Rettentő nemzeti érzés

 Jocó! Jocókám! Láttad? Hogy mit műveltek ezek a fiúk, már megint! Vízilabdában mi vagyunk a császárok, b…meg!  Ahogy ez a Hostyánszky megvillant! Meg a Varga! Istenem, de jó volt tegnap magyarnak lenni!

Nagyon kellett már! Nagyon kellett! Nekünk! Főleg nekem. Mint egy falat kenyér. Mert egyébként k..va szar napom volt! Már reggel azzal kezdődött, hogy felhívott a Jenő. Hogyhogy melyik Jenő? Hát, akiről annyit meséltem, hogy együtt jártunk iskolába. Akivel annyit ökörködtünk, na! Szóval felhív a Jenő, hogy bajban van. Hogy adjam meg a pénzt, amit öt éve kölcsön adott. Képzeld el, és ezt kora reggel, még ki sem bújtam az ágyból. Jön nekem ilyen hülyeségekkel, hogy elárverezik a házát. Hát én ezzel most mit csináljak!

Hogy visszaadom-e a pénzét? Hát hülyének nézel? Mi vagyok én, szeretetszolgálat? Ha ő olyan barom volt, hogy ideadta mindenféle papír nélkül, akkor meg is érdemli!  Üzletben nincs barátság, ezt már megtanulhatta volna ez a hülye állat.

Na de, ez csak a kezdet volt! Alig mentem be az irodába, felhív a könyvelőm. Már borsódzik tőle a hátam! Most is azt mondja, hogy be kellene fizetni egy kis adót, mert ennek rossz vége lesz. Érted, rossz vége, b…meg! Mondtam neki, hogy nem fizetek, intézze el, ahogy akarja, azért tartom. Én fizessek? Ennek a kormánynak? Soha. Meg az előzőnek és a következőnek se! Oldják meg, ahogy akarják, ezért kapják a fizetésüket.

Az ebédszünetben aztán bekopogott Sárika, a takarítónő. Már ettől ideges lettem, mert már egy párszor rászóltam, ne lábatlankodjon ott napközben, takarítson inkább éjszaka. Erre bekopog, megáll előttem, mint egy rakás szerencsétlenség, és nagy nehezen kinyögi, hogy neki kérése lenne. Érted, kérése. Hozzám! 

Azt mondja, hogy adjam már neki oda a múlt havi fizetését, meg az azelőttinek is a felét, amivel tartozom. Merthogy, neki kórházba került a férje! És én ezért fizessem ki a fizetését? Mi olyan sürgős? Hát kérjen valakitől kölcsön! Azt hittem már megszokták, hogy két-három hónapot késnek a pénzek, erre most ez elkezd követelőzni. Úgy kirúgtam, hogy a lába sem érte a földet! Nem tehettem mást, ha őt kifizetem, akkor a többi is elkezd követelőzni.

Délután aztán a folyosón megállított Amálka a raktárból. Azt mondja, holnap kivenne egy szabadnapot, mert beteg a gyerek és elvinné az orvoshoz. Szabadnapot? Hogy adhatnék neki szabadnapot, amikor már így is mindenki három ember helyett dolgozik? Mondtam, hogy hagyjon békén, erről hallani sem akarok! Különben is, hadd edződjön az a gyerek.

Ekkor már olyan ideges voltam, hogy majd szétvetett a düh. Az asszony is észrevette, amikor hazamentem, inkább elment a gyerekekkel a nagymamához. Én pedig megvacsoráztam, bekapcsoltam a tévét és néztem a meccset. Csodálatos volt! Jocókám, úgy kellett nekem ez a tegnapi győzelem, mint egy falat kenyér. Vízilabdában mi vagyunk a császárok! De jó ilyenkor magyarnak lenni! Az embert elfogja az a rettentő nemzeti érzés. Mert összetartozunk!

Titkos módszerek

Kilenc magyar kutyafajta

Kedves vendég Angliából

Hát, mégis hazajön Brigi! Ennyi év után, és nem is egyedül. Elhozza bemutatni a vőlegényét is, aki ugyan nem kérte még meg a kezét, és Brigi is így nevezi: „a barátom”, de ebből már házasság lesz, akárki meglássa! Elvégre, egy barát csak nem utazik el ilyen messzire, hogy megismerje a lány szüleit.

Tomasz tősgyökeres londoni, ott is született, de a szülei Magyarországról disszidáltak, így aztán a fiú, kicsit törve bár, de tud magyarul. Micsoda szerencse! Egyébként is nagyon jó parti ez a fiú, egy nagy nemzetközi banknál dolgozik, hatalmas karrier áll előtte. Szóval, kétszeresen is nagy nap lesz ez. Egy angol, egy igazi angol jön vendégségbe!

Józsi, a családfő, egész héten úgy járt-kelt, mint aki karót nyelt. Rendre megállították az ismerősök, érdeklődtek a vendégség részletei felől, de ő csak úgy, foghegyről válaszolt a kérdésekre, nem is olyan finoman jelezve, hogy most ő már nem áll szóba akárkivel.

-- Levágom a hízót, mert ennek meg kell adni a módját! Van benne, vagy 180 kiló, ennek aztán lesz szalonnája! – újságolta a kocsmában a harmadik pohár után. – Hadd lássa ez a fiú, hogy mi sem vagyunk akárkik!

Azt már csak otthon tette, hozzá, hogy a szomszédokat meg fogja ütni a guta. De úgy kell nekik!

Brigittának felajánlották, hogy eléjük mennek Pestre, a reptérre, de Brigi azt mondta, kár ezért beindítani az öreg Ladát, no, meg apa sem nagyon ismeri a fővárost, inkább majd kocsit bérelnek, azzal jönnek le a faluba.

Hatalmas szervezőmunka kezdődött. Zsuzsi, a ház asszonya úgy döntött, hogy a hízót csak az érkezés reggelén szabad levágni, hogy minden friss legyen. A nagymamát átköltöztették a plébániára, hogy a fiataloknak külön szobájuk legyen, Dezső az öreg prímás kétségbeesetten próbálta az angol himnuszt, de sehogyan sem állt rá a keze. Lett is belőle sértődés, amikor a családi tanács úgy döntött, hogy produkciója nem üt meg semmilyen színvonalat, mert bár az első akkordokkal nem volt semmi gond, a második strófa már kísértetiesen emlékeztetett az Akácos út népszerű dallamára. Ezért úgy döntöttek, hogy himnusz nem lesz, viszont feltétlenül keríteni kell valahonnan egy brit zászlót.

Kora hajnalban elkezdődött a disznóvágás. Összejött az egész rokonság, mindenki sürgött-forgott volna, csak Bicskás Feri, a böllér nem volt sehol. Aztán nagy sokára megérkezett, és bár látszott rajta, hogy még nem aludta ki a tegnapi tivornyát, amúgy, gyógyszer gyanánt mindjárt bekapott két felest. A fogók elindultak, hogy lekapják a lábáról a hízót, de Feri csak állt tovább mozdulatlanul.

-- A fenébe, a kést meg otthon hagytam! – kiáltott fel, aztán elrohant.

Nem csoda, hogy alapos csúszással indult a munka, s épp a zsírnak valót akarták összevágni, amikor begördült  ház elő a gyönyörű, fekete kölcsönautó.

Mindenki otthagyott csapot-papot, pontosabban zsírt, húscafatot, kést, és amúgy, zsíros-véres kézzel tódult az udvarra. A kocsiból Brigi szállt ki gyönyörű ruhában, s vele egy roppant elegáns fiatalember, kezében egy hatalmas virágcsokorral, melyet azonmód átadott a ház asszonyának. Zsuzsika a lakodalma óta nem kapott virágot, és úgy megilletődött, hogy össze-vissza csókolta-ölelte e vőnek valót, zsíros kezével hatalmas pacákat hagyva annak gyönyörű öltönyén. 
Ettől aztán vérszemet kaptak a többiek, mindenki Tomaszra vetette magát, csókolta, ölelte, és koszolta, aki ettől annyira megrémült hogy lépett néhányat hátrafelé. Nem tudhatta, hogy a Bodri kutya épp a bokáját szaglássza, s amint rálépett, a kutya alaposan bokán harapta.

Lett erre nagy riadalom, a fiatalember betámogatták a szobába, valaki elszaladt az orvosért. Józsi kijelentette, hogy erre a nagy ijedségre inni kell, s töltött is mindjárt a jóféle kisüstiből egy decis pohárba. A fiún látszott, hogy nem ehhez van szokva, de hősiesen legyűrte, bár aztán egy ideig nem kapott levegőt . Ám Józsi ismét töltött, s egy darab füstölt szalonnát tett elé kenyérrel, mondván, harapjon be, amíg elkészül az ebéd.

Erre e fiatalember még sápadtabb lett, s ijedtében felhajtotta a pálinkát.

-- Apuka, Tomasz vegetáriánus! – szólt rá Józsira Brigi.

-- Nekünk nem számít, csak szeresse a szalonnát -- kiáltott fel amaz elégedetten.

Ekkor kezdték megteríteni az asztalt. A fiú elkékült arccal nézte a toros káposztát, nem is beszélve a sült vérről.

-- Mondja fiatalember, maga milyen vallású? – furakodott oda hozzá a nagymama.

-- Hát…, hát leginkább semmilyen – motyogta Tomasz, de látszott, hogy nem sok élet van már benne.

-- Semmilyen? – nézett rá szigorúan a nagymama. – Hát nem tudom, hogy ehhez az esperes úr mit fog szólni.

Orvosi eset

-- Mi a panasza? -- kérdezi az orvos a betegtől.

-- A szívem rendetlenkedik, doktor úr – mondja az öreg.

-- És mikor jelentkeznek a tünetek?

-- Ó, hát a napi tevékenység során bármikor. Amikor az elsőre rámászok, még minden rendben. A másodiknál már kapkodom a levegőt. A harmadikkal meg nem tudok mit kezdeni.

-- De papa, maga egy hős! Hiszen már hetven éves! Én vagy harminc évvel fiatalabb vagyok és sokszor már az elsőt sem bírom…

-- Miről beszél, doktor úr?

-- Miről, miről? Természetesen, a nőkről.

-- Én meg a lépcsőkről.

Ukrajna: az illúziók vége

Egy szép koratéli reggelen 1991. december elsején arra ébredt Ukrajna és ezen belül Kárpátalja lakossága, hogy végre egyszer véleményt nyilváníthat a jövőjét illetően. Ezen a napon tartották azt a népszavazást, melyen a korábbi szovjet tagköztársaság szavazónak óriási többsége kinyilvánította, a független Ukrajnában szeretne élni. Kárpátalján azonban megkérdeztek mást is. Egyrészt azt, hogy az itt élők szeretnének-e a megyének különleges önkormányzati státuszt, másrészt, hogy támogatják e egy magyar autonóm körzet létrehozását Beregszász központtal. Mindkét kérdésben elsöprő volt az igenek aránya. A népszavazás pedig olyannyira legitim volt, hogy még az akkori ukrán elnök is az autonómia mellet kampányolt. A független Ukrajnát kikiáltották, a másik két kérdésről az ukrán vezetés hallani sem akar.

Tegnap jelent meg a hír, mely szerint az ukrán parlament elfogadta az új oktatási törvényt, melynek értelmében a kisebbségek nyelvén csak az óvodában és az elemi iskolában folyhat az oktatás, a felsőbb osztályokban minden tantárgyat ukránul kell tanítani, kivéve a kisebbségi nyelvet és irodalomtörténetet. A honatyákat az sem zavarta, hogy ez nem csupán a nemzetközi szerződésekkel ellentétes, hanem az ukrán alkotmánnyal is.

Talán nem kell részletezni, hogy ez vélhetően a kárpátaljai magyar közoktatás eltörlését jelenti, még az elemi iskolákban is, hiszen nagyon szülő adja majd magyar iskolába a gyermekét, ha később mindent ukránul kell tanulnia.

Vannak, akik azt mondják, ez tulajdonképpen az orosz kisebbség ellen irányul. Ami azért elfogadhatatlan, mert az oroszoknak is joguk van az anyanyelvi oktatáshoz, meg aztán minket, magyarokat ez egyáltalán nem vigasztal.

A másik igencsak sántító magyarázat, hogy a magyarok nem tudnak rendesen ukránul, és a módosítás ezt a problémát orvosolja. De vajon mért kell ukránul tanulni a fizikát, hogy valaki megtanulja a nyelvet? Tudomásom szerint egyre többen tanulnak meg szerte a világon anyanyelvi szinten angolul, pedig többnyire nem angol iskolába járnak.

Ennek a törvénynek az elfogadása, a magyarságot sújtó tragikus következményei mellett, egyben leszámol néhány illúzióval is. Az egyik ilyen illúzió, hogy az ukrán vezetés számára az adott szó (már majdnem azt írtam, úri becsületszó) jelent valamit, hiszen még néhány héttel ezelőtt is azt ígérték a magyar kormánynak, hogy a kárpátaljai magyarság jogai nem csorbulhatnak.

A másik ilyen illúzió, hogy az ukrán vezetés az oroszokkal való megegyezésre törekszik. Ugyanis, ha én meg akarok egyezni valakivel, akkor nem behúzok neki egyet, hanem engedményeket teszek neki. Ha eddig akadtak olyan oroszok, akik szerettek Ukrajnában élni, most majd kétszer is meggondolják. Hiszen ez a törvény nem a kelet-ukrajnai, már elszakadt oroszokat sújtja, hanem azokat, akik maradtak és nem harcolnak.

A harmadik ilyen illúzió pedig az, hogy Ukrajna valóban Európához szeretne tartozni. Ez a törvény ugyanis már önmagában is azt bizonyítja, hogy az ukrán vezetésnek kb. annyit számítanak az európai értékek, mint Erdogannak. (Persze, nem kell ezen meglepődni, hiszen Ukrajna eddig is kénye-kedve szerint tiltott ki az országból nyugat-európai újságírókat, művészeket, politikusokat).

A negyedik illúzió, hogy Ukrajna együttműködésre, sőt barátságos viszonyra törekszik a szomszédos kelet-európai országokkal (bár erre talán sohasem volt nagyobb szüksége. A lengyeleket már korábban vérig sértették és várhatóan ezt a békát a románok sem fogják könnyen lenyelni.

Egy szép koraőszi napon Kárpátalja magyarsága arra ébredt, hogy törvényileg fosztották meg az iskolarendszerétől. Ami nagyon balga és pofátlan, de mindenképpen bátor cselekedet volt. Hiszen ezt még Sztálin elvtárs sem merte megtenni. Vagy csak okosabb volt ennél. Akár így, akár úgy, most elégedetten dörzsöli a tenyerét, valahol, a nagy bolsevik purgatóriumban.