Az igazgató úr igényes

Ülök a fogorvosnál, mellettem középkorú hölgy gimnazista lányával, hamarosan újabb asszonyság érkezik, s beszélgetésükből nem csak az derül ki, hogy jól ismerik egymást, hanem, hogy mindketten pedagógusok.

Az újonnan érkező el is panaszolja, nyolcadikos fia kitűnő tanuló, de ő, mármint az anyuka, tiszta ideg tőle, mert a gyerek még mindig (!) nem tudja, hogy mi akar lenni, sőt egyelőre nyelvvizsgázni sem akar! Pedig már nyolcadikos! Így aztán nehéz eldönteni, hogy melyik  elitgimnáziumba adják a gyereket.

Ki is használja a lehetőséget, tanácsot kér a beszélgetőpartnerétől. Mert annak lánya épp a megyeszékhely egyik elitgimnáziumában tanul. Sőt nem csupán elit, hanem igényes és roppant kényes a jó hírére is.

Mint az anyuka és lánya mesélik, az első szülői értekezleten, legnagyobb megdöbbenésükre, az igazgató úr bejelentette, hogy az első hónapban kiderül, ki való ide, aki nem éri el legalább a négyes átlagot, annak a szüleit felkérik, vigye el innen a gyermeket, ne rontsa az iskola eredményeit. Ezt egyébként később a hangosbemondón is kihirdették az iskolában. Mert ők igényesek. Meg is van az eredménye, az osztály nagy része kitűnő és mindenki rengeteget tanul.

Hirtelen az új eszembe, van-e értelme valamennyi gimnazistától elvárni, hogy mindenből egyformán jó legyen. No meg, az is, hány meg hány későbbi zseni bukdácsolt annak idején bizonyos tantárgyakból az iskolában. Illetve, hogy többet számít-e a statisztika, mint a gyermek. Az már csak hab a tortán, hogy az eljárás teljesen törvénytelen, hiszen aki nem bukik meg, az teljesíti a követelményeket, tehát aligha lehet csak úgy eltanácsolni.

Ám míg ezen morfondírozok, a beszélgetés váratlan fordulatot vesz.

-- Azért itt is van egy pár tanár, aki egyenlő a nullával – mondja az anyuka.

-- Az informatika-tanár tőlünk kérdezte meg, hogy kell bezárni a képernyőn az ablakot, matekból meg sokszor a tanár nem tudja a megoldást.

-- Akkor hogy lehetnek ilyen jók az eredmények? – kérdezi a másik hölgy.

-- Hát arra vannak a különórák – mondja az anyuka és név szerint sorolja, ki mindenki pallérozta már gyermeke tudását iskolán kívül.

Elvégre, muszáj hozni az eredményeket, az igazgató úr igényes.

A történelmi Munkács

Magyar királyi rendőrség és járási hivatal (1941)

Városháza

A Főtér, hátul a katolikus templom, balra a Vasudvar (1940)

A Klastrom

A Scala mozi (1941)

 

Forrás: Fortepan

Ebből is tanulhatna az ukrán vezetés

(Az alábbi hír különösen kedves nekem, hiszen anyai nagyapámról van szó.)

Prágai Magyar Hírlap

1926.12.31.
— A nyelvtörvény betartása Körmöcbányán. Körmöcbányái tudósítónk jelenti: A nyelvtörvény végrehajtási rendelete feljogosít minden állampolgárt arra, hogy a felsőbb hatóságokhoz panasszal forduljon a törvényt és rendeletet sértő alsóbb hatósági intézkedések ellen. Ezen az alapon nyújtott be panaszokat egyes minisztériumokhoz Tonhaizer Ferenc, az országos keresztényszocialista párt körmöcbányai titkára. A postaügyi minisztérium a beérkezett panaszt áttette a pozsonyi igazgatósághoz, amely egyik tisztviselőjét küldte a Tonhaizerrel való szóbeli tárgyalásra. Az e napokban lefolyt hosszabb tárgyalás során Tonhaizer ígéretet kapott arra vonatkozólag, hogy — bár a nyelvrendelet nem vonatkozik a postára — a körmöcbányai postahivatalban rövidesen német nyelvű tájékoztató felírásokat is alkalmaznak, hogy a rádióengedélyek iránti kérvényeket és egyéb beadványokat német nyelven is be lehet nyújtani és hogy a postahivatal tisztviselői kötelesek lesznek német felekkel németül beszélni. A kétnyelvű fuvarlevelek és utalványok bevezetésére irányuló kívánságát viszont elutasították, végül pedig a német nemzetiségű postások alkalmazására vonatkozó követelését, illetőleg a kiküldött felügyelőtől azt a tanácsot nyerte, hogy a számbajöhető németek adják be kérvényeiket a postaigazgatósághoz, ahol kedvező elintézésre számíthatnak.

Fotó: Körmöcbánya (Kremnica) látképe

A szerkesztő megjegyzése: Körmöcbányának 1910-ben 4515-en éltek, ebből 1514 német, 1501 magyar és 1482 szlovák. 2011-ben az 5601 lakosból 4903 szlovák, 61 roma, 45 német és 27 cseh. (Wikipédia)

Helyszíni tudósítás a Kurta kocsmából

Egyik kedves hallgatónk, bizonyos Petőfi Sándor (született Petrovics, anyja neve Hrúz Mária, tartózkodási helye ismeretlen, talán Segesvár, de Barguzinban is látták) arról tájékoztatott minket, hogy az éjszaka a Kurta kocsmából gyanús hirtelenséggel távoztak a legények, ami rengeteg találgatásra ad okot. Megpróbáltunk utánajárni a dolognak, máris kapcsoljuk helyszíni tudósítónkat.

-- Kedves hallgatóink! Itt állok a Kurta kocsma előtt, mely oda rúg ki a Szamosra. Sikerült találnom egy hiteles szemtanút, aki maga is jelen volt a történteknél, és hajlandó nekünk beszámolni mindenről, töviről hegyire. Mivel azonban inkognitóban szeretne maradni, a hangját eltorzítottuk, és kérem, hogy mindenki takarja le a rádiót egy asztalkendővel.

-- Hát az úgy vót, hogy mink itt ültünk a kocsmában. Csak ott ültünk, az éccaka közeledett, a világ elcsendesedett. A komp már rég eltűnt, mert elkötötték, csak úgy hallgatott bennünk a sötétség. Csak a kocsma, az vót hangos. Igencsak munkálkodott a zenegépes. Ezek a hülyék meg kurjongattak, rengett bele az ablak, hát inkább kinyitottuk.

-- És aztán, aztán mi történt?

-- Mondom én a Zsuzsinak: Kocsmárosné, aranyvirág! Mert én csak így hívom a Zsuzsit, hogy aranyvirág, mert nekem ennyi jár, valamikor a szeretőm vót, úgy hogy van egy kis közöm bele. Ő meg mán hozta is kevertet, a jégert, no meg a sört is, mert anélkül nem megy le ez a sok rusnya ital. Megittam, jó kedvem lett, aztán csak úgy odakiáltottam a Zsigának: Húzd rá cigány, húzd rá nyomban, táncolni való kedvem van!

-- A Zsiga meg ráhúzta?

-- Hát egy ideig kérette magát, mert megsértődött. Azt mondta, hogy ne cigányozzak, mert felmegy az ombudsmanhoz. Igaz, hogy az apja is cigány volt, meg a nagyapja is, de ő már roma. De aztán fizettem neki egy felest, és csak bekapcsolta a zenegépet. A csajok meg teljesen bevadultak. Mi kurjongattunk, ők visítoztak, közben adtunk a májnak rendesen.

-- És meddig tartotta a buli?

-- Bekopogtak az ablakon, hogy ne zúgjunk olyan nagyon. Jött egy csávó a hivatalból. Azt üzente a polgármester, hogy mert lefeküdt, aludni vágyik. Mink meg kikijjabáltunk, hogy menjenek a pokolba. Utálatos egy ember a polgármester, a múltkor is elküldött közmunkára. Egész nap támasztottam a kapanyelet ebben a dög melegben. Ráhúztuk a zenegépet teljes hangerőre, csak azért is.

-- És belenyugodott?

-- Hát nem, egyáltalán nem. Megint jöttek, kopogtattak. Mert feljelentett minket mindenütt. Kijött az ÁNTSZ, a munkavédelem, meg az adóhivatal. Kiderült, hogy a Zsigát feketén foglalkoztatták, konyhában a mosogatószivacs beleszáradt a penészbe, a játékgépekbe pedig belebabráltak. Így aztán véget vetettek a zenének, és hazamentek a legények. Szegények. Még annyi időnk sem maradt, hogy a Bögyös Macának adjunk egy üzletszerű puszit. Pedig az benne van a házirendben.

Az én rugós módszerem

Annak idején, a nagy Szovjetunióban a magamfajta fiataloknak enyhén szólva korlátozottak voltak a lehetőségei: külföldre nem utazhattunk, legfeljebb nagyon közeli rokonhoz és nagyon ritkán, az országon belül pedig csak bizonyos megkötésekkel. Ezért aztán főnyereménynek számított, hogy a magyar nyelven beszélő ungvári egyetemisták tolmácskodhattak, azaz magyarországi ifjúsági csoportokat kísértünk, általában Kijevbe, Moszkvába, és, ahogy akkor hívták, Leningrádba. Pénzt nem igazán lehetett vele keresni, de az élmény, meg a társaság felért mindennel.

Egy ilyen úton történt, hogy összemelegedtem egy csinos hölggyel, aki vagy egy fejjel magasabb volt, mint én. Tekintve, hogy nem vagyok igazán szálfatermetű, ebben nincs semmi különleges, ám a haverok azonnal elkezdtek cikizni. Merthogy akkoriban még igencsak ritkaságszámba ment az ilyen párosítás.

Egy napon, amikor beléptem a szállodai étterembe, ahol a tíz kollégám mellett vagy háromszáz turista kortyolgatta a reggeli teáját, hirtelen csönd lett. A tolmácsok cinkosan összekacsintottak, majd az egyik fennhangon, szinte már kiabálva megkérdezte:

-- Mondd csak, mit tudsz te kezdeni az ágyban egy ilyen magas csajjal? Mert most épp ezen vitatkoztunk!

Mintegy háromszáztíz szempár meredt rám, kaján vigyorral lesve, miként jövök zavarba, pirulok el, netán kezdek hebegni-habogni. Ám ekkor, ki tudja honnan, agytekervényeim rejtett bugyraiból kipattant egy isteni szikra.

-- Ó, ez egyáltalán nem gond – mondtam angyali nyugalommal. – Van ugyanis egy találmányom, a rugós módszer. Ugyan még nem tökéletes, de már használható.

Most már nem kaján, hanem kifejezetten ámuló, sőt, kissé bamba tekintettek szegeződtek rám.

-- Miféle rugós módszer? – nézett rám a kollégám megrökönyödve.

-- Tudod, az elv roppant egyszerű – válaszoltam. – Ha magas a hölgy, az ágyat egy olyan sarokban kell elhelyezni, hogy lábtól is, és fejtől is fal legyen. Aztán a kezeidre és a lábaidra rugót szerelsz, és egyszer meglököd magad…

Még mindig csak bámultak.

-- És hogy állsz meg? – bukott ki egyikükből a kérdés.

-- Hát épp ezért mondtam, hogy még nem tökéletes.

Erre olyan egetverő röhögés, sőt nyerítés tört ki az előkelő szálloda éttermében, hogy a helyiek talán még mindig azon gondolkodnak, vajon mi lehetett abban a reggeli teában.

Rá egy évre nagy nehezen sikerült eljutnom Budapestre. Meglátogattam a kollégámat, akinek valami elintéz valója akadt az utazási irodánál. Megkért, hogy kísérjem el.

Az igazgató egy alacsony termetű, középkorú, nagyon elegáns úr volt.

-- Már sokat hallottam rólad – mondta, amikor a kollégám bemutatott.

Beinvitált az irodájába, kávét hozatott, megkérdezte, nem akarok e itt ebédelni. El nem tudtam képzelni, mi ez a nagy vendégszeretet. Amikor a titkárnő kiment, bizalmasan közelebb hajolt.

-- Hogy is működik az a rugós módszer? – kérdezte, és roppant zavarban volt.

Micsoda különbség!

 A vezérigazgató aggódik egyik fiatal kollégája miatt, aki délben egy időre mindig eltűnik a munkahelyről. Elhatározza, hogy utánajár, és magánnyomozót fogad!

A nyomozó annak rendje-módja szerint követi a megfigyelendő személyt, mikor délben elhagyja az épületet. Másnap a vezérigazgató szobájába siet, hogy beszámoljon a tapasztaltakról:

- Kovács úr a szokásos módon délben elhagyta az épületet, majd elhajtott a kocsijával a házához. Megebédelt az otthonában, majd szeretkezett a feleségével. Ezután elszívott néhányat a kiváló minőségű szivarjai közül. Végül visszatért a munkába.

- Akkor semmi gond, végül is ezt az ebédidejében megteheti. Én meg már valami rossztól féltem...

- Öööö... uram, megengedi, hogy tegezzem?

- Hát... Persze, miért is ne?

- Akkor hadd mondjam el ismét. Kovács úr a szokásos módon délben elhagyta az épületet, majd elhajtott a kocsiddal a házadhoz. Megebédelt az otthonodban, majd szeretkezett a feleségeddel. Ezután elszívott néhányat a kiváló minőségű szivarjaid közül. Végül visszatért a munkába...