A lány az egyetem diákszállójában lakott, én már évekkel korábban lediplomáztam, ott dolgoztam a városban. Mindenképpen be akartam hozzá jutni a diákszállóba, de idegenek csak este kilencig tartózkodhattak bent, a portán le kellett adni a személyi okmányokat. Márpedig, ha tovább maradok, akkor már nem tudok hazamenni. Meg nem is nagyon akartam.
Lakott még bent néhány barátom, volt is náluk üres ágy, de ehhez valahogy be kellett jutni, méghozzá észrevétlenül. Úgy döntöttünk a haverokkal, hogy az épület hátsó részén bemászom hozzájuk az ablakon. A feladatot némileg nehezítette, hogy a második emeleten laktak.
A diákszállónak volt egy hátsó bejárata, melyet csak akkor használtak, amikor kivitték a szemetet, a bejárat fölé pedig egy masszív betontetőt építettek. Mellette vezették el a villámhárítót, így elterveztük, hogy ha feljutok a tetőre, akkor a villámhárítón mászok fel a másodikra. Ám a neheze csak ezután következett, ugyanis a haverok ablaka nem a villámhárító mellett volt, hanem hárommal odébb. Viszont a fal mellett vezetett egy gázcső, és úgy gondoltam, hogy azon, az ablakpárkányba kapaszkodva, meg tudom tenni ezt a párméteres távot.
A tetőre könnyen feljutottam, elég volt egymásra rakni néhány üres ládát, melyek a fal mellett hevertek. A villámhárítón való felmászás már keményebb diónak bizonyult, mert nagyon vágta a kezem és rettenetesen hideg volt, hiszen jócskán benne voltunk a novemberben. Mégis sikerült valahogy feljutni a másodikig és rálépni a gázcsőre, de a neheze még csak most következett, pedig a haverok már kinyitották az ablakot és lelkesen biztattak.
A bádog ablakpárkány annyira hideg volt, hogy a kezem teljesen meggémberedett. Ám ez még nem volt elég, odalenn egyszer csak feltűnt egy rendőrautó. Mint utóbb megtudtam, nem én voltam az első és vélhetően nem is az utolsó, aki itt próbálkozott a bejutással, ezért rendszeresen tiszteletüket tették errefelé. Kiszállt a két közeg, felvilágítottak a lámpával, én meg, amennyire lehetett, odatapadtam a falhoz és közben jéggé fagyott kézzel próbáltam kapaszkodni. Talán a fekete kabátomnak köszönhető, hogy nem vettek észre.
Amikor elmentek, próbáltam a szó szoros értelmében életet lehelni az ujjaimba és folytatni az előrejutást. A barátaim már nyújtották a kezüket, hogy besegítsenek az ablakon, ám ekkor újabb probléma merült fel. Akkoriban jött divatba a férfiak körében a hosszú sál. Anyukám nekem is kötött egyet, amikor a nyakamba tekertem, még mindig térdig ért. Hát épp ez a sál sodort veszélybe, egyszer csak, talán egy méterrel a cél előtt, hirtelen fojtogatni kezdett. Visszanéztem és ijedten láttam, hogy beleakadt az előző ablakpárkány sarkába. Tudtam, hogy ha visszafordulok, már nem lesz erőm újra elindulni. Egyetlen esélyem maradt, kicsit visszaléptem, hogy a sál meglazuljon és rántottam egyet rajta. Óriási mázlim volt, a sál kiakadt, a srácok behúztak az ablakon, aztán már hozták is a pálinkát az ijedelem és a fagyhalál gyógyítására.
Azt az estét soha nem felejtem el. Megfogadtam magamnak, hogy többé ilyen őrültséget nem csinálok. Viszont az istennek nem jut eszembe, hogy ki lehetett az a lány. Valószínűleg nem viszonozta az érdeklődésemet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése