Egy kiló bronzkorszakbeli aranylelet vitás sorsa a szőlőtőke aljától a pénzügyminisztériumig

 (Megjelent: Az Est, 1922. 10. 27.)     

— Az Est tudósítójától —
Vad András leveleki szőlősgazda Ófehértó határában a tavasszal a szőlőjét kapálgatta és egyik szőlőtőke alatt egy edényben egy csomó sárga színű fémleletre bukkant, amely karcsú, finom dróthuzalokból, kecses formájú ötvösmunkákból, karikákból, karperecekből állt. Nem tudta, hogy mit talált, az edényt tartalmával együtt elvitte a községházára, ahonnan jelentés ment a szabolcsmegyei alispánt hivatalhoz. Az alispán Kiss Lajos nyíregyházi múzeumi őrt bízta meg a lelet megvizsgálásával, aki az első pillanatbaji megállapította, hogy tipikus bronzkorszakbeli aranyleletről van szó.
A kőedényben kilenc gyönyörű, aranykarperec, négy sima aranydróthuzal és tizenhárom finom sodrott aranydrót volt. Összesen 26 darab aranyékszer, 942 és fél gram súlyban. A múzeumi őr azt jelentette az alispáni hivatalnak, hogy a lelet egyike a legnagyobb ritkaságoknak és nálunk csak a Nemzeti Múzeumban van meg egy duplikátuma ezeknek az arany ékszereknek.
Az alispán erre felhívatta magához a hivatalba Vad András szőlősgazdát és a megye megbízásából 300.000 koronás ajánlatot tettek neki, hogy ennyiért megveszik tőle a szőlőjében talált ritkaságokat. Vad András nem nyilatkozott, de a leletet otthagyta az alispáni hivatalban és csak másnap bízta meg Siesser Jenő nyíregyházi ügyvédet a képviseletével, aki a szőlősgazda nevében kerek kétmillió koronát kért az aranyékszerekért.
Ekkor megkezdődtek a tárgyalások, amelyek azonban nem vezettek eredményre, mert a megye nem akart többet fizetni, az ügyvéd pedig megbízója nevében nem engedett a kétmillióból. Húzódott, halasztódott a dolog, egész mostanáig, amikor végre látván, hogy nem sikerül a megállapodás, az alispáni hivatal a nyíregyházai múzeum levelével együtt az egész leletet felterjesztette a pénzügyminisztériumhoz.  A törvény szerint nem tehettek mást, mert az ilyen leleteket azonnal be kell jelenteni a pénzügyminisztériumnak, s a törvény értelmében minden ilyen lelet után az érték egyharmad része a megtalálót, egyharmad része a föld tulajdonosát, egyharmadr észe pedig az államot illeti.
Így tehát Vad András szőlősgazdát kétharmadrész illeti a talált bronzkorszakbeli aranylelet értéke. Szabolcs megyében általában nem vették örömmel azt, hogy a lelet a megyéből fölkerült Budapestre a pénzügyminisztériumhoz. Ennek oka az, hogy a nyíregyházai múzeum attól fél, hogy az aranylelet, amely így elkerült tőle, nem jut oda vissza, hanem a Nemzeti Múzeumnak juttatják. A szabolcsmegyei alispán fölterjesztésében, amelyet a pénzügyminiszterhez intézett, benne van, hogy a leletet azért nem tudták megvenni a megyei múzeum részére, mert az arra szükséges összeg nem áll a megyei pénztár rendelkezésére.
Pedig a nyíregyházai múzeumban nagy szükség volna erre az aranyleletre, hiszen ez az a múzeum, amely a bronzkorszakból a legtöbb leletet raktározta el, 35 bronzkorszakbeli halmaza van. Hogyha Vad András mostani aranylelete odakerülne, akkor teljes lenne bronzkorszakbeli gyűjteménye. Nyíregyházán tehát az a felfogás, hogy Vad, András aranylelete a nyíregyházai múzeumot illeti és bíznak abban, hogy a pénzügyminisztérium sem fog másként dönteni.

 

A képen: Nyíregyházi városkép 1933-ból. Jobbra a Jósa András Múzeum épülete, akkor Magyar Királyi Pénzügyigazgatóság.

Forrás: Fortepan.