Borkóstoló

 

Azt mondják, a bor összehozza az embereket, elmélyíti a barátságokat, hozzásegít ahhoz, hogy jobban megértsük egymást. Ez általában igaz is, de nagyon résen kell lenni, mert olykor egészen ellentétes hatása lehet. Főleg, ha nem vagyunk elég diplomatikusak.

Történt egyszer, hogy egy jó ismerősöm felajánlotta, géppel megkapálja az uborkám sorközeit, ne kelljen vele annyit kínlódni. Meg is csinálta, de hiába kérdeztem, mivel tartozom, nem vett el semmit. Egy darabig kissé feszengve alkudoztunk, de ő sem engedett, meg én sem. Végül támadt egy mentőötlete.

-- Tudod mit? Majd eljössz és segítesz nekem szőlőt kötözni – mondta. – Azt úgyis utálom.

Ebben maradtunk. Egyszer aztán szólt, hogy itt az idő, kötöztük a szőlőt egész délután.

-- Ez férfimunka volt – mondta a végén. – Télen pedig majd megkóstoljuk a levét is.

Eljött az ősz, majd leesett az első hó, én már el is felejtettem az egészet. Egyszer aztán beállított, kivett a táskájából egy kétliteres flakont és közölte, hogy ideje megkóstolni az ő borát. Látszott rajta, meg mondta is, hogy ő erre nagyon büszke, csak ezért csinálja, mert egyébként valahogy nem fogy. Nem is érti.

Hoztam is mindjárt két poharat, ő meg kitöltötte a bort. Már a színe sem volt valami bizalomgerjesztő, de az ízében azért még reménykedtem. Persze, nem számítottam, valami aszúra, de ha már annyira büszke rá…

Belekortyoltam, aztán kissé megforgattam a számban a nedűt, ahogy ez már kóstolásnál szokás. Valami leírhatatlan, szinte maróan savanyú ízt éreztem, az enyhén felvizezett ecet kategóriájában. Egy pillanatig még levegőt sem kaptam, de aztán, egy hirtelen elhatározással, lenyeltem az egészet. Egy pillantást vetettem a vendégemre, ő is akkor birkózott meg az első korttyal, de alig húzta el a száját. Hiába, ennyit jelent a gyakorlat.

-- Na, mit szólsz? Milyen a borom? – tette fel a kérdést, melytől leginkább tartottam.

Föl volt nekem adva a lecke. Ha most őszintén elmondom a véleményemet, egy életre elveszítem ennek az embernek a barátságát. Sőt… A féldecis pohárra néztem, mely még jó félig volt. Eszembe jutott, hogy apósom nemrég hozott nekem egy demizsonnal a háziborából.

-- Tudod mit? – kérdeztem. – Ezt megisszuk, aztán megkóstoljuk az enyémet és majd megbeszéljük egyszerre a kettőt. Legalább össze tudjuk hasonlítani.

Arra már nem emlékszem, hogy nyomtam le a torkomon a maradék boromat. De arra igen, hogy amikor az én boromba belekóstolt, jóideig forgatta a szájában. Amikor lenyelte, gyorsan megitta a maradékot is, aztán felpattant, fogta a flakonját, rácsavarta a tetejét és visszatette a táskába.

-- Elviszem, mert te ebből úgysem fogsz inni – mondta lesütött szemmel.

Azt mondják, a bor összehozza az embereket, elmélyíti a barátságokat, hozzásegít ahhoz, hogy jobban megértsük egymást. Ez általában igaz is, de nagyon résen kell lenni, mert olykor egészen ellentétes hatása lehet. Főleg, ha nem vagyunk elég diplomatikusak.