„A keserűség nem más, mint az
elfojtott harag, amelyet hosszú időn keresztül magunkba zártunk, mígnem egész
érzésvilágunkat és szemléletmódunkat meghatározza. Miközben vég nélkül járatjuk
múltbéli sérelmeink lemezét, újból átéljük a fájdalmat és a haragot, mígnem
állandósul bennünk a vágy, hogy elégtételt vegyünk mindezekért. Az újrajáratott
lemez barázdái mélyen bevésődnek a tudatunkba. Negatív indulatunk idővel
keserűséggé csontosodik, és gyűlölettel emlegetjük házastársunkat, aki
tönkretette az életünket. Nem vesszük észre, hogy valójában mi választottuk
állandó társunknak a haragot, amely így módon egész életünket megfertőzte.”
(Gary Chapman)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése