(Megjelent: Határszéli Újság, 1917.10.07.)
A háború egyéb szomorúsága közepette már
másodszor került sor a harangok leszedésére. Az a lelkesedés, hogy a haza
oltárára áldozzunk mindent, adta az egyháznak is az áldozatkészséget, hogy
harangjairól is lemondjon a haza javára. Valami fájdalmas érzéssel búcsúzunk a
róm. kath. templom nagyharangjától. 1888. óta hallatta szép hangját, kifejezte Ungvár
örömét, vagy szomorúságát, kísérte utolsó útjukra a város szülötteit, s hívta istenimádásra
a lakosságot. Most elment ő is a tettek mezejére, hogy más hangot hallasson s
isten imádás helyett eszköze legyen az ő igazságosságának, kísérje útjára Ungvár
részvéte, legyen ez a veszteség is eggyel több ok a diadalmas békére. Történetét
eléggé elmondja a külsején levő következő felirat:
„Szent András apostol könyörögj érettünk. XIII. Leó pápa I. Ferenc József császár, apostoli magy. király az ungvári 1. sz. római
katholikus templom részére öntötte Walser Frigyes Budapesten 1888. Meszlényi
Gyula szatmári püspök idejében Bugyis András prépost, ungi főesperes,
ungvári plébános szorgalmazása és segélyével.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése