Ha csak úgy nem

      

Azt írja az újság, hogy az EU megelégelte a pazarlást, rá akarja kényszeríteni a gyártókat az eddiginél tartósabb, jobb minőségű termékek előállítására. Ennek szellemében szigorították meg az idei évtől Magyarországon is a szavatosságra és jótállásra vonatkozó előírásokat.

Az igazat megvallva, erősen szkeptikus vagyok a dologgal kapcsolatban és nem csupán azért, mert Brüsszelben hivatalosan 3500 lobbistát tartanak nyilván, akik azért kapják valamelyik multitól a fizetésüket, hogy rávegyék a parlamenti képviselőket a nekik tetsző törvényalkotásra. Azért sem bízom az elhatározás sikerében, mert mára egyszerűen kihaltak azok a szakemberek, tisztelet a kivételnek,  akik minőségi munkát tudtak végezni.

A nyolcvanas években beszéltem Ungváron egy idős szakival, aki a megyeháza építésénél inaskodott, valamikor a harmincas években, a cseh érában. A megyeházát úgy építették meg, hogy ötven év alatt állítólag egy nagyobb javítást kellett rajta végezni, a belső udvarra nyíló kapunak egyszer nekihajtott egy teherautó, azt kellett kicserélni.

Kérdeztem is az öregtől, mi volt ennek a titka. Ő meg elmondta, hogy annak idején a pallér kiment reggel az emberpiacra, hogy felvegye a vakolómunkásokat. Odakísérte őket az épülethez, ahol már előkészítették az anyagot, elmondta, hogy mennyi lesz a napszám és ezért hány négyzetmétert kell kivakolni. Aztán elment. Délután visszajött, rátette a vonalzóját a falra, és ha valahol a vonalzó alá be tudta dugni a cigarettapapírt, akkor leverette a vakolatot és közölte, hogy az illető másnap már ne jöjjön. Vajon ezzel a módszerrel hány új épületünkön maradhatna meg a vakolat?

Van annak már vagy húsz éve, hogy az egyik kelet-magyarországi múzeumban jártam. A közgyűjteményt egy majd háromszáz éves patinás épületben helyezték el, s az igazgató elmondta, a tetőszerkezetet kétszázötven évvel azelőtt ácsolták székely mesterek egyetlen szeg nélkül.

-- Sajnos, az idő nem múlt el nyomtalanul, a tető itt-ott már megroggyant, beázunk – panaszolta.

Egy idő múlva megint találkoztunk és nagy örömmel újságolta, megnyertek egy pályázatot, felújítják a tetőt. De, bár kívülről teljesen úgy néz majd ki, mint régen, ez már a legkorszerűbb követelményeknek is megfelel majd, lesz hőszigetelés, fólia, konzerválják és tűzvédelemmel látják majd el a tetőszerkezetet. Szóval, lesz minden ami kell.

Egyszer aztán azt olvastam, hogy befejeződött a beruházás és amikor ismét arra jártam, benéztem a múzeumba. Gratuláltam az igazgató úrnak, ahogy illik.

-- Ugyan, legalább ne bosszants! Jobban beázunk, mint eddig! – legyintett lemondóan, aztán hozzátette: -- Talán ha azokat a régi székely mestereket feltámasztották volna!

Hát, ha csak úgy nem.