(Megjelent: Határszéli Újság, 1917.10.07.)
Írta: Radics Endre a 65. gy. e. őrmestere.
Orosz fogságba július 8-án kerültem Stanislau mellett, s
az ugyanakkor fogságba esett 5-ös és 66-os tisztek közé lettem beosztva.
Elfogásunk alkalmával az oroszok nem valami emberségesen
bántak velünk: legelső tettük az volt, hogy mindenünkből kifosztottak. A mi
értékest csak találtak nálunk — pénzt, órai, gyűrűt stb. stb. — mindent
elszedtek tőlünk és korántsem követték azt a példát, amelyet az orosz
foglyokkal való bánásmódban mi nyújtunk nekik.
Sebesülten esett fogságba és kórházba került hős zászlóaljparancsnokunk
Sztrazsovecz Artur őrnagy, ki gránátszilánktól a fején könnyebben, Tomán Béla
gépf. hadnagy, ki gyalogsági golyótól a hasán sebesült meg könnyen, Gergely
szanitécz hadnagy és Várady zászlós (Beregszászból) s többi tiszt
sebesületlenül került fogságba. Köztük Kailvert kapitány, Keul főhadnagy, dr.
Műnk főorvos (a „Ludwig Baka” szerkesztője) Rajik , v. Wolff hadnagyok, Eider
szán. hadnagy, Trócsányi és Szegő zászlósok, Schweiger kadett. A többi fogoly
tisztről csak fénykép után tudnék felvilágosítást adni, mert a nevüket nem
tudom.
Kozákok kísértek bennünket lóháton s körülbelül 350 km.
utat tettünk gyalog. Már Csernoviczban elhatároztam, hogy ha csak szerét
ejthetem megszököm. Jelentkeztem is az orosz parancsnoknál, hogy szeretnék
Csernoviczban maradni, hol bármilyen munkát végeznék. Úgy okoskodtam, hogy
innen talán könnyebben tudnék ellógni. Ezt a kérelmet azzal utasították el,
hogy a magyarnak és a germánnak be kell menni Oroszország közepébe, ha szlovén
vagy cseh lettem volna, maradhattam volna Csernoviczban is.
Még aznap útnak indítottak bennünket és így mentünk a
legelső nagyobb orosz városig, Kamenec-Podolskig; innen viszik tovább vonaton a
foglyokat. Éppen ideje, hogy vonatra tegyenek, mert a cipőnk teljesen tönkrement.
A városban egy kaszárnyába vittek minket, ahonnan még az
év folyamán sikerült megszöknöm. Egész éjjel gyalogoltam vissza, nappal pedig a
kukorica közt aludtam.
Másnap este alig mentem egy jó órát, Pohorolinka nevű
községbe értem, ahol nem volt katonaság, csak orosz tábori csendőrség. Szép
háziasszonyom, kinél -- habár csak pár órára is -- védelmet és élelmet
kerestem, csakhamar megkedvelt, bőven ellátott mindennel és másnap este orosz
nemzeti viseletben bocsájtott útra.
Csernovicz felé vettem az utam. Az oknai erdőben, ahol a múlt évi harcokból hadi állásaink
megvoltak, több magyar és osztrák katonával találkoztam, akik állandóan ott
tartózkodtak és fegyverrel voltak ellátva és kiket a civilek élelmeztek. Mind
szökött foglyok voltak ezek.
Két nap múlva ismét Csernoviczban voltam és a városhoz
tartozó Rosch sváb községben kerestem búvóhelyet. Itt Strobl Ádám nevű derék
sváb ember vett pártfogásába. Sorsom most jobbra fordult, mert ettől kezdve nem
kellett oly sokat koplalnom. Kerített a számomra kopott munkásruhát, majd egy
mankót s ettől kezdve oly ügyesen maszkíroztam a siketnéma rokkantat, hogy a
velem egy fedél alatt lakó kozák tiszt sem sejtett semmit. Naponkint bejártam a
csernoviczi piacra cipőt pucolni, egyben gondosan figyelni a napi eseményeket
és így mindig hallottam a legújabb híreket. Mikor az utolsó napokban az oroszok
gyújtogatni és rabolni kezdtek, én a házigazdám padlásán voltam elbújva. Végre
megjöttek a mieink és én ismét szabad lettem.
Az oroszok élelmezése elég rossz. Reggel és délben halat
kaptunk enni egy fél kenyérrel, vacsorára pedig egy kockacukrot, kevés száraz
teát s forró vizet hozzá akár 10 litert is.
Az orosz tisztek a meghódított területeken főként a szeszt
nélkülözték. Semmi pénzért sem tudtak szeszt beszerezni. Mikor a mieink
bevonultak Czernoviczba, a derék polgárok előszedték a rejtegetett frissítő
italokat és ingyen osztogatták katonáink közt.
Azt a szép fogadtatást, amiben a mieink részesültek
Csernoviczban, leírni nem lehet. Mikor Őfelsége bevonult a városba, azokat,
kiknek velem együtt sikerült megugrani orosz fogságból, maga elé rendelte; mindannyiunkat
megdicsért vakmerőségünkért s valamennyiünkkel kezel fogott. Ez volt legszebb
kitüntetésünk.
* Radics Mihálynak, a „Beregi Közlöny“ felelős szerkesztőjének, fia.
A képen: A háborúban lerombolt vasúti híd Csernoviczban (1917.) Ma Csernyivci.
Forrás: Fortepan.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése