(Megjelent: Kárpátalja, 1935.02.11)
(Szinte hihetetlen,
hogy ebben a városban, ahol ma már alig találunk magyart, valaha magyar színház
működött – A szerkesztő.)
Ma,
amikor az utódállamokban, és mindenütt a magyar művészet a legkatasztrófálisabb
válsággal küzd, amikor a Ieggarasosabb gondok miatt napról- napra kénytelen a
színész magát megalázni, egészen hihetetlen a huszti magyar színház felől
érkező hír, amely arról értesít, hogy a társulat működésének első percétől
kezdve aktív, ami azt jelenti, hogy a mindennapos zsúfolt házak miatt mindenki
rendesen kapja a gázsiját és nem hogy alig bírják a szezont kihúzni, hanem a
változatlan érdeklődés folytán mindig meg kell hosszabbítani azt.
Nem tudjuk, kinek van oroszlánrésze a sikerben? A társulat
vezetőjéé, Somogyi Károlyé az érdem, vagy Érckövy László, a biztoskezű rendező
és színész, vagy az egész jól megválogatott társulat részes benne, hogy ma
ilyen érdeklődést nemcsak kelteni, hanem ébren tartani is tudnak. Azt hisszük,
itt mindenki egyformán részese a sikernek. A nap-nap mellett friss műsort adó
társulatot minden este zsúfolt ház tapsolja. Huszton divat ma színházba járni,
szükséglet a színházat fenntartani. Hogy ez a magyar kultúrának milyen óriási szolgálatot
tesz, azt fölösleges hangsúlyoznunk.
A huszti kis társulat a kassai magyar színház fiókja.
Ezúttal a fiók túlszárnyalta az anyaintézetet és olyan lelkes és eredményes
munkát végez, amelyért nem lehet eléggé magasztalni őket. Fegyelmezettségükkel,
jó előadásaikkal olyan kontaktust hoztak létre színész és közönség között, amely
rányomja bélyegét egész működésükre. A huszti társulat megtalálta azt az utat,
amelyen haladva a közönséget sikerült fölrázni a közönyből. Minden dicséret az
övék.
A husztiak különösen elismeréssel nyilatkoztak a
primadonnáról, Szency Máriáról, és különösen kiemelték Reicher Edithet.
Dicsérték Ferenczy Irént és azt mondják, hogy olyan bonviván, mint Putnik
Bálint, még nem volt Huszton.
Fotó: Fortepan
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése