2017. szeptember 5., kedd

Szerelem a négyzeten



Drága, tanár úr! Én nem tehetek semmiről. Úgy nem lehet tanulni, figyelni, koncentrálni, hogy minden órán, minden tantárgyból csak őt emlegetik. Csak őt, és senki mást. Nyilván mindenki látja, milyen gyönyörű. Vallják meg, önöknek is tetszik!
Ön mondta a fizikaórán: „Minden vízbe mártott test, a súlyából annyit veszt, amennyi az általa kiszorított víz súlya.” Nos, megvallom, nekem akkor eszembe sem jutottak a tudomány egyszerűségükben is nagyszerű törvényei, inkább elképzeltem őt, amint gyönyörű teste megmártózik a vízben, légiesen és könnyedén, és a fürge cseppek boldogan futkároznak bejárhatatlan domborulatain.
Nem volt ez mindig így. Zavartalanul éltem a kis életemet, a tanulással sem volt semmi baj, amíg ő be nem lépett az iskolába. Ekkor minden a feje tetejére állt, de leginkább én magam. Előbb nem értettem, hogy mi történik, de aztán ön, igen éppen ön döbbentett rá: nem tehetek ellene semmit. Méghozzá akkor, amikor Newton törvényeiről magyarázott és ezt írta a táblára: „Minden test nyugalomban marad vagy egyenes vonalú egyenletes mozgást végez mindaddig, míg ezt az állapotot egy másik test vagy mező meg nem változtatja.”
De hasonló a helyzet a többi órán is. Amikor mértanból azt tanultuk, hogy a párhuzamos egyenesek a végtelenben metszik egymást, nyomban az jutott eszembe: mégis van remény. Mert bár jelenleg még észre sem vesz, talán egyszer, a végtelenben még lehet a dologból valami. És hát az algebra, arról jobb nem is beszélni. Állandóan csak „á négyzet plusz bé négyzet”. Na, mire gondol ilyenkor az ember? Hát, hogy állunk ketten vele a pap előtt, és azt mondja neki a tiszteletes úr: „ Á négyzet, elfogadod e férjedül az előtted álló bé négyzetet?” És ő ott áll, legtöbbször gyönyörű menyasszonyi ruhában, néha csak egy szál bikiniben mellettem, már éppen nyitná a száját, hogy kimondja az igent, amikor a tanár felüvölt: „Mi is a megoldás, fiam?”
Még a testnevelés órán sem könnyebb a helyzet. Elkezdünk például futni. Az első ötven méter után én már elképzelem, hogy vele együtt futunk, kézen fogva egy gyönyörű parkban, a gyönyörű szőke haját fújja a szél, én elfordítom a fejem, hogy a szemébe nézzek, de csak a kövér Holacseket látom magam mellett, aki kapkodva szedi a levegőt, mert a többiek már rég a célba értek.
Ám ha ezt lehet fokozni, akkor a legeslegrosszabbak az irodalomórák. Ott meg szinte állandóan csak róla beszélnek, róla olvasunk. „Milyen volt szőkesége, nem tudom már.” „Add nekem a te szemeidet!” „Ahogy az utcán átment a kedves, madarak ültek a verebekhez…” És még hosszan sorolhatnám. Hát csoda, hogy nem tudok a tanulásra koncentrálni!
Drága, tanár úr! A fentiek alapján ön is láthatja, én nem tehetek semmiről. Nagyon kérem, intézze el, hogy csak olyan dolgokat tanítsanak, ami elvonja a figyelmemet róla. Gondolja meg, az érettségim múlhat ezen. Én hajlandó vagyok mindent elkövetni. A múlt vasárnap sikerült elérnem, hogy ne gondoljak rá.
Igaz, hétfőre belázasodtam. Elképzeltem, amint ott ül az ágyam mellett és hűs kezét a homlokomon pihenteti. Valószínűleg nagyon beteg lehettem, mert egész nap nem jutott eszembe az érettségi.

2017. szeptember 4., hétfő

Hétköznapi korrupció



A gazdag odesszai életében először jár Moszkvában. Bemegy az legnagyobb szőrmeüzletbe és meg akar rendelni egy cobolyprém-sapkát a feleségének. Közlik vele, hogy cobolyprém éppen nincs.
-- Akkor én ezennel megrendelek mindjárt kettőt – mondja a főnöknek. – Egyet a saját feleségemnek, egyet pedig az önének.
Azonnal kiderül, hogy mégis van cobolyprém.
Aztán bemegy a nagyszínház irodájába, hogy jegyet vegyen az esti előadásra. Itt közlik vele, hogy a jegy már elfogyott.
-- Tudják mit? Akkor kérnék szépen tíz jegyet --mondja. -- Egyet magamnak, kilencet pedig önöknek.
Abban a pillanatban előteremtik a tíz jegyet.
Másnap reggel elhatározza, hogy elmegy a Lenin Mauzóleumba. Nincs szerencséje, mert a mauzóleum aznap zárva tart.  Odamegy az egyik rezzenéstelen arccal díszőrségben álló katonához és a puskaszuronyra feltűz egy százrubelest.
Mire a katona:
-- Bemegy, vagy inkább kihozzuk?

2017. szeptember 3., vasárnap

Azok az elnyomó magyarok



Olvasom, hogy végveszélybe kerültek a kárpátaljai magyar iskolák. Az ukrán kormány ugyanis olyan törvényt kíván elfogadtatni, melyek értelmében a „magyar” iskolákban csak a magyar nyelv- és irodalmat taníthatják magyar nyelven, az összes többi tantárgy oktatása ukrán nyelven történne. Amellett, hogy ez nem egyeztethető össze az európai jogszabályokkal, de még az Ukrajna Alkotmányával sem, Kárpátalja tekintetében több száz éves visszalépést is jelent.

Mivel évtizedek óta azt halljuk, hogy annak idején a galád magyarok mennyire elnyomták a nemzetiségeket és az ukrán nacionalisták, illetve a tőlük látszólag finnyásan távolságot tartó kormány szerint „bezzeg” az ő nemzetiségpolitikájuk példamutató és európai, talán érdemes lenne felidézni a királyi Magyarország idevágó törvényeit.

1868-ban (!) a Tisztelt Ház elfogadja a nemzetiségi törvényt. Ez a törvény, a magyar, mint államnyelv elismerése mellett, igen széles egyéni nyelvhasználatot biztosított a kisebbségeknek. Nem csupán a nemzetiségi, vallási és művelődési intézmények szabad működését engedélyezte, hanem alsófokú bíróságokon biztosította az anyanyelvi folyamodás és perlekedés jogát és bár a legfelsőbb bíróság nyelve a magyar maradt, a hatóságok a folyamodóknak és perlekedőknek a folyamodás nyelvén voltak kötelesek válaszolni. Az államot pedig kötelezte arra, hogy lehetőség szerint gondoskodjon a közoktatás anyanyelvűségéről és nemzetiségi hivatalnokok alkalmazásáról.  Megjegyzendő, hogy a nemzetiségi szervezetek kevesellték ezeket a jogokat, ők teljes autonómiát akartak.

Az 1883-ban elfogadott A középiskolákról és azok tanárainak képesítéséről szóló törvény még tovább ment. A törvény 7. §-a így hangzik: „ A hitfelekezetek maguk határozzák meg az általuk fenntartott nyilvános középiskolák tannyelvét és amennyiben ez nem a magyar, kötelesek a tannyelven  és irodalmán kívül a magyar nyelv és irodalmának nyelve, mint rendes tantárgy tanításáról gondoskodni és pedig olyan óraszámban,  amely annak kellő elsajátítását lehetővé tegye. (..)  A nem magyar tannyelvű középiskolákban a 7-ik  és 8-ik osztályban a magyar nyelv és irodalmának történelme magyar nyelven taníttatik s e tantárgyból az érettségi vizsga is ezen a nyelven teendő.” Képzeljük el, mi lenne abból, ha ma Ukrajnában valaki felvetné, hogy a nemzeti iskolákban az ukrán nyelvet és irodalmat ne ukránul tanítsák!

Nagyon jó lenne, ha erről valaki végre felvilágosítaná ukrán barátainkat, különös tekintettel a politikusokra és történészekre.

2017. szeptember 2., szombat

Leépítés a minisztériumban



-- Tisztelt kartársak! Ezennel megnyitom mai értekezletünket. Mint az köztudott, a kormánydöntés értelmében minisztériumunk is jelentős leépítést kénytelen végrehajtani. Biztos vagyok abban, hogy találunk valami humánus megoldást, mellyel mindenki jól jár. Fel is kérem Kovács osztályvezető urat, ismertesse javaslatait arra vonatkozóan, hogy kik lesznek azok a kollégák, akiktől hamarosan megválunk.

-- Nos, tisztelt kollégák, sok álmatlan éjszaka és tépelődés után, a következő javaslatot teszem. Én azt mondom, hogy építsük le Gizikét a könyvelésről, mert munkásőr volt az apja, a bögyös Macát a kommunikációról, mert az utóbbi időben csapnivaló kávét főz, meg a kopasz Józsit a karbantartóktól, mivel csak néhány hónapja került ide, így neki nem kell végkielégítést fizetni. Illetve, mindenképpen ki kellene már rúgni ezt az özvegy Skiglhoffer Károlynét, mivel a rendszerváltás óta nem jár be a minisztériumba, ami mégiscsak tarthatatlan.

-- Nos, kedves kartársak, kinek van ehhez hozzáfűzni valója? Elvégre, én még új vagyok itt, maguk meg évek óta ismerik ezeket az embereket. Tessék, államtitkár úr!

-- Hát, azért ne együk olyan forrón azt a kását, mert kiöntjük a fürdővízzel a gyermeket, és járt utat járatlanért el ne hagyj! Mert lehet, hogy a Gizikének munkásőr volt az apja, de ki az apósa? Na, ki? Hát Ödön bácsi, aki Csobánc megyében a vállán vitte az egész választási kampányunkat. Hol lennénk most Ödön bácsi nélkül? Ezt ezzel a családdal egyszerűen nem lehet megtenni.

A bögyös Macával is nagyon kell vigyázni. Mert igaz, hogy pocsék kávét főz, meg már a bögye sem a régi, de tudjátok, hol dolgozik a férje? Hát az ügyészségen. Most vesszünk össze az ügyészséggel, ebben a vizsgálódós világban? Szó sem lehet róla!

-- Akkor már nem maradt csak a kopasz Józsi.

-- Hát elvben, miniszter úr, elvben. Mert ugyan csak néhány hónapja került hozzánk, de mért vettük fel karbantartónak? Mert a kampány idején hónapokig ingyen ragasztotta a plakátokat. Egyébként, a kirúgása még diplomáciai bonyodalmakat is okozhatna, mert másodállásban pálinkafőzésre tanítja a gaboni nagykövetet. Már mondtam is neki, hogy szólhatna egy jó szót az érdekünkben.

-- Hát ez hallatlan! Akkor legalább ezt az özvegy Skiglhoffernét küldjük el. Húsz év alatt nem tűnt fel senkinek, hogy ez a nő be sem jár a munkahelyére, de közben kapja a fizetését? Tanácsos úr, mit tud maga erről?

-- Miniszter úr, a helyzet nem ilyen egyszerű. Igaz, hogy ez a nő húsz éve nem jár be a minisztériumba, de korábban húsz évig volt itt személyzeti vezető, és még mindig van egy szekrénye.

-- Miféle szekrénye?

-- Hát egy páncélszekrénye, és csak neki van hozzá kulcsa. Mellesleg megjegyzem, hogy az ön elődje egyszer már ki akarta rúgni ezt a nőt, be is hívatta.

-- És?

-- Skiglhofferné elővett a szekrényből egy dossziét, a miniszter úr beleolvasott, elsápadt, és azt mondta: „Sajnálatos tévedés történt, kedves asszonyom, ön egy pótolhatatlan munkaerő.”

-- Jó, akkor mi legyen a leépítéssel?

-- Már engedelmet, miniszter úr, de nekem támadt egy ötletem. Tudja, van nekünk egy háttérintézményünk, mely olyannyira titkos, hogy senki sem tudja, mivel foglalkozik.

-- Miféle háttérintézmény?

-- Hiszen tudja, ez a Nemzeti Közérzetjavító Igazgatóság. Mi lenne, ha ezeket az embereket a minisztériumból kirúgnánk, és nyomban átvenné őket a háttérintézmény. Még költözniük sem kellene, ugyanannál az íróasztalnál ülnének, csak máshonnan kapnák a fizetésüket. Nálunk meg javulna a statisztika.

-- Egészen zseniális ötlet, osztályvezető úr! De mi lesz, ha egyszer feltűnik valakinek ez az intézmény, és majd ott is létszámcsökkentést követelnek.

-- Semmi gond, miniszter úr, akkor majd valamennyien kiváltják a vállalkozói igazolványt, kiszervezzük a tevékenységüket, és ülnek tovább ugyanannál az íróasztalnál.

--Na, látják, uraim, mondtam én, hogy találunk valami humánus megoldást, amivel mindenki jól jár!



2017. szeptember 1., péntek

Első alkalom



A fiatalember megismerkedik egy lánnyal egy szórakozóhelyen. Felmennek a srác lakására, leülnek az ágy szélére, de a fiú észreveszi, hogy a lánynak hirtelen rossz kedve lett.
-- Valami baj van? – kérdezi tőle.
-- Te most biztosan valami rosszat gondolsz rólam. Azt, hogy én feljárok a férfiakhoz… Pedig hidd el, én egészen más vagyok!
-- Ugyan, dehogy. Én hiszek neked. Becsszóra!
-- De jó! – örvendezik a lány. – Te vagy nekem az első.
-- Az első, akivel lefekszel?
-- Nem. Az első, aki hisz nekem.