Bár legalább tíz évvel idősebb volt nálam, jól emlékszem rá, valaha egy utcában laktunk. Amolyan elkényeztetett egyke gyerek volt, bár szorgos szülei, mint jóravaló, szorgos parasztemberek mindent elkövettek, hogy ő semmiben sem szenvedjen hiányt. Amikor néha rá akarták venni, hogy segítsen valamit a kertben, mindig azzal hárította el, hogy ő nem erre született, neki tanulnia kell. És hát a szülő, a drága elfogult szülő ezt olyan szívesen hallotta, hiszen minden vágya az volt, hogy gyermeke többre, lehetőleg jóval többre vigye.
-- Te csak tanulj, kisfiam, ne törődj semmivel! – mondta neki az édesanyja fájós, görbe hátát ropogtatva, aztán vette a kapát, és húzta az igát napestig.
Az sohasem derült ki, hogy Robika mennyit tanult, de az biztos, hogy az eredményein egyáltalán nem látszott meg a nagy igyekezet. Az általános iskola minden osztályát bukdácsolva, mondjuk ki, nagy jóindulattal végezte el, amire persze mindig tudott indokot. Hol a tanárok voltak túl szigorúak, hol a magyarázat volt érthetetlen, hol meg egyszerűen az időjárási frontok tehettek mindenről, mert olyan mérhetetlen fejfájást okoztak, hogy képtelen volt koncentrálni.
Mire elvégezte az általános iskolát, kiderült, hogy ebből nem lesz diploma. Mivel azonban a kapanyelet továbbra is kerülte, a szülei beadták a szakmunkásképzőbe, legyen belőle traktoros. Jó, hát ott is dolgozni kell, de mégis jobb, mint a kapa. Ettől aztán Robika úgy megtáltosodott, hogy néhány év alatt le is érettségizett az esti tagozaton.
Annak rendje, s módja szerint felvették a helyi tsz-be, de akadt egy kis probléma, pontosabban kettő. Az egyik, hogy Robika nem akart traktort vezetni, a tsz vezetői pedig, mivel ismerték, nem is mertek rábízni egy drága gépet. Ekkor támadt valakinek az a zseniális ötlete, hogy legyen mindjárt főnök, csináljanak belőle brigádvezetőt. Elvégre, ott nem tesz nagy kárt, azt a kis papírmunkát meg csak el tudja végezni.
Az első hónap végén azonban kiderült, hogy talán még sem volt ez olyan jó ötlet. Már rég ki kellett volna számolni a traktorosok teljesítményét, ám ezt hiába várta a könyvelés, így nem tudtak fizetést adni az embereknek.
-- Én ezt nem tudom kiszámolni! – csattant fel Robika, amikor az elnök magához rendelte. – Itt mindenféle osztások, meg szorzások vannak, én meg matematikát tanultam, igazi matematikát!
-- Matematikát? – kérdezte meglepetten az elnök. – Hát az meg milyen?
-- Hát amiben olyan ixek, meg ipszilonokok vannak. Az az igazi matematika!
Aztán évtizedekig nem láttam. Legutóbb egy választási kampánygyűlésen találkoztam vele, az egyik párt aktivistájaként intézkedett ellentmondást nem tűrő hangon. Természetesen, nem ismert meg.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése