Mindig csak kérdezgetnek

A kisvárosban nagy volt a sürgés-forgás, elvégre nem mindennap jár erre egy valóságos államtitkár.  Szépen kicsinosították az egész települést, a virágágyásokat megkapálták, megkomponálták a díszebédet, megírták a beszédeket, a gyerekek egy kis műsorral készültek, még a füvet is lekaszálták az árokparton. Nem nagyon értették, hogy mért maga az államtitkár akarja felavatni az iskolában az informatikai tantermet, de azért örültek neki.

Később aztán jött egy üzenet, hogy az államtitkár úr, ha már itt jár, szeretne egy kis tájékoztatót tartani a kormány oktatáspolitikájáról, hívják meg a környékbeli pedagógusokat is. Még nagyobb lett a sürgés-forgás, befűtöttek a művelődési házba, elküldték a meghívókat. El is jött, felavatta a tantermet, mindenki gyönyörű beszédeket mondott, aztán elmentek ebédelni. Az ebéden nyakra-főre itatták volna a vendéget, de az nem állt kötélnek, így a polgármester úr kénytelen volt egyedül inni. Ebéd után aztán mind átvonultak a művelődési házba, mely már tömve volt pedagógusokkal.

Polgármester úr igazán szép megnyitóbeszédet mondott, melyben egyfelől köszöntötte a magas rangú vendéget, másfelől kinyilvánította, hogy az önkormányzat és ő maga kiemelt figyelmet szentel a közoktatásnak, és főleg a pedagógusoknak, mert az ő kezükben van a jövő. Az államtitkár úr szinte ugyanezt mondta, csak más szavakkal, meg néhány konkrétumot is a bíztató és fényes jövőre nézve.

A végén aztán nagyon megtapsolták, rég hallottak már ennyi szépet, ő pedig megkérdezte, hogy kinek lenne kérdése. Ez a nem várt fejlemény némileg megriasztotta a hallgatóságot, tanácstalanul nézegettek egymásra, aztán, némi unszolásra, felállt az egyik igazgató és megkérdezte, mik a kormány tervei a jövőre nézve. Mire az államtitkár úr, tövirül hegyire megismételte, amit egyszer már elmondott.

Aztán mindenki feszengett tovább. Várták, hogy majd valaki más kérdez valamit. Már épp be akarták rekeszteni a rendezvényt, amikor egy idősebb tanárember szólásra jelentkezett.

-- Én tulajdonképpen a polgármester úrtól szerettem volna érdeklődni – mondta, kissé bizonytalanul. – Azt szeretném megkérdezni, hogy az idén lesz-e festés az iskolában, mert egyes termekhez már nyolc éve nem nyúltak.

A már induláshoz készülődő tömeg azonnal elcsendesedett. A polgármester, odafönn, a színpadon egy pillanatra hátrahőkölt a széken, aztán felpattant.

-- Na, ezt nem szeretem én az értelmiségben! – mondta fenyegetően. – Mindig csak kérdeznek! Hülyeségeket kérdeznek!

-- Mért ne kérdezhetnének? – nézett rá csodálkozva az államtitkár.

A polgármestert szemmel láthatóan meglepte, hogy még tőle sem kap támogatást. Meglepte és feldühítette. Felugrott, nyakán kidagadtak az erek.

-- Államtitkár úr! Ebben a városban több mint száz diplomás pedagógus dolgozik. Meg tudná nekem valaki mondani, hogy hány forint hasznot hoztak eddig a városnak?

Erre már senki nem tudott felelni semmit. A polgármester kihúzta magát, végignézett a tömegen és csak ennyit mondott:

-- Na, azért!