
Mivel évtizedek óta azt halljuk,
hogy annak idején a galád magyarok mennyire elnyomták a nemzetiségeket és az
ukrán nacionalisták, illetve a tőlük látszólag finnyásan távolságot tartó
kormány szerint „bezzeg” az ő nemzetiségpolitikájuk példamutató és európai,
talán érdemes lenne felidézni a királyi Magyarország idevágó törvényeit.
1868-ban (!) a Tisztelt Ház elfogadja
a nemzetiségi törvényt. Ez a törvény, a magyar, mint államnyelv elismerése
mellett, igen széles egyéni nyelvhasználatot biztosított a kisebbségeknek. Nem
csupán a nemzetiségi, vallási és művelődési intézmények szabad működését
engedélyezte, hanem alsófokú bíróságokon biztosította az anyanyelvi folyamodás
és perlekedés jogát és bár a legfelsőbb bíróság nyelve a magyar maradt, a
hatóságok a folyamodóknak és perlekedőknek a folyamodás nyelvén voltak
kötelesek válaszolni. Az államot pedig kötelezte arra, hogy lehetőség szerint
gondoskodjon a közoktatás anyanyelvűségéről és nemzetiségi hivatalnokok
alkalmazásáról. Megjegyzendő, hogy a
nemzetiségi szervezetek kevesellték ezeket a jogokat, ők teljes autonómiát
akartak.
Az 1883-ban elfogadott A
középiskolákról és azok tanárainak képesítéséről szóló törvény még tovább ment.
A törvény 7. §-a így hangzik: „ A hitfelekezetek maguk határozzák meg az
általuk fenntartott nyilvános középiskolák tannyelvét és amennyiben ez nem a
magyar, kötelesek a tannyelven és
irodalmán kívül a magyar nyelv és irodalmának nyelve, mint rendes tantárgy
tanításáról gondoskodni és pedig olyan óraszámban, amely annak kellő elsajátítását lehetővé
tegye. (..) A nem magyar tannyelvű
középiskolákban a 7-ik és 8-ik
osztályban a magyar nyelv és irodalmának történelme magyar nyelven taníttatik s
e tantárgyból az érettségi vizsga is ezen a nyelven teendő.” Képzeljük el, mi
lenne abból, ha ma Ukrajnában valaki felvetné, hogy a nemzeti iskolákban az
ukrán nyelvet és irodalmat ne ukránul tanítsák!
Nagyon jó lenne, ha erről
valaki végre felvilágosítaná ukrán barátainkat, különös tekintettel a
politikusokra és történészekre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése