Van annak már vagy húsz-harminc éve, hogy a lapok megírták, Japánban egyes üzemekben a főnökről mintázott gumibábukat állítottak fel, s ha bármelyik dolgozóban túlteng a feszültség, a gumiembert megütheti, akár meg is rugdoshatja. Biztos vagyok abban, hogy mára ezeket a bábukat ott is leszerelték, teljesen fölöslegessé váltak, ugyanis már mindenütt működnek a közösségi oldalak.
A közösségi oldalak pedig, legalábbis nálunk, afféle össznépi dühöngővé váltak, ahol akár névtelenül és arctalanul szabadjára engedjük indulatainkat, utat adunk a gyűlöletünknek. Igazából teljesen mindegy, miről szól az eredeti bejegyzés, meg az is, hogy konyítunk-e valamit a témához, már elő is kapjuk a virtuális késeket, hogy lekaszaboljuk azokat, akik nem értenek velünk egyet. Sőt, még az sem kell, hozzá, hogy ellent mondjanak nekünk, sokszor már maga a téma előhozza a sátáni indulatokat.
Ha például valaki sokat keres, legyen élsportoló, művész vagy éppen vállalkozó, főleg ha magyar, akkor az címeres gazember („összelopta”, „lefeküdt valakinek”, „elcsalta”, könnyű neki”, stb.) Ha a Paksi Atomerőműről van szó, akkor azok gyilkosok („megölnek minket”, „lefeküdtek az oroszoknak”, „megvették őket az oroszok”). Persze, a sláger most éppen a járvány. Bármilyen hétköznapi hír jelenik meg ezzel kapcsolatban, azonnal rázendít a gyűlölködők kórusa („nincs is járvány”, „csak az embereket akarják megfélemlíteni”, „nincsenek is halottak”, „eltitkolják a halottakat”, „a vakcinával akarnak minket meggyilkolni”). Szóval megszólalnak a „szakemberek”.
És bármiről legyen szó, két mondat után belekerül a politika, akkor pedig elszabadulnak a pokol. Ahelyett, hogy megbeszélnénk közös dolgainkat, érveket felsorakoztatva, azonnal jön a „hazaáruló”, a „náci”, a „csicskás”, a „seggnyaló” és társaik. Pedig lehetetlen, hogy valamelyik oldalnak valamikor valamiben ne lenne igaza.
Persze az irigység és a rosszindulat korábban is létezett, csak eddig nem látszott ennyire. Emlékszem, amikor Egerszegi Krisztina az 1988-as szöuli olimpián aranyérmet nyert és kiderült, hogy a magyar olimpiai bajnokok másfélmillió forint jutalomban részesülnek, özönlöttek a felháborodott levelek és telefonok a televízióhoz, mondván disznóság ennyi pénzt adni egy embernek (a bruttó átlagkereset akkor nem érte el a kilencezer forintot).
Azért kétségtelen, hogy valamilyen fejlődés tapasztalható. Míg korábban csak a tízmillió futballszakértő országa voltunk, mára már van nálunk tízmillió virológus, közgazdász és energetikus is. Mindegyiknek véleménye van, ellentmondást nem tűrő és megfellebbezhetetlen. És mindezt a közösségi oldalaknak köszönhetjük.
Én, a magam részéről, most már jó ideje másféle kommentekre vágyom. Mondjuk: „Nem vagyok járatos a témában (nincs róla információm, nem ismerem az esetet, stb.)”. Vagy: „Nincs véleményem a dologról”. Hát olyan nagy szégyen ez? És akkor talán nem fröcsög majd a gyűlölet a közösségi oldalakon.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése