Ki kellene mondani

Van annak már bő húsz éve, hogy a szociális földprogram keretében (merthogy ilyen is volt), földet osztottak a rászorulóknak. Az egyik szabolcsi faluban a földosztás heves tiltakozást váltott ki, fiatalasszonyok egy csoportja azt kiabálta az illetékeseknek, ő inkább éhen hal, de kapálni nem fog.

A helyzet azóta nem sokat változott, sőt… Nemrég egy jól kigyúrt, többgyermekes fiatalember azzal ment be a helyi polgármesteri hivatalba, vegyék fel dolgozni, valami jó „kapirgálós” munkát szeretne. Amikor közölték vele, hogy nincs felvétel, de az egyik környékbeli gyárban, ahol háromszor ennyit lehet keresni, igen, azt válaszolta: „Felejtsék el, hogy én bevállalom a három műszakot!”.

Okos szociológusok évek óta vizsgálják a magyar  munkanélküliséget. Számtalanszor leírták, legtöbbször teljes joggal, hogy ez milyen nyomorúsághoz, sőt olykor emberi tragédiákhoz vezet. Ezt aztán a politikusok is felkapják (persze mindig ellenzéki oldalon). Azt azonban még egyiküktől sem hallottam, hogy van egy jelentős réteg, amelyik nem is akar dolgozni. Azt meg pláne nem, hogy velük mit lehetne kezdeni.