Jönnek a hadifoglyok

(Megjelent: Ung, 1918.03.17.)
Az orosz leszerelés, majd a békekötés következtében hadi foglyaink tömegesen jönnek haza. Ungváron az első nagyobb csapatot múlt vasárnap, e hó 10 én, este vitték át.
Már a kora délutáni órákban bejárta a hír a várost, hogy az esti vonattal mintegy 1700 volt hadifoglyot visznek át Ungváron. A lakosság nagy tömegekben vonult ki az állomáshoz, hogy legalább lássák a hosszú éveken át idegenben élt véreinket. Természetesen az állomás belső területére a nagy tömeget nem bocsátották be és így csak éppen a hivatalos személyeknek volt alkalmuk közvetlenül érintkezni honfitársainkkal.
Sokan jókedvvel, mások megtörve szálltak ki a vasúti kocsiból. A legtöbbön orosz ruha volt. Vacsorát kaptak az állomáson, ezért állt hosszabb ideig a vonat és még a betegeket szállították le és helyezték el az ungvári kórházakban.
A közeli falvak lakósai is bejöttek, hogy lássák a visszatérő magyarokat. Megható jelenetek játszódtak le, amikor a kerítésen bekiáltott egy-egy néni:
— Itt van e Horváth Pista radvánci 66-os katona ? ?
— Nincs, hangzott a válasz.
— Hát Kovács Jancsi Baranyából?
— Az sincs.
Azután megértették a jó asszonnyal, hogy a 66-osok közül senki sincs a csapatban.
— Hát, mondja, lelkem — jó dolguk volt-e maguknak?
— Hát, bizony, öreganyám, ha maga tudná a mi sorsunkat, most sírásra fakadna.
Az öreg néni rá is kezdett rögtön a sírásra; de a másik katona vigasztalni próbálta, hogy nagyon is jó dolguk volt; a barátja csak tréfált. Erre aztán megszárítgatta a könnyeit a falusi asszony.
Az egyik katona arról beszélt, hogy milyen érzésük támadt, amikor Uzsoknál átlépték a magyar határt. Mindannyian a Himnuszt énekelték.
A nagy közönség lelkes éljenzése közt hagyta el a vonat az állomást.
Majdnem minden nap lehet látni kisebb, volt hadifogoly csoportot, amint az állomásról a kaszárnyába vonulnak.

(A fotó illusztráció.)