Drága igazgatónő! Igazán nagyon hálás vagyok, hogy fogadott, az Oszika ügyében jöttem, de ezt valószínűleg kitalálta, hiszen emlékszik rám, nemrég voltunk itt beiratkozni. Én már akkor mondtam, hogy figyelemmel fogjuk kísérni a gyermek iskolai előmenetelét, és ön teljes mértékben egyetértett velem.
Jó, tudom, hogy ez még csak az első osztály és még csak két hete járnak iskolába, de már ennyi idő alatt is számtalan, nem igazán kedvező tapasztalatot szereztem, ezért így szóltam magamhoz: -- Erzsi lépni kell, ez nem mehet így tovább!
Drága igazgatónő, nekem már a tanévnyitón feltűnt, hogy itt valami nincs rendjén, amikor Oszikát csak úgy beállították, szinte belökték a többiek közé a sorba. De legalább előre állították volna, hogy mindenki lássa a nadrágját, melyet direkt erre az alkalomra varrattunk! No meg, hogy a gyerek érezze, ő itt valaki, nem egy a sok közül!
Micsoda? Hogy nagyság szerint sorakoztatták fel őket és nem ő a legmagasabb? Hát majd az lesz! Hogy nőjön meg az a gyerek, ha nem bíznak benne? Tudja mit? Mi lenne, ha Oszikát egy külön sorba állítanák, ahol nem vegyül többiekkel? És abban a sorban ő lenne a legnagyobb. Egyébként a gyerek otthon elmondta, hogy azóta is sorba kell állnia. Minden nap. De akkor sem jobb a helyzet, amikor leülnek. Tudja ki a padtársa? Az Udvaros Henike. No, hát én egy kicsit utána néztem ennek a gyereknek. Tudja, ki ennek az apja? Egy váltókezelő. Előbb még azt hittem, hogy valami jobb családból származik, mert úgy gondoltam, ez ugyanaz, mint a váltóhamisító, de aztán rájöttem, hogy engem átvertek. Hát mi lesz ebből a gyerekből ilyen társaságban?
De ez még semmi. Én nem tudom, önök mivel foglalkoznak itt az iskolában, de a gyerek két hete idejár és még nem kapott egyetlen ötöst sem. Hogy ilyenkor még nem is adnak jegyet? Ugyan, ez csak elhatározás kérdése. Önökből egyszerűen hiányzik a jóakarat. Hát az én gyerekem két hét után nem érdemel meg egy ötöst? Vagy hármat? Ezt kikérem magamnak!
Na meg, itt van ez a tanító néni! Képzelje, üzenetet írt nekem! Olvasom: „ Tisztelt Szülő! Értesítem, hogy gyermeke az iskolában verekszik. Ma azért pofozta meg Toronyi Pistikét, mert az nem akarta neki adni a labdáját!” Drága igazgatónő! Miféle dolog ez! Az én férjem üzletember, az üzleti világ meg kegyetlen. Mi mindig arra tanítottuk a gyerekünket, hogy legyen kemény és amit nem adnak oda, azt vegye el erővel. Hogy akarja ez a nő a való életre tanítani a gyereket?
Egyébként sem tetszik nekem. Túl fiatal és csinos. Tudja, előfordulhat, hogy néha a férjem fog a gyerekért jönni és nem lenne jó kitenni ilyen kísértésnek. Így is állandó stressz az élete. Egyik évben ott ül a vállalkozók bálján, mint „Az év vállalkozója”, a másik évben meg ott ül előzetesben. Viszont láttam tegnap itt az iskolában egy göndörhajú, kigyúrt testnevelőtanárt, ő kiválóan el tudná tanítgatni az elsősöket, ha a nagyobbakkal is megbirkózik. Hogy ő nem tanító szakos? Ugyan, biztosan van valami kiskapu!
Szóval, egyelőre röviden ennyi lenne. Én tudom, hogy Oszikához nem méltó ez az iskola, de mi itt vidéken, nem válogathatunk. Hát csak iparkodjanak! Nem leszünk hálátlanok. Mennyit is keres most, igazgatónő? Mennyit? Komolyan? És ezért minden hülye szülőt végig kell hallgatnia? Hihetetlen. Ha gondolja, beszélek majd az urammal, idővel biztosan lesz náluk üresedés valahol a titkárságon.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése