vizimunkák eredményre vezetnek. Egyébiránt a Kunigunda- bánya már hosszabb idő óta teljesen üzemen kívüli állapotba helyeztetett, de ezáltal az akna-szlatinai sóbányászatnak sem termelési, sem sószállítási üzeme nem maradt vissza, mert a szükséges sóanyag a vizek által nem veszélyeztetett. A 95 éves és 108 méter mély Ferencz-, valamint a 99 éves és 98 méter mély Lajos-bányákban a művelet akadálytalanul folyik és így sem Máramaros vármegye lakosságának, sem a helybeli sóvágóknak sorsa koczkán nem forog, mint a lapok túlzottan írják, még akkor sem, ha a Kunigunda- bánya üzemét végleg beszüntetnék. Hogy az összes akna-szlatinai sóbányaművek víz alá kerülnének, az minden alapot nélkülöző merész állítás. Nyugodt lehet mindenki, mert az itteni sóbányák sorsa és jövőjük biztosítása úgy a közvetlenül működő bányavezetőség, valamint a pénzügyminisztérium kiváló gondját képezi. Egyes lapok azt is felhozták, hogy a veszélyeztetett bányában régi falhagyások beomlást idéztek elő és útmenti süllyedést. Ezekre megjegyezzük, hogy az előbbiek a bányaművezetőség ez iránti munkálatainak segélyével, tehát terve szerint, tudtával és akaratával döntettek le akkor, a mikor szerencsétlenséget egyáltalán nem okozhattak, az utóbbiak pedig a közutakat nem veszélyeztetik, sőt annak meggátlása czéljából alkalmas ponton vízfelfogó aknamélyítés van folyamatban. Máramaros-Szigeten általánosan tudva van a vízbeömlés, de a lakosság egészen nyugodt.
