Feri bácsi megoldotta

Falusi szín. Takaros porta az Unió magyar tartományában valahol az Alföldön.Kivonul az EU-bizottság Józsi bácsihoz, hogy ellenőrizze, mit ad a disznóinak.

Komisszár: Na, Józsi bácsi mit etetünk, mit etetünk?
- Hát mit, moslékot, darát, főtt krumplit. Innen kapjuk az iskolából...
- Micsoda?? Moslékot? Ólat bezárni, disznót kényszervágni, támogatást megvonni!!
Józsi bácsin végrehajtják az EU rendeleteket, amit könnyezve panaszol el Pista bácsinak, a falu másik gazdájának. Ám Pista bácsi sem kerüli el Brüsszel szemét, nála is ellenőrző látogatást tesznek.
- Na, Pista bácsi, mitől ilyen szép a malac az ólban?
(Fifikás, mert már hallotta, hogy járt Józsi komája.)
- Ezek kérem szépen csak dán premixet, amerikai szóját, brit húslisztet kapnak egy kis kukoricával. Csakis ISO tápokkal etetek!
- Micsoda?? Hát nem tudja, hogy a húsliszt, dögliszt etetése már a tizenötöknél is tilos volt? Nem hallott még a BSE kórról?
- Én kérem alássan...
- Kuss! Szankció, retorzió, telepbezárás!!
Pista bácsi bánatosan meséli el Feri komájának esetét az EU-bizottsággal, és siratja malackáit.
Természetesen Feri koma sem ússza meg a látogatást, de ő készült.
- Na, Feri bácsi, mit etet ezekkel a süldőkkel?
- Ezekkel? Semmit. Mindegyiknek adok reggel egy eurót, oszt azt vesznek rajta, amit akarnak!

Az önbizalom legfelsőbb foka

Az önbizalom olyan, mint az ész, mert roppant igazságtalanul lett elosztva, az egyiknek nagyon sok jutott és van, akinek szinte semmi. Másfelől meg pont az ellentéte, mert míg az önbizalom hiányát vagy meglétét mindenki érzékeli, sőt az előbbi miatt az emberek általában keseregni szoktak, nem hallottam még embert amiatt panaszkodni, hogy neki mily kicsiny agyai kapacitást juttatott a jóisten. Az az igazság, hogy megfelelő önbizalommal ideig-óráig még bizonyos képességbeli hiányosságok is elrejthetők a külvilág elől. Sőt, olykor saját magunk elől is.

Volt egy barátom az egyetemen, aki élt-halt a fociért. Nevezzük, Ignácnak! Elég sokat rúgtuk együtt a labdát, nem igazán észleltük a benne szunnyadó tehetséget, de hát mi nem voltunk szakemberek, meg egyébként is mindig elmondta, ő nincs hozzászokva a kispályához, meg, hogy otthon, a faluban, a saját csapatában tudja igazán megmutatni a képességeit. Mert a hazai pálya az igazi. No meg, a hazai közönség.

Egyszer aztán meghívott minket, nézzük meg, hogy focizik a maga fennkölt valójában, hazai pályán. Őszintén szólva, már mi is célozgattunk neki a dologra, mert nagyon fúrta az oldalunkat, milyen az, amikor ő igazán ki tud bontakozni.

Meg is érkeztünk egy vasárnap délben a faluba. A pályán már elég szép számú közönség gyűlt össze, bár akkor még csak az ificsapat rúgta a bőrt. Annak rendje, s módja szerint bemutatott minket a csapatnak meg az edzőnek és elmondta, hogy mi most őt jöttünk megnézni, mire azok meglehetősen döbbenten néztek ránk, de akkor ennek még nem tulajdonítottunk jelentőséget.

Aztán pályára léptek a nagyok is. A bíró belefújt a sípjába, s útjára indult a labda. Ignác csatárt játszott, egy-egy megmozdulását már a meccs elején szórványos fütty kísérte, de hát mindenkinek vannak rosszakarói és mindenütt vannak irigy emberek.

Úgy a tizedik perc környékén egy szögletnél elé pattant a labda, ő meg, senkitől sem zavartatva, alaposan a kapu fölé vágta. Ekkor a közönség soraiból már elhangzott néhány elégedetlen beszólás.

Néhány perccel később egyedül tört kapura, a hálóőr dermedten, mozdulatlanul várta, hogy mi fog következni, de ő nemes egyszerűséggel fejberúgta. Ám a pokol akkor szabadult el, amikor egy hazaadásnál elcsúszott a kapus, ő ott állt, szemben az üres kapuval, de mellé gurította.

Ekkor már megállás nélkül szidták. No meg, az édesanyját is.

-- Hülye Ignác! Falábú! Nyomorék Ignác! – üvöltött a közönség, hogy csak a legszalonképesebb megnyilvánulásokat idézzem.

A kórus egész a félidő végéig harsogott, annál is inkább, mert a továbbiakban is kihagyott két-három százszázalékos helyzetet. Szűk baráti körben, suttogva meg is állapítottuk, hogy ha minket így szidnának, soha az életbe nem állnánk be többé a csapatba.

Aztán végre lefújták a félidőt, a csapatok levonultak a pályáról. Gondoltuk, mondunk majd neki néhány biztató szót, mert biztosan nagyon maga alatt lesz. Ő ballagott le utolsónak, önelégült, büszke mosollyal az arcán.

Amikor meglátott minket, csak úgy, foghegyről odavetette: -- Hallottátok? Az egész közönség az én nevemet kiabálta!

 

Beregszász város a vágóhídi berendezésből kifolyólag elvesztette perét a Skoda gyárral szemben

(Megjelent: Kárpátalja, 1935. május 27.)

200.000 koronán felüli tőke, ennek több éves kamata és a perköltségek megfizetésére kötelezte a bíróság a várost
Beregszász város a vágóhídi berendezést a Skoda gyártól vette és vele szereltette fel. A vételár egy részével adós maradt és annak megfizetését megtagadta azon az alapon, hogy a gyár hibásán szerelte fel a berendezést.
A Skoda gyár a város ellen pert indított. Több éve folyik a per. A beregszászi járásbíróság, mint kikötött illetékes bíróság hosszas bizonyítási eljárást folytatott le. Zachár járásbíró a napokban hozta meg ítéletét, amellyel a várost kötelezte, hogy a peresített 200.000 koronán felüli tőkét, több éves kamatait és a perköltségeket a Skoda gyárnak végrehajtás terhével megfizesse. A perben a várost dr. Reisman Simon, a Skoda gyárat dr. Neuveit Andor ügyvédek képviselték.
Szomorú valami, hogy Beregszász városa állandóan hol mint felperes, hol mint alperes szerepel. A perek megindításánál, a perbe bocsátkozásnál több elővigyázatosságot , gondosságot kérünk és lehetőleg a peres ügyeket egyezségig elintézni, mert szomorú dolog, hogy a város állandóan nehéz ezreseket fizessen perköltségekben.

Fotó: A beregszászi főtér 1940-ben

Forrás: Fortepan

 

Dr. Ranschburg Jenő: Énközpontúság, nárcizmus