Gyerekek játszadoztak a koponyákkal az angyalföldi aranykincs lelőhelyén

  (Megjelent: Új Nemzedék, 1925.03.24.)

Újabb leletet szolgáltattak be a Nemzeti Múzeumnak — Sok régi tárgy van még az angyalföldieknél
— Az Új Nemzedék tudósítójától. —

Az angyalföldi aranykincs lelőhelye, a Rákos patakon túl emelkedő homokbuckák vasárnap már egészen néptelenek voltak. Bár a kétezer éves arany lelet híre az egész Angyalföldet felbolygatta, mégsem mer senki sem vállalkozni rá, hogy kaliforniai aranyásó módjára szerencsét próbáljon a kincseket rejtegető homokos krumpliföldeken. Csütörtökön- pénteken még akadt egy-két felelőtlen kincskereső, szombaton azonban már négy rendőr strázsált a téren és az angyaföldieknek megvan az a jellemző tulajdonságuk, hogy úgy félnek a rend éber őreitől, mint a tűztől. Pestiek sem próbáltak eddig szerencsét, bizonyára túlságos nagy befektetésnek találják a villanyosjegy árát... A homokbuckáik még fel nem tárt aranykincse — ha ugyan van ilyen — egyelőre tehát nyugodtan aludhatja tovább évezredes álmát, míg csak a hivatalos ásatások meg nem kezdődnek.
Vasárnap kinn jártunk az Angyalföldön, de noha rendőrök már nem voltak láthatók a Fövény-utca környékén, mégsem láttunk egyetlenegy kincskeresőt sem. A homokbánya mellett csak egy tizenkét éves kisgyerek piszkálgatta bottal a talajt, de látszott rajta, hogy ő is már unja, nem csinálja meggyőződéssel a dolgot
— Itt találták az arany edényeket! — mondja, megállunk előtte.
A kisgyerek azonban tévedett, mert a kétezer éves edényeket nem a homokbányában, hanem a telek szélén levő krumpliföldön találták Faragóék. Nem rontottuk azonban el a kisfiú illúzióit és az tovább döfködte hosszú botjával a homokot. Hátha horogra akad valami! — gondolhatta.
Tudtuk, hogy az Angyalföld közvéleménye ilyenkor, vasárnap a korcsmákban tanyázik és így beállítottunk a Jász-utcában lévő Figura-féle vendéglőbe. Ebben a vendéglőben bukkantunk rá pénteken délelőtt egy népvándorlás-korabeli agyagkorsócskára, amelyet Figuráék, mint értéktelen limlomot a szekrény alján tartottak, egy újabb keletű cseréptál társaságában. Az Új Nemzedéknek az újabb leletről adott híradása után megjelent Tompa Ferenc dr., a Nemzeti Múzeum régiségtárának kiküldöttje és átvette a régi leletet.
— Azt mondta, legalább kétezer esztendős — meséli Figura vendéglős és kérdezte, mit kérek érte. Mennyit ér?— kérdeztem én. -- Mint régiségnek van csak értéke — válaszolta a doktor Úr. Nohát, akkor odaadom ingyen!
— mondottam én. Elismerő írást fogok kapni róla.
Az agyagkorsócska tehát szintén a Nemzeti Múzeumba vándorolt és újabb darabbal gazdagította az angyalföldi leletet.
-- Tegnap volt kinn egy vidéki tanár is, — meséli a vendéglős —, azt hiszem, Paksról való. Az elkezdett ásni a telken, kapirgált, kapirgált és mindjárt egy koponyára talált, El is vitte magával. Alighanem valami csatatér lehetett itt! – vélekedik.
Közbeszól egy másik angyalföldi, bizonyos Lilién úr.
— No, hisz még a gyerekek is koponyákkal játszottak itt azelőtt. . . . Nekem vagy húsz esztendővel azelőtt egy istállóm, jégvermem és olyan kis lakásfélém volt a homokbányánál. Egy öreg ember őrizte teleken át. Az mondogatta mindig már akkor:
— Tessék elhinni, itt nagy kincs lehet a bányában!
Rámondja hittel az egyik vendég:
— Öreg emberek sok mindent jósolnak ...
Figuráét mesélik tovább:
— A Tripoliszban lakott egy Józsi nevű napszámos. A vezetéknevét nem tudjuk. Talán Nagynak hívták. Annál láttunk mindig efféle régi holmikat, brossokat, gyöngyfüzéreket, meg ilyesmiket. Ez az ember, mint napszámos dolgozott a homokbányában. Most valahol Budán kocsis. A volt felesége most is Tripoliszban lakik, nem él vele ... Inkább itt aludt mindig a bokrokban a bánya körül.
Az egész korcsma a csodálatos aranykincs- leletről beszél. És ez így van az egész Angyalföldön. Mindenkinek a kincs birizgálja a fantáziáját és persze a sok beszéd közben megszületnek a legendák arról, hogy a homokbuckák gyomra még temérdek kincset rejthet magában... Aztán arról is sok szóbeszéd járja, hogy ennek meg amannak is vannak régiségek a birtokában a homokbuckák tájékáról. Kleinerről, a telek egyik bérlőjéről beszélik, hogy van egy és más apró régisége a buckáról.
— De tessék megírni, hogy a múltkor nem én mondtam Kleinerről, hogy nála is vannak régiségek kéri Figura korcsmáros. — Mert az ilyesmiből harag lehet. Nem én mondtam, hanem egy másik ember.
Készségesen helyesbítjük, hogy nem Figura vendéglős említette a múltkor Kleinert, amikor kinn jártunk az Angyalföldön. De talán jó volna, ha hivatalos helyről is utánanéznének, csakugyan vannak-e nála és más angyalföldieknél a homokbuckából előkerült régiségek. Egész bizonyos, hogy egy kis utánajárással újabb leleteket lehetne előkeríteni az angyalföldi sublódokból.
Mert az angyalföldieket kissé megriasztotta Faragó Árpád festőművész esete, akinek — mint az Új Nemzedék jelentette — a Nemzeti Múzeum nem ismeri el a jutalomra való jogosultságát, sőt azon a véleményen van, hogy még meg is kell büntetni Faragót. Az angyalföldiek a büntetéstől félnek, talán azért nem kerülnek elő most a régebben talált leletek. Mert, hogy vannak, az bizonyos. És az egyszerű angyalföldiek igazán nem lehettek tisztában a törvénynek a régiségleletekre vonatkozó előírásaival. Nézetünk szerint helyesebb lenne, ha hivatalos helyen hangsúlyoznák, hogy szolgáltassa csak be bátran mindenki a nála levő régiségeket, nem lesz semmi bántódása.
Hátha előkerül még néhány aranytál valahonnan.

 

A képen: az Óbudai-sziget, szemben az angyalföldi Duna-part 1935-ben.

Fotó: Fortepan.