Kerítés mögött

Most, hogy ennyi év után haza készült, a szülővárosába, megpróbálta felidézni a régi emlékeket. Kapaszkodókat keresett, világítótornyok múltból felcsillanó fényét, hiszen alig ismert már ott valakit. Magának sem merte bevallani, hogy fél. Fél, hogy a világ, melyet elhagyott, már csak az emlékeiben él. Fél az elmúlástól.

Ahogy nézegette a régi fényképeket, az egyiknél hosszan elidőzött. Ócska léckerítés fölött fiatal lány bámulta az utcát, mögötte apró, ütött-kopott házak. Emlékezett erre a lányra, bár csak egyszer beszéltek egymással. Mindig ott állt a léckerítés mögött, sóvárogva leste a való világot. Neki mindig úgy tűnt, hogy a lányt rabságban tartják, pedig tárva-nyitva állt mellette a kapu.

Amikor egyszer, kicsit félszegen, ráköszönt, az hálás mosollyal viszonozta. Mintha szeretne beszélgetni valakivel. Így aztán összeszedte a bátorságát és legközelebb megszólította. Ám alig váltottak néhány mondatot, egy fogatlan vénasszony lépett ki a házból.

-- Nem megmondtam neked, hogy ne beszélgess idegenekkel! Pláne meg fiúkkal! Úgy akarsz járni, mint anyád?

A lány zavarba jött, szabadkozni kezdett. Ő meg gyorsan elköszönt, de még csinált egy képet a nála lévő géppel.

Hosszan elgondolkozott ezen a régi, mellékes történeten.

-- Vajon mi lehet a lánnyal? Már biztosan nagymama.  -- próbálta megfejteni a történet folytatását.

Amikor a városba ért, szállodában szállt meg. Nem akart a terhére lenni senkinek, de még aznap megkereste Fricit, aki mellette ült az iskolapadban, akinek mindig súgott az órán és aki mindig megvédte, amikor meg akarták verni.

Frici fölött is eljárt az idő, kicsit már biceg, de azért egy kiadós ebéd után felajánlotta, elkíséri a régi iskolához.

Aztán, ahogy bekanyarodtak a sarkon, szembetalálta magát a régi fényképpel. Ott látta maga előtt a léckerítést, bár egy kicsit jobb állapotban, mögötte az apró házak viszont talán még jobban lepukkantak.

És a kerítés mögött ott állt egy fiatal lány.  Nem a régi lány volt, de határozottan hasonlított. Sőt, megdöbbentő volt a hasonlóság és az egész helyzet.

A meglepett Fricit hátrahagyva odalépett a kerítéshez és ráköszönt a lányra. Az kedvesen mosolyogva köszönt vissza.

-- Te itt laksz? – kérdezte tőle.

-- Igen, itt lakom. A nagymamámmal – felelte. – Ismerem minket a bácsi?

Ebben a pillanatban egy fogatlan vénasszony lépett ki az ajtón.

-- Mondtam neked, hogy ne állj szóba idegen férfiakkal! Úgy akarsz járni, mint anyád?