Minden viszonylagos

- Rabbi, adj tanácsot! - könyörög Schwarzné. - Heten élünk egy szobában. Ezt nem lehet kibírni. Belepusztulunk!
- Van háziállatotok?
- Három tyúk meg egy kecske.
- Na, akkor vidd be azokat este a szobába! - De rabbi! Ha mondom, hogy így is alig férünk el!
- Ne vitatkozz! Tanácsot kértél, adtam. Gyere el újra két hét múlva!
Két hét múlva újra beállít Schwarzné, és még nagyobb siránkozásba fog. Hadd kösse vissza az ólba a tyúkokat, hadd vigye ki a kecskét az udvarra, mert megtébolyodnak így.
- Helyes, vidd ki az állatokat a szobából és gyere el megint három nap múlva!
Három nap múlva beállít Schwarzné, ragyog az arca.
- Na, hogy vannak odahaza? - kérdi tőle a bölcs rabbi.
- Boldoggá tettél minket, rabbi! Hamarjában azt se tudjuk, mit kezdjünk a sok felszabadult hellyel.

Esti séták, hóesésben

Ma már tudom, füllentett a nagyapám. Ma már tudom, de akkor, öt-hatévesen, persze, nem vettem észre. Ez még az a boldog korszaka az embernek, amikor mindent elhisz, és őszintén tud sírni, örülni.

Hosszú, téli estéken mindennap beültetett a szánkóba, jól bebugyolált, vette a görbebotját, melyet maga faragott egy vadkörte görcsös ágából, és elindultunk sétálni, végig a falun. Azt mondta, hogy erre neki van szüksége, mert az orvos ajánlotta. Így hát ez igazából egészségügyi séta, engem csak azért visz magával, mert egyedül unatkozik. Hát ez volt az ő kedves kis füllentése.

Sokszor szakadó hóesésben húzta a szánkót, és szinte teljes sötétségben, mert közvilágítás még nem létezett, csak a házak ablakából, vagy a tornácokról szűrődött ki egy kis fény. Húzta a szánkót, talpa alatt ropogott a hó, és közben be nem állt a szája.

-- Tudod-e, ki lakik itt? – kérdezte egy hosszú, tornácos parasztház előtt, melynek a sötétben csak a körvonalai látszottak. – Hajdú Pista bácsi, akinek az apja vitézségi érmet kapott az első világháborúban. Így, tulajdonképpen, ő is vitéz, mert ő örökölte a címet.

Aztán mesélt, mesélt az első világháborúról, a vitézekről, meg azokról, akik sohasem tértek vissza. Ő is tudta, hogy a felét sem értem, de nem az volt a fontos, amit elfelejtek, hanem az, ami megmarad.

Egy másik, módosabb ház előtt szintén megállt, talán, hogy kifújja magát.

-- Ebben meg az öreg Kocsis lakott – mondta, mintha teljesen természetes lenne, hogy én tudom, ki volt az öreg Kocsis. – Micsoda a lovai voltak!

Így, amikor tovább indultunk már a lovakról mesélt, meg egy grófról, aki nagyon szerette a lovakat és hidat építtetett Pesten.

A falu végén mindig megálltunk. Ő megpihent, én meg leszálltam a szánkóról, és megmozgattam egy kicsit az elgémberedett lábaimat. Ha tiszta volt az ég, akkor következett egy kis csillagászati kutakodás. Megvizsgáltuk a Holdat, meg kellett mutatnom, merre van a Göncölszekér, fantáziánk kétmotoros gépe ide-oda röpködött a csillagok között.

Hazafelé mindig megálltunk egy háznál. A teteje félrebillent, mint a részeg ember kalapja, a ház rég meghalt már, nem élt benne se fény, se ember. Itt nem szólt semmit, csak nagyokat hallgatott, s néha elnyomott a szemében egy könnyet. Később megtudtam, valamikor a legjobb barátja lakott a házban, aki sohasem jött vissza a lágerből. A szülei elhaltak, a ház meg itt maradt, üresen.

Sokáig nem értettem, mért áll meg nagyapa annál a háznál, ha egyszer nem szól semmit. Később rájöttem, azért állt meg, hogy emlékezzek rá, és ha nagyobb leszek, akkor megkérdezzem. Hátha eljön egyszer az idő, amikor erről is lehet beszélni. Kár, hogy ő ezt már nem érhette meg. Ő, aki legfeljebb füllenteni tudott, de hazudni nem.

Elfogták Beregszászon a magyarországi kommunizmus véres terrorcselekményeinek tetteseit

(Megjelent: Nyírvidék 1938.12.08.)

 

A csehek a csendőrgyilkos Polényi Pált tanárnak nevezték ki
A nyíregyházi kir. ügyészség a kommunizmus egyik véres terrorcselekmény ügyében indított nyomozást az elmúlt napokban. A nyomozás során, amelyet Beregszász visszacsatolása tett időszerűvé, kilenc beregszászi volt kommunistát tartóztattak le. Azzal gyanúsítják őket, hogy a kommunizmus alatt részt vettek a szatmárcsekei csendőrlaktanya elleni támadásban és a támadás alkalmával a vörös katonák megölték a csendőrök két tagját és egy szatmárcsekei lakost. A véres esemény résztvevői annakidején Beregszászra menekültek. A csehek magatartására jellemző, hogy a szökött terroristák közül a csendőrgyilkosságot, rablást és fosztogatást elkövetett vörösőr parancsnokot, Polónyi Pált a beregszászi gimnázium rajztanárává nevezték ki. 

 Dr. Oláh Jánosnak, a nyíregyházi kir. ügyészség elnökének rendeletére a visszacsatolt területen ebben az ügyben a szatmárcsekei csendőr-örs folytatta le a nyomozást. Máris sikerült kilenc gyanúsítottat elfogni, akiket gyilkosság és más bűncselekmények miatt a nyíregyházi ügyészségre kísértek.

 A kilenc letartóztatott név szerint: Rózner József, Kelemen Kálmán, Varjú András, Lukács András, Kovács Imre, Szűcs Bertalan, Farkas István, Wulf Zoltán, Révész Béla beregszászi lakosok, akik beismertek, hogy -a szatmárcsekei csendőrlaktanya megtámadásában és fosztogatásában részt vettek. A nyomozás ebben az ügyben tovább folyik.

(A fotó illusztráció.)

Szomszédaink, a magyarok

Tóparti tantörténet

A  balatonalmádi móló mellett ülök egy padon, gyönyörködöm a magyar tenger tűnő párákkal mögött játszó partjaiban. A vízben 20-30 vadréce úszkál, olykor kijönnek a partra, nem félnek az embertől, mert rendszeresen etetik őket.

 

Most is megérkezik egy jól öltözött, fiatal házaspár egy négy-ötéves kislánnyal, az anyuka kezében zacskó, s abban a kacsáknak szánt csemege.

-- Gyere, Szamanta, megetetjük a madárkákat! – mondja a kislánynak.

-- Nem madárkák, vadkacsák! – jegyzi meg határozottan a papa.

Az asszonyka úgy néz rá, mintha legalábbis felségsértést követett volna el.

-- Te ne szólj bele! Megoldjuk nélküled is!– förmed rá a férjére.

Aztán a kislányhoz fordul.

-- Kiálts a madárkáknak, Szamanta! Gyertek hattyúk, gyertek hattyúk!

-- Nem hattyúk, vadkacsák! – sziszegi szégyenkezéssel vegyes dühvel az apuka.

Ez már a nejénél is kiveri a biztosítékot.

-- Elég volt! Semmit sem tudok megtanítani ennek a gyereknek, mert mindig elvonod a figyelmét! – kiáltja eltorzult arccal.

Szamanta egykedvűen nézi őket. Csak a récék rebbennek fel riadtan.