(Megjelent: Magyar Figyelő, 1918/2.)
A következő sorokat kútforrásszerű adalékokként használhatják fel azon történetírók, akik majd valamikor a nagy háborúval foglalkozva, annak kevésbé jelentékeny, de speciális magyar, vagy ukrán vonatkozásait is nagyobb figyelemben részesítik. Érdemleges szerzőjük tudniillik nemes Boberskyj Iván, a légiónak egyik vitéz, ukrán tisztje volt, aki e harcokat, amelyekről naplószerű följegyzéseket vezetett, személyesen is végigküzdötte. Ennek nyomán nagy vonásokban a következőkben mutatjuk be a légiónak első évi történetét:
1915. évi szeptember hó 28-án volt az első évfordulója
annak a napnak, melyen az ukrán légió a tűzkeresztséget állotta ki. 1914. évi szeptember hó
3-án Sztryj városában esküt téve, nyomban Felső- Magyarországra indult, hogy
Gorond és Mezőterebes falvakban az ezred székhelyét megalapítsa. Innen a légió
századonkint és zászlóaljakkint a Kárpátokba vonult. Az első század Didusek
Vazul százados vezetése alatt szeptember 10-én ment fel a Kárpátokba, a
vereckei szorosba és még aznap harcba keveredvén az oroszokkal, tűzkeresztséget
Komarniknál nyert s diadalmaskodva, ez alkalommal 10 orosz lőszerkocsit is
zsákmányul ejtett. Egymásután ment föl a többi, ukrán század is és az uzsoki, vereckei, beszkidi és viszkoveri
szorosokban harcolt. Egyidejűleg Kvaternik P. M. törzskari százados terve
szerint 20—20 ifjú lövészből álló önálló csapatokat alakítottak, amelyek az
ellenség ellen apró (guerilla) harcot folytatva, azt mindenütt nyugtalanították
s összeköttetéseit, trénjét sok helyütt megsemmisítették.
Még emlékezetünkben lehetnek ama zord idők, midőn az
oroszok a Kárpátok hegynyerge ellen indultak támadásra s a beszkidi és
jablonicai szoroson át Felső-Magyarországba nyomultak. 1914. október 2-án érték
el, két különböző utón haladva, a munkácsi magaslatot és Máramarossziget
városát. Október 7-én Máramarosszigetet visszahódítottuk s az oroszok a
jablonicai szoros felé vonultak vissza, Munkácstól pedig a beszkidi hegyszoros
magaslataira vettettek vissza. Az uzsoki és a jablonicai hegyszoros között lévő
területen lefolyt harcokban az ukrán légió is részt vett, mégpedig Hoffmann altábornagy csapatában.
Drda (majd Matasic) vezérőrnagy 129. és Vitosinszkij altábornagy 130. számú
dandárában, s kitartása, bátorsága és élelmessége által a parancsnokok
osztatlan elismerését nyerte el. Ezt a törzskarnak 1914. évi október 9-éről
kelt jelentése is elismerte.
1914. december 28. és 29-én IV. Károly királyunk, akkor
még mint trónörökös, látogatta meg a légiót, vitézségi érmeket osztogatott
hősei között és beszélgetésbe elegyedett néhány lövésszel.
A téli hónapokban (nov.—febr.) az ifjú lövészek
hírszolgálatot teljesítettek és részt vettek a kárpáti csúcsokon lefolyt pozícióharcokban.
Midőn a szövetséges hadseregek a galíciai síkságon előlehatoltak, a légió
Tuchlán, Skolón, Bolechyvon, Vyktorivon és Halicson keresztül nyomult előre és
Hoffmann altábornagy hadtestének kötelékében, a Szereth folyón átkelve, később
is részt vett az ottani harcokban. Királyunk, akkor mint trónörökös, július hó
23-án tüntette ki ismét a légiót magas látogatásával és a légionáriusokhoz
intézett beszédében őket „ukrán szics-lövészeknek” nevezte. Erre büszkék is lehettek, mert ez
nemcsak a legionisták hivatalos elnevezése volt, hanem átvitt értelemben annyit
is jelentett, mint „a nép dicsősége és becsülete”.
Az ukrán légió a hírszolgálatban kiválóan bevált. A Kárpátokban úgy
hívták őket, mint „a hadsereg szemeit és füleit”, őrjárataik elsőrangú szolgálatokat
teljesítettek; pompás jelentéseket hoztak az ellenség mozdulatai felől. A tűzvonalbani
támadásra és védekezésre a légió rendkívül bátor, sőt túlmerész katonákat
állított, akik az ellenségnek nagyon sok kellemetlenséget okoztak.
Az ukrán ifjú lövészek különösen a következő csatákban és harcokban
tüntették ki magukat: 1914. szeptember 28-án Komarniknál, október 10-én
Chorosztkyvnál, 17-én Lysyj verch hegyén, 20-án Drohobicznál, 21-én
Dobrovlánynál, 22-én Holobutyunál, 28-án Klucs hegyén, 26—31-én Synevydekonál,
november 3-án a Komarnicki magaslaton, 30-án a Dovbus hegyén, december 12-én Vezér-Szállásnál,
21-én Zugónál, 1915. évi február 11-én Vyskovnál, 20—25-én Tariuvka hegyén,
április 29-én és május 1-én a Makivka hegyén, május 24—29-én Bolechivnél, június
hó 28-án Halicsnál, s augusztus 5—24-ike között Zolota-Lypánál.
A sok elismerés között Fleischmann vezérőrnagy dandárának
1915. május hó 2-áról keltezett napiparancsa emelendő ki, amelyben a légió
tettei „nemzeti történelmük egy-egy babérágának” neveztetnek, s amelyben a
légió „a kiválasztott (elit) csapat” elnevezést kapta. Április hó 15-én pedig a
hadsereg-főparancsnok, Frigyes főherceg tábornagy, az ukránság képviselői, Dr.
Levickyj Konstantin és Vaszilkó Miklós előtt halmozta el dicséretekkel az ukrán légiót.
Az első ezred parancsnokai Kosszák Gergely ezredes, Goruk
Semen atamán és Didusek Vazul atamán-helyettes voltak. A Kárpátokba való indulás
első évfordulója alkalmából „az általános ukrán nemzeti tanács”, az „ukrán légió központi vezetősége” és „az ukránok fölszabadítására alakult bizottság” meleghangú átiratokban
üdvözölték az ukrán
szics-lövészeket, amelyekben nekik az eddig kiállott fáradalmakért hálás
köszönetüket fejezték ki, folytonos sikereket kívántak s őket a halálos
ellenség elleni harcban további kitartásra buzdították.
Podhradszky György.
A fotón: Az uzsoki völgya felrobbantott vasúti híddal (1915.)
Fotó: Fortepan
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése