2020. november 24., kedd

Néhány napon belül remélik, hogy nagy értékekre bukkanak a benei hegy kutatói

 (Megjelent: Kárpáti Híradó, 1928.11.18.)

Hosszú idő óta száll az a legenda, hogy a Bene melletti Kelemen-hegyen kincseket rejtettek el a kuruc-labanc világban. Sokszor próbálták a kincset megtalálni, de a nehéz fúrási munka elvette a kincs után kutatok kedvét. Az elmúlt nyár derekán egy nagyobb társaság ismét vállalkozott a kincs felkutatására.
A mostani kutatást az indította meg, hogy egy tiszaújlaki iparos, Nagy Antal elsárgult írások között megtalálta a kincs rejtekhelyéről szóló leírást. A régi elsárgult okmányból kitűnt, hogy vitéz Nagy István kurucvezér volt az, aki a kincseket elrejtette és fiának erről végrendeletei hagyott. A végrendeletet azonban nem a fia, hanem egy favágó találta meg a Kelemen-hegyen egy fa odvának üregében és állítólag a végrendelet- másolat került Nagy Antal kezeibe. A végrendelet elősorolja, hogy mennyi kincs van a Kelemen-hegy barlangjában elrejtve és megfelelő utasítást is nyújt arra vonatkozólag, hogyan lehet a kincsekhez jutni. Azonban a kincsekhez vezető utat nem lehet megtalálni, mert az idők folyamán az állítólagos bejárat eltűnt. A kelemenhegyi kincs a végrendelet szerint olyan nagymennyiségű, hogy abból Európa adósságát könnyen ki lehetne fizetni.
Nagy Antal a végrendelettel elutazott Királyházára, ahol a szuggesszióiról messze vidéken híres Teleky Vilmosnét kereste fel. Telekyné médiumáról, Kerekes Józsefnéról azt állítják, hogy amikor transzban van, telepatikus megérzésekre és meglátásokra képes. Nagy Antal nem mutatta meg a végrendeletet és a transzba hozott médium mégis pontról pontra leírta, mennyi kincs van a barlangban és hogyan van elhelyezve. A tiszaújlaki iparos, miután a médium is megerősítette a végrendeletet, Némethy Sándor antalóci vasutassal megalakította a kincskeresők társaságát és a kincs kutatására engedélyt is kaptak azzal, hogy a találandó kincs egyharmad részét az állam, egyharmad részét pedig a Kelemen-hegy tulajdonosa, Vári község kapja. A munkálatokat a Telekyné által transzba hozott médium utasítása szerint kezdték meg. Ezeket a munkálatokat eleinte nagy érdeklődés kísérte, de miután eredmény nem volt, az érdeklődés ellanyhult. A hosszú hónapok hiába való kutatása után azonban kirobbant az első hír, hogy a médium állítása szerint a kincset néhány nap múlva megtalálják. Most a jóslásnak a beigazolását várják nagy izgalommal a tömegszuggesszió alatt lévő emberek.


Nem találták meg a benei kuruc-kincseket

(Megjelent: Kárpáti Híradó, 1928.11.25.)


Tud.jelenti: A „Kárpáti Híradó“ vasárnapi számában foglalkozott az egyik kurucvezér állítólagos végrendeletével, amely szerint a benei Kelemen- hegy titkos barlangjában mesébe illő kincsek vannak elrejtve. A királyházai médium: Kerekes József ottani vasutas feleségének kijelentése, mely szerint a kincsek hat napon belül a benei kincskeresők birtokában lesznek, nem vált be s így a hónapok óta tartó, költséges és fáradságos kutatás eredménytelennek bizonyult. A szegény emberek a kutatást még a kudarc után sem hagyták abba és változatlanul hiszik, hogy a könnyen repedező, kovát tartalmazó hegységben egyszer csak megtalálják a legendás kincseket.

 

A fotó illusztráció.

Forrás: Wikipédia.

 

Nincsenek megjegyzések: