A jó szomszéd

                                                                      

Harminc éven át teljesen hétköznapi emberként élte a maga kis szürke életét. A gyökeres változás akkor következett be, bár ezt ő nem vette észre, amikor a szomszéd teleknek új gazdája lett. Józsi bácsival annak rendje, s módja szerint bemutatkoztak egymásnak, aztán ment ki-ki a dolgára.

Pontosabban, csak ment volna, mert Józsi bácsinak volt egy nagyon is emberi, de nehezen elviselhető tulajdonsága: szeretett mindenkinek tanácsot adni, azaz beleszólt mindenbe, akár kikérték a véleményét, akár nem. Így aztán, amikor hősünk elkezdett árkot ásni, ott termett a szomszéd és megjegyezte, hogy a közeli gyümölcsfák a talaj bolygatásától ki fognak pusztulni.

Nagy nehezen sikerült csak meggyőzni arról, hogy a fáknak nem lesz semmi bajuk, azaz meggyőzni nem is sikerült, csak úgy tett, mintha sikerült volna, és csöndesen elballagott. Ám nem telt bele néhány perc, újra megjelent, s fejét csóválva szemlélte a szomszéd szorgoskodását.

-- Nem kellene megélezni azt az ásót? – kérdezte, vagy inkább parancsolta kis idő múltán.

Hősünkben ekkor már kezdett felmenni a pumpa, de intelligens ember lévén, keményen türtőztette magát.

-- Isten őrizz! – válaszolta mímelt ijedelemmel. – Tetszik tudni, ez egy automata önélezős ásó, saját találmányom.

Az öreg döbbenten szemlélte az ominózus szerszámot, de nem látott rajta semmit. Meg mert volna esküdni, hogy közönséges tucatásóról van szó.

-- Hogy egyesek miket tudnak manapság kitalálni! – dörmögte magában és hazaoldalgott.

Csak másnap jött át megint, amikor a gazda a lehullott faleveleket gereblyézte.

-- Útban lesz ott az a szemét – jegyezte meg rosszallóan, mert nem tudta megállni, hogy valamit szóvá ne tegyen.

Nem lesz ez már itt holnap – szólt hősünk kaján mosollyal. -- Feltaláltam ugyanis a szemétoldószert. Este ráöntöm a kupacra, s reggelre kitűnő humusz lesz belőle.

Az öreg teljesen elképedt, s zavarában hazáig oldalgott. A gazda pedig azt hitte, hogy végre megszabadult a hívatlan tanácsadótól. Nem tudhatta, hogy a szomszéd sógora a televíziónál dolgozik.

Reggel egy egész stáb várta a bejáratnál. Előbb persze nem értette, hogy mit akarnak tőle, ugyancsak megdöbbent, hogy mint kiváló feltalálót akarják meginterjúvolni. Hiába magyarázta, hogy semmi sem igaz az egészből, a tévések nem tágítottak.

Amikor látta, hogy itt teljesen fölösleges magyarázkodni, kis türelmet kért, hogy felkészülhessen a felvételre. Bement a házba, a másik oldalon kimászott az ablakon, aztán futott, hogy a lába sem érte a földet.

A tévések egyre türelmetlenebbül várakoztak, aztán megunták a dolgot, és beljebb kerültek. Persze, sehol sem találtak egy teremtett lelket sem, ám a bejárati ajtóra rajzszögezve egy papírlapot fedeztek fel, melyen a következő üzenetet olvashatták:

-- Hölgyeim és uraim! Nagyon sajnálom, de időközben feltaláltam a világon egyedülálló riportalany-eltüntető balzsamot, melyet kénytelen voltam saját magamon kipróbálni. Kérem, legyenek türelemmel, míg sikerül előállítanom e csodálatos folyadék ellenszerét. Addig készítsenek interjút a szomszéddal, ő úgyis mindent jobban tud!