Ahol bokáig vérben gázolnak

 (Megjelent: Friss Újság, 1922.09.28.)

Kun Béla rémtettei. — Egy olasz újságíró tudósítása az orosz bolsevisták vérontásairól.

A legnagyobb olasz napilap, a Corriere della Sera a bolseviki Oroszországba küldte tanulmányútra egyik munkatársát, ltalo Zingarellit. Az olasz újságíró cikksorozatban számol be hajmeresztő tapasztalatairól, amelyek mindenben igazolják azokat a híreket, amelyek a bolsevikiek rémuralmáról terjedtek el. A Magyarországon is oly hírhedt volt kommunista vezér, Kun Béla volt a mészárlások főrendezője.
Legutóbbi tudósításának, a melyet Moszkvából írt „A vér orgiája" a címe és ebben többek között a következőket írja:

Halomra lövetett tiszti árvák
— Képzeljék el, hogy a kísérteteknek milyen végtelen sora kísérné Kun Bélát, ha az áldozatok lelkeinek alkalmuk volna megzavarni hóhérjuk nyugalmát és lelkiismeretét. Képzeljenek el egy hatalmas csapat jajveszéklő gyermeket, a szimferopoli és jaltai iskolák tanulóinak szellemét, akiket azért lövettek halomszámra, mert tiszteknek voltak az árvái és a gyermekek mögött a felnőtt emberek szellemeit, ama Wrangel-tisztekéit, akik megadták magukat, mert becsületszóra ígérték nekik, hogy nem lesz bántódásuk, sőt hogy megkegyelmeznek nekik, de a következő napon, vagy még aznap agyonlövették őket. Hogy hányan voltak az ilyen módon elpusztított tizenhárom-tizenhét év közötti tanulók? Százan meg százan. És a tisztek? Több ezren. Sorsukat osztották öregemberek és asszonyok százai is.
Mindez Kun Bélának a műve volt, akit a központi szovjetkormány azzal bízott meg, hogy leckéztesse meg a „megfékezett Krímiát“ és aki úgy teljesítette ezt a megbízatást, hogy harmincezer embert küldött a másvilágra. Egész Oroszország ismeri a nevét és gyűlöli. De még a megbízói is megvetik és hogy ne legyen többé a közelükben, Jekaterinoszlávba száműzték. Kimondták róla, hogy nem normális és így most már nem elégítheti ki rettenetes szadizmusát.
A pétervári Spalernaja fogházat elevenen nem hagyta el senki. Teherhordó automobilokon kettesével összeláncolva vitték onnan ki a foglyokat, akik vászonfedéllel voltak letakarva s ha valaki közülük kidugta a fejét, hogy a várakozó tömegben megpillantsa egyik hozzátartozóját, azt az őr azonnal úgy vágta fejbe a puskájával, hogy menten meghalt. A kivégzéseket eleinte villamosszéken akarták végrehajtani, de ezek a kísérletek nem sikerültek és ezért megmaradtak az agyonlövetésnél. Ha tömegesen kellett foganatosítani a kivégzéseket, akkor géppuskát használtak, ha pedig kevesebben voltak, így jártak el: egy vizesárok fölött széles deszkát helyeztek el, az áldozatot levetkőztették s a vöröskatona kezénél fogva a deszkára vezette. A mikor a deszka közepére ért, közvetlen közelből tarkón lőtték és a mellette levő katona a lövés után beledobta a vízbe.
A vérengzések rendezésében méltó társa volt Kun Bélának egy asszony, Jakovlev Borbála, aki most már nyugalmas állásban van, mert a közoktatási népbiztosság hivatalnoka. De nemcsak ő volt az egyetlen ilyen némber, vetekedett vele a vérengzésben Zinovjev egyik Latina nevű szeretője, továbbá egy Stazov nevű asszony, végül Zoe és Dóra. Az előbbi egy csodaszép leány, az utóbbi pedig egy ezredesnek a leánya. Ezek a vidéken garázdálkodtak. Az előkelő társaság sok asszonya került a vesztőhelyre teljesen ártatlanul férjük állítólagos bűne miatt. Ez a sors érte Garcsekov hercegnőt, Kaluga tartomány volt kormányzójának a feleségét is. A hercegnek azonban, bár kiderült róla, hogy könyörtelenül bánt a néppel, megkegyelmeztek, de a feleségét, aki elítélően nyilatkozott a bolsevikiekről és aki mint mosónő tengette életét, élve dobták az Oka folyóba.
Ugyanaz a sors érte Szmolenszkben Serbatov grófnét nővérével és gyönyörű két leányával együtt, akik bár a szovjet hivatalnokai voltak, mégis kivégezték őket, mert a grófné kritizálni merte a kommunistákat. Pétervár egyik legelőkelőbb hölgye, Pancsuliszev asszony szintén a vesztőhelyen végezte életét, mert az volt a bűne, hogy lakásán megtalálták Miljukov névjegyét. Különös kegy gyanánt a beteges öregasszonynak megengedték, hogy hű szolgálójára támaszkodva mehessen a vesztőhelyre. A halál- deszka előtt azonban már sokan sorakoztak, mire egy vörösőr megszánta és így szólt hozzá:
— Bátorság babka (anyóka), gondom lesz rá, hogy ne várakozzál sokáig! -- És soron kívül végzett vele. A szolgáló azután hazatérve elbeszélte, hogy milyen ,„jószívűek“ azok a vöröskatonák: nem hagyták sokáig várakozni s szenvedni a „babkát."