2020. december 2., szerda

Egy falu és az urai

 (Megjelent: Népszava,1915.04.07.)  


Nyíregyházai tudósítónk írja: A szabolcsmegyei Nyírbátor nagyközségben néhány hónappal ezelőtt képviselőtestületi tagválasztás volt. Ez a választás is természetesen úgy történt, hogy a képviselőtestületbe olyanokat választottak be, akik a falu urainak tetszettek és nem azokat, akik a község vezetéséhez értenek is valamit. Így történt meg azután az a lehetetlennek látszó dolog, hogy pár hónap után — a hivatalos akták szerint — a még nemrégen jómódú község anyagi romlásba került, sőt már a csőd is fenyegette.

A képviselőtestület többsége bérlője volt a községnek és Nyírbátor földjeit kiadván saját maguknak, holdanként 1—2, nagyritkán 3 koronát fizettek érte. Olyan csinos határozatokat hozott ez a derék képviselőtestület, hogy az ingatlanai 1%-ot jövedelmeztek és a község adósságai ma meghaladják az 1,600.000 koronát. Szabolcs vármegye törvényhatósági bizottsága sorra megsemmisítette a község sok, ehhez hasonló határozatát, a képviselőtestület azonban ragaszkodott elhatározásaihoz, kimondva, hogy nem hajlandó sem a törvényhatósági bizottság, sem Mikecz Dezső alispán határozatait respektálni. Újfalussy Dezső főispán ekkor a községi erdők felügyeletét szakértőkre bízta, akik a képviselőtestületnek útmutatást nyújtottak a hasznosításra, de a falu urai a szakemberek fölvilágosításai ellenére is ragaszkodtak az erdők, tanyák ügyében hozott határozataikhoz és nem voltak hajlandók semmiféle változtatásra.

Szabolcs vármegye törvényhatósági bizottsága legutóbbi ülésén kimondotta, hogy tekintettel ezekre az állapotokra és arra, hogy Nyírbátor község nem hajlandó respektálni a megyegyűlés határozatait, az alispán útján fölterjesztést intéz a belügyminiszterhez, kérve a község autonómiájának fölfüggesztését. Most érkezett le a belügyminiszter határozata, amely Nyírbátor község autonómiáját fölfüggesztette és a képviselőtestületet föloszlatta. A föloszlató határozat indokolásában a többek között kijelenti a miniszter, hogy „a község vezetői maguk sem akarják a dolgok rendezését, de főképpen lehetetlen ott a normális ügykezelés, ahol a képviselőtestület túlnyomó többsége bérlője a községnek". Nyírbátor község ügye különben Szabolcs vármegye legközelebbi ülésén is szóba fog kerülni.

A képen: Nyírbátori képeslap a múlt század elejéről.

Forrás: MaNDA.

Nincsenek megjegyzések: