Volosin megengedte a kárpátaljai nemzetiszocialista pártok működését

(Megjelent: Nyírvidék,1939.02.05.)
A Volosin kormány engedélyt adott a kárpitaljai nemzeti szocialista pártok szervezésére. A pártnak állampolgárságra való tekintet nélkül bárki tagja lehet. A párt tagjai szabadon viselhetik a párt jelvényeit és kitűzhetik a horogkeresztes zászlót. Gyűléseket is minden korlátozás nélkül tarthatnak.

A szerkesztő megjegyzése: Avgusztin Ivanovics Volosin , magyaros névváltozatban Volosin Ágost ruszin nemzetiségű görögkatolikus pap, politikus. A rövid ideig létezett független Kárpátukrajna miniszterelnöke volt.

A szovjet uralom idején hazaárulóként volt megbélyegezve. A rendszerváltás után megváltozott ez a kép, jelenleg ukránok az önálló Ukrajna megteremtésének egyik harcosának tekintik, ugyanakkor a ruszinok viszont az autonóm Ruszinszkó létrehozójának is tartják őt. A dolog pikantériája, hogy miközben Ukrajnában nemzeti hősként kezelik, Horthyt az ukrán nacionalisták nácinak tartják, pedig ő betiltotta Magyarországon a Nyilaskeresztes Pártot.

Szomszédaink, a magyarok -- Kárpátalja

Patyomkin-gyár

A szovjet Patyomkin gyárba amerikai küldöttség érkezik. A párttitkár összehívja a dolgozókat, és azt mondja nekik:

- Elvtársak! Ha az amerikaiak azt kérdezik, mennyire jó itt dolgozni, mondjátok azt, hogy nagyon! Ha azt kérdezik, mennyit kerestek, mondjátok, hogy száz rubelt, és ezért egy Zaporozsecet is vehettek...

Megérkezik az amerikai delegáció, és a vezető megkérdezi Ivan Kozirevtől:

- Na, jó itt dolgozni, Ivan Ivanovics?

- De mennyire jó!

- Mennyi a fizetése?

- Száz rubel.

- Száz rubel? Mit tud azért venni?

- Akár egy Zaporozsecet is.

- Van már autója?

- Nincs.

- Hát miért nem vesz?

- Hülye lennék! Hozzáteszek még húsz rubelt, és tudok venni egy bakancsot.

Szeretni kell

Amikor Erzsike megállt a tanári ajtajában, egy pillanatra elhalkultak a neszek, pedig tudta mindenki, hogy csak a magyartanárt ellenőrzi. Feszesre igazított kontya, fémkeretes szemüvege alól vizslató kék szeme, óvatosságra intett mindenkit.

Egy héttel korábban Erzsike dolgozatot íratott „Mért szeretem József Attila Kései sirató című versét „ címmel és most elsősorban azért jött, hogy felmérje a felmérő eredményeit.

-- Kijavította a dolgozatokat, Kerekes kartárs? – kérdezte a szemmel láthatóan feszengő fiatal tanártól, miután leültek egy csendes sarokban.

-- Természetesen – felelte az. -- …És…. igazán nem sikerültek rosszul.

-- No, azt majd meglátjuk – morogta az orra alatt az ellenőr és olvasni kezdte a fogalmazásokat.

Úgy tűnt, tényleg nem sikerültek rosszul, néha ugyan rosszallóan csóválta a fejét, de többnyire egyetértően bólogatott. Aztán egyszer csak szabályosan felhorkantott, mint egy vaddisznó. Az Illés Miki dolgozatát tartotta a kezében, aki az iskola egyik legjobb tanulója volt.

-- De hát ez …. ez egy förtelem! Nem is a kérdésre válaszolt! És maga erre még ötöst is adott!

A dolgozat így kezdődött: „Bár arról kellene írnom, hogy mért szeretem József Attila Kései sirató című versét, ezt nem tehetem, ugyanis én ezt a verset utálom. Mégpedig azért, mert nyomasztó, ugyanis elképzelem, hogy mi lenne, ha én veszteném el az édesanyámat és ezt nehéz elviselni.” És így tovább, három oldalon keresztül.

Kerekes tanár úr zavarba jött, a tollat átrakta az előtte heverő dolgozatok egyik oldaláról a másikra, kicsit toporgott az asztal körül, még a szája szélét is megnyalta, majd így szólt:

-- Nagyon szépen, logikusan felépített dolgozat…. És mit írjon, ha egyszer nem szereti? Mégsem taníthatjuk arra, hogy hazudjon!

Erzsike sápadt arcát elöntötte a harag pírja. Sőt, vissza is hőkölt egy kicsit, mint a bokszoló, aki nem szokott hozzá, hogy neki vissza mernek ütni.

-- Nem azt mondtam! Ne forgassa ki a szavaimat! De József Attilát szeretni kell! Meg kell szerettetni vele és ez a maga dolga!

Erzsike nem maradt sokáig. Az iskolában senki nem tudta, hogy most, így ötven fölött határozta el, megtanul autót vezetni, ezért órákat vesz egy oktatótól. Most is hozzá ment. Józsi, a fiatal oktató elsápadt, amikor meglátta, pedig már várta az érkezését, hiszen egyeztették az időpontot. Azért nagy türelemmel várta, hogy elhelyezkedjen az autóban és akkor is megőrizte nyugalmát, amikor kétszer egymás után lefulladt a motor. Csak akkor szólalt meg, amikor lassítás nélkül gurult el egy stoptábla mellett.

-- Na, de Erzsike! Megint nem állt meg a tábla mellett! Pedig megbeszéltük, a múltkor is, azelőtt is!

-- Maga nekem ne magyarázzon! – vágott vissza Erzsike, miközben a kormányba kapaszkodott. – Én harminc éve vagyok a pályán.