A szatmári szilvapálinka

 

A szatmári szilvapálinka

A szatmári szilvapálinka eredetvédett magyar pálinka, tükrösen tiszta, az érleléstől halványsárga színű gyümölcspárlat, keserűmandulára emlékeztető magzamattal. Alkoholtartalma minimum 40% v/v. Kizárólag szilva felhasználásával készül, a teljesen érett penyigei és besztercei szilvafajta gyümölcséből.

A Magyar Köztársaság 2008. évi LXXIII. törvénye, a Pálinkatörvény szerinti csak olyan speciális eljárással készített gyümölcspárlat nevezhető pálinkának, amelyet Magyarországon termett gyümölcsből készítettek, és amelynek cefrézését, párlását, érlelését és palackozását is Magyarországon végezték. A sűrítményből, aszalványból, szárítmányból készült termék nem nevezhető pálinkának.

A Kárpát-medencében már a 16. század óta jelen van a szilva, már aszalványként is jelentős volt az exportja. Ugyanebből az időszakból van a szilvapálinkára is adat (sligovica, szilvórium). A szilva hosszan érik, nagy a cukortartalma, így kiválóan alkalmas a pálinkafőzésre. Kedveltségét növeli, hogy feldolgozása egyszerű.

A Felső-Tisza és a Szamos vidékének öntéstalaján, a Kárpátok peremvidékének kedvező éghajlati viszonyai között (az alföldi éghajlathoz képest több a csapadék), a kedvező mikroklíma hatására már évszázadokkal ezelőtt meghonosodott a vadon termő szilva.

A földrajzi árujelzőt Kelet-Magyarországon, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, a Vásárosnamény és 63 környező település területéről származó szilvából készített termékre lehet alkalmazni. Szatmári szilvapálinkát kizárólag az ezen a területen fekvő szeszfőzdében szabad előállítani, gyártani és palackozni.

Régen a hátrányos helyzetű, nehéz sorsú, vidéken élő szegény emberek folyamatosan keresték a magától termő gyümölcsök sokrétű felhasználását. Így alakult ki a jellegzetes szilvaaszalás, a szilvalekvárfőzés és a szatmári szilvapálinka készítése is. A paraszti pálinkafőzés kifejezetten a szilvára alapult. Tarpán mintegy száz jobbágyháznál főztek rendszeresen pálinkát, cserép vagy réz pálinkafőző fazekakban. Irodalmi művek és utazók elbeszélései nyomán a szatmári szilvapálinka híre a régión kívül is elterjedt, mint a vidék vendégköszöntő itala, s gyakran használták aperitifként is. Szerepet kapott a népi gyógyászatban is, fájdalomcsillapítóként, sebfertőtlenítőként.

A földrajzi árujelzőt Kelet-Magyarország Szabolcs-Szatmár megyéjében, az alább felsorolt helységek és határuk közigazgatási területéről származó szilvából készített termékkel kapcsolatban lehet használni:

Fehérgyarmati kistérség:  Botpalád, Csaholc, Darnó, Fülesd, Gacsály, Garbolc, Jánkmajtis, Kisar, Kishódos, Kisnamény, Kispalád, Kisszekeres, Kölcse, Kömörő, Magosliget, Mánd, Méhtelek, Milota, Nagyar, Nagyhódos, Olcsvaapáti, Panyola, Penyige, Rozsály, Sonkád, Szatmárcseke, Tiszabecs, Tiszacsécse, Tiszakóród, Túristvándi, Túrricse, Uszka, Vámosoroszi, Tisztaberek.

Kisvárdai kistérség: Kisvárda, Lövőpetri, Nyírlövő, Nyírgyulaj, Pap, Szabolcsbáka.

Mátészalkai kistérség: Nagydobos, Szamosszeg, Ököritófülpös.

Vásárosnaményi kistérség:  Aranyosapáti, Barabás, Beregdaróc, Beregsurány, Csaroda, Gelénes, Gemzse, Gulács, Gyüre, Hetefejércse, Ilk, Jánd, Kisvarsány, Márokpapi, Nagyvarsány, Olcsva, Tákos, Tarpa, Tiszaadony, Tiszaszalka, Tiszavid, Tivadar, Vámosatya, Vásárosnamény.

Szatmári szilvapálinkát kizárólag az itt meghatározott területen fekvő szeszfőzdében szabad előállítani, gyártani és palackozni. A termék előállítására a penyigei és a besztercei szilvafajta gyümölcse használható, egyéb szilvát maximum 20%-ban tartalmazhat az átvett gyümölcs. Veresszilvát nem tartalmazhat a válogatás. Előbbi szatmári, utóbbi ázsiai eredetű szilvafajta.

(Forrás: Wikipédia).

Tűzvész pusztította el Beregmegye ősi székházát

(Megjelent: Nyírvidék, 1924. 01. 06.)

Elpusztult a levéltár is.
Beregszász, január 5. A Nyírvidék tudósítójától.
Újévre virradó éjszakán borzalmas tűz pusztított Beregszászban, amelynek az ősi vármegyeháza esett áldozatul, belső tűz keletkezett az épületben, amely, január elsején a kora hajnali órákban kitörve, rettentő pusztítással bontotta el a vármegyeházát. 

A tüzet egyrészt eléggé későn vették észre, másrészt a nagy hidegben és szélviharban a kivonult tűzoltóság teljesen tehetetlennek bizonyult a dühöngő tűzzel szemben. A vízhordó lajtok befagytak, a kézi erővel hajtott fecskendők elromlottak és így a tűzoltók nem tudták a vizet az emeletre sem felhajtani. A tűz tovaterjedését a szélviharban csakis a házakat bontó vastag hóréteg akadályozhatták meg, maga a vármegyeháza teljesen elpusztult és a Beregszászból január 2. napján távozott szemtanuk beszélik, hogy távozásukkor még mindig égett az egyébként hatalmas épülettömb. 

 
A cseheknek másfél évvel ezelőtt történt bevonulásával a vármegyeháza elveszítette a magyar uralom alatt bírt jelentőségét, a csehek a beregi zsupáni hivatalt Munkácson, a vármegyének központibb fekvésű és fővonalon fekvő városában helyezték el, a vármegyeházát pedig a beregszászi polgári és katonai cseh rendőrkapitányságok és a beregszászi orosz gimnázium internátusa foglalták el. 

Itt maradt azonban a régi vármegyei irattár, valamint a felbecsülhetetlen történeti értékekkel bíró hatalmas vármegyei levéltár is és éppen a múlt hónapban kezdődtek meg azok a diplomáciai tárgyalások, a levéltár anyagának kiadása iránt, amelyek most tárgytalanná válottak, mert úgy az alispáni irattár, mint a vármegyei levéltár a maga értékes anyagával a tűz következtében elpusztult.