Mondatok egy párkapcsolatból

-- Holnap majd ugyanitt? – kérdezte Csaba.

-- Holnap majd ugyanitt – felelte Mara.

-- Hoztál virágot is? – kérdezte Mara.

-- Kinek, ha neked nem? – felelte Csaba.

-- Elmegyünk a meccsre? – kérdezte Csaba.

-- Teveled bárhová – felelte Mara.

-- Eljössz az anyámhoz? – kérdezte Mara.

-- Teveled bárhová – felelte Csaba.

-- Hűvös van ma este – közölte Mara.

-- Vedd fel a zakómat! – felelte Csaba.

-- Hozzád is bújhatok? – kérdezte Mara.

-- Énhozzám? Bármikor – felelte Csaba.

-- De jó itt feküdni! – mondotta Mara.

-- Benned elmerülni – mondotta Csaba.

-- Érezni a bőröd – sóhajtott Mara.

-- Melletted ébredni – suttogta Csaba.

-- Kávét két cukorral? – suttogta Csaba.

-- Tudod, hogy szeretem – lehelte Mara.

-- Holnap is eljössz majd? – kérdezte Mara.

-- Minden nap itt leszek – felelte Mara.

-- Finom volt a kávé? – kérdezte Csaba.

-- Tegnap finomabb volt – felelte Mara.

-- Ugyanúgy csináltam – mondotta Csaba.

-- Valami hiányzott – grimaszolt Mara.

-- Hiába hívtalak – korholta Mara.

-- Le voltam merülve – felelte Csaba.

-- Tegnap nem is jöttél – sóhajtott Mara.

-- Sok most a túlóra – felelte Csaba.

-- Elkísérsz anyámhoz? – kérdezte Mara.

-- Már megint anyádhoz? – csattant fel Csaba.

-- Mehetünk meccsre is – dörmögte Mara.

-- Megyek a fiúkkal – felelte Csaba.

-- Már megint nem jöttél – mondotta Mara.

-- Mindig nem jöhetek – így szólott Csaba.

-- Láttak egy nővel is – pityergett Mara.

-- Ne higgy te senkinek! – tromfolt rá Csaba.

-- Most akkor mit akarsz? – kérdezte Mara.

-- Tudja, a jó isten! – felelte Csaba.

-- Most akkor ennyi volt? – kérdezte Mara.

-- Úgy tűnik, ennyi volt? – felelte Csaba.

A civilizált állat

Az elmúlt évtizedekben divattá vált a falunap. Szép szokás ez, nem csupán a község apraja-nagyja jön ilyenkor össze, hanem az elszármazottak egy része is hazalátogat, meg átruccannak a szomszédos településekről az ismerősök.Bár a szervezők igyekeznek tanulni egymástól, szinte mindegyiknek megvan a maga jellegzetessége, mondhatni, nem egy kaptafára készülnek. Az egyik faluban például nagy hagyománya van az ürgeöntő versenynek. Nem is volt ezzel semmi gond, mígnem a legutóbbi rendezvényre ki nem látogattak az állatvédők. Ugyanis, mint szinte mindenütt, itt is élnek önkéntes feljelentők. Ahogy egykor a zseniális Hofi Géza mondta: „Papírja van, tolla van, írni tud, hát feljelent.”

Szóval kivonultak az ellenőrök a falunapra, hogy megnézzék, miként kínozzák, fojtogatják itten szegény ürgéket, mert ugye akkor állatkínzás tényálladéka forog fenn, annál is inkább, mert az ürge védett jószág, eszme értéke 250 ezer forint.

Le is ültek a verseny színhelyén és vártak, ahogy a költő írja: „hosszú, méla lesben.” Azt látták, hogy a földbe már korábban leástak két vastagabb csövet. Aztán eldördült a rajtpisztoly, és a két csapat tagjai lyukas vödrökkel elkezdték hordani a vizet a két csőbe, de mint az őrült. Aztán, amint az első megtelt, a víz kidobott a csőből egy kis műanyag labdát és ezzel meg is lett a győztes.

-- Hát az ürge hol van? – kérdezte az egyik ellenőr a polgármestertől.

-- Az ürge? – kérdezett az vissza. – Hát mi honnan tudjuk, maguk az állatvédők.

A hívatlan vendégek igazából akkor árulták el, hogy mit is keresnek itt.

-- Ó, hát csak nem gondolták, hogy mi bántjuk az ürgéket? – kérdezte tőlük egy atyafi. – Hiszen tudják, milyen civilizált állat…

-- Civilizált? – csodálkozott a hatóság.

-- Hát persze -- hangzott a válasz. – Civilizáltabb, mint egyes emberek. Hallottak már maguk olyat, hogy egy ürge feljelentett valakit?

-- És még csak nem is szemetel -- tette hozzá valaki.