A mi kutyánk kölyke

Amikor híre jött, hogy lemondott a polgármester, és új választásokat fognak kiírni, épp a kocsmában ültek, közönyös arccal kortyolgatták a langyos sört, melyet Jenő, a kocsmáros oly nagylelkűen bontott meg hitelbe is. Az időzítésben nem volt semmi meglepő, hiszen minden délután (ebbe az este is belefoglaltatik) itt ültek, a sör mindig langyos volt, és Jenő mindig adott hitelt.

Maga a hír azonban megmozgatta az egész falut, azon nyomban lábra kaptak a találgatások, hogy vajon kik indulnak a polgármesteri székért, illetve ki is lenne a legalkalmasabb erre a feladatra.

-- Je…Jenőkém, te lennél… a le.. legjobb polgármester – szólalt meg az egyik ilyen esélylatolgatásnál nehezen forgó nyelvvel Sánta Jóska. – I… ilyen ember kell.. nekünk!

Jenő hevesen szabadkozott, de a megjegyzést hallotta az asszony is, és zárás után azonnal elkezdett duruzsolni a fülébe.

-- El kell indulni a választásokon! Mégiscsak biztos pénz! Na és, ha csak hat osztályod van? Aki a kocsmát el tudja igazgatni, az a falut is!

Az ember eleinte hallani sem akart a dologról, ám később egyre inkább beleélte magát. Álmában sorra elé járultak a falu lakói. Hol egy kis segélyt kértek, hol meg munkát. Drága, polgármester úr így, aranyos polgármester úr úgy. Ezt nagyon élvezte. Meg azt is elképzelte, amint bevonul a testületi ülésre a díszmagyarba. Mert varrat magának egy díszmagyart, az hétszentség! Amikor meg kellett volna nyitnia az ülést, akkor mindig felriadt, mert fogalma sem volt, hogy mit mondjon, de úgy gondolta, hogy ez majd kialakul.

Úgy gondolta, csak akkor fog majd bemenni a hivatalba, ha nagyon muszáj. Az a sok dohos papír nem is tenne jót az asztmájának. Meg aztán a kérelmezők megtalálják itt, a kocsmában is. Még a forgalomnak is jót tenne, mert a ki bejön, az már csak megiszik legalább egy felest.

Ám a döntő érv, ami miatt a politikai karrier mellett döntött, leginkább anyagi természetű. Az asszonynak ugyanis eszébe jutott, milyen könnyű lesz majd behajtani a kocsmai adósságot: egyszerűen levonják a segélyből.

Egy napon aztán híre ment a faluban, hogy Jenő ekkor és ekkor szívesen látja rendszeres vendégeit egy italra. Talán nem meglepő, hogy a kocsma zsúfolásig megtelt, elvégre a potya az potya.

Mégis halálos csönd lett, amikor bejelentette, hogy indul a választásokon. Maga Sánta Jóska is meglepődött, nem gondolta volna, hogy ilyen okosat mondott.

-- Aztán elvárom, hogy mind rám szavazzatok – szólt rájuk szigorúan a kocsmáros. – Ha nem választanak meg, vége a hitelnek!

Majd kinevezte a dadogós Pistát kampányfőnöknek. Másnap pedig a szépszámú rokonságot udvarolta körül, mondván, nekik is jobb lesz, ha a „mi kutyánk kölyke” a falu első embere.

A választás estéjén ismét megtelt a kocsma. Itt várták a végeredményt. Sokan azt hittek, lesz egy kis ingyenpia, de Jenő kijelentette, még nincs mit ünnepelni.

Késő estére járt már, amikor csörgött a telefon, s megjött a hír: Jenő polgármester lett. Igaz, csak tíz szavazattal győzött, de ez nem érdekelt senki.

-- Egy kört mindenkinek! – kiáltott fel az ünnepelt, s földöntúli boldogság öntötte el az arcokat, csillogtak a szemek. A győzelmi mámor és az olcsó pálinka szaga töltötte be az épületet. Folyt a bor, csorgott a pálinka, igaz, most már nem ingyen, a polgármesterné asszony szaporán húzta a strigulákat az adósok füzetébe, de ki törődik ezzel ily emelkedett pillanatban.

Hamarosan tetőfokára hágott a hangulat, még egy kis versike is született. Ezt skandálta mindenki:

„ Jenő a mi emberünk,

drága polgármesterünk,

értünk dobog a szíve,

vele jutunk messzire!”

Sánta Jóska hajnalban, bizonytalan léptekkel támolygott haza.

-- Győztünk! Győztünk! – lépett be nagy dérrel-dúrral az ajtón.

Az asszony felriadt, bamba ijedtséggel bámult rá az állára húzott takaró alól.

Jóska álldogált egy darabig a konyhában, aztán lemondóan legyintett. Ám a legyintés, jelenlegi helyzetében, túlságosan lendületesre sikerült: elvesztette az egyensúlyát, majd szépen eldőlt a konyhaszekrény előtt a kopott betonpadlón. Ahogy támaszt keresve a szekrényhez kapott, leverte a polcon tornyosuló kifizetetlen számlákat és fizetési felszólításokat, melyek kecsesen hullottak alá, mint sárga falevelek. Teljesen beborították a fejét, mint őszi temetőn a sírokat.