Nem is szocializmus

 

A nyolcvanas évek második felében rovatvezetőként dolgoztam Ungváron a megyei lapnál. Egyszer aztán jött az ukáz, hogy az egyik kollégámmal két hétre Kijevbe kell utaznunk, továbbképzésre. A képzés, melyre egész Ukrajnából érkeztek rovatvezetők, főszerkesztők, illetve alacsonyabb rangú pártmunkások, várakozásainkkal ellentétben, nagyon tanulságos volt.

Ami először megdöbbentett minket az volt, hogy az előadók, közgazdászok, politológusok, jobbára egyetemi tanárok, milyen kendőzetlenül beszélnek a rendszer válságáról és álságáról. Persze, ezeket a szavakat így nem mondták ki, de egész sor olyan konkrét példát említettek, melyek elég egyértelműen utaltak erre. Emlékszem, az egyikük például elmondta, hogy miközben minden évben verjük a mellünket, mennyivel több acélcsövet gyártunk, mint a főellenség, tehát az Amerikai Egyesült Államok, elfelejtik megemlíteni ennek az okát. Mely épp a technikai elmaradottságunkban keresendő, ugyanis odaát, már főleg műanyagcsöveket használnak, tehát nincs is szükség ennyi acélcsőre.

A másik elárulta, hogy a híres Wilkinson zsilettpengét szovjet vasércből gyártják. A britek felajánlották, hogy a szállítási költségek csökkentése céljából építenek egy gyárat a Szovjetunióban, de erről a pártvezetés hallani sem akart, mondván, nem lehet az országba beengedni a kapitalizmust. Sőt, valamelyik okos azt is kitalálta, hogy a továbbiakban nem lehet feldolgozatlan nyersanyagot exportálni, mert ez az ország kirablása. Évek teltek el, mire valaki felfigyelt arra, hogy a britek, vagonszámra vásárolják a Szovjetunióból a fejszét, nyél nélkül. Kiderült, hogy a továbbiakban abból gyártották a zsilettpengét és még jobban is jártak, mert az alapanyagot félig már fel is dolgozták.

Számos ilyen példát hallottunk, és már-már feléledt bennünk a remény, hogy valami csak fog változni ebben az országban. Amikor azonban beszédbe elegyedtünk a köztársaság minden részéből összesereglett társainkkal, rá kellett jönnünk, hogy az előttünk felszólalók abszolút kisebbséget képeznek, a több évtizedes agymosás következményeit szinte lehetetlen lesz felszámolni. Olyan is akadt, aki szűk körben megjegyezte, nem tudja, hová néz a KGB, hogy ezek az előadók még mindig nincsenek a rács mögött.

Mi ketten, egymás között, természetesen magyarul beszéltünk. Egy napon odalépett hozzánk egy középkorú férfi és bemutatkozott. Kiderült, hogy Dnyepropetrovszkból jött, egy ottani lap főszerkesztője. Megkérdezte, hogy mi honnan érkeztünk. Mondtuk, hogy Kárpátaljáról és magyarok vagyunk.

-- Á, Kárpátaljáról  -- ráncolta a homlokát és nézett ránk kissé megrovóan. – Jártam ott, maguknál nincs is szocializmus.

-- Már mért ne lenne nálunk szocializmus? – kérdeztük csodálkozva.

-- Azért mert túl sokat dolgoznak és túl jól élnek az emberek, miközben az ideológiai nevelésüket elhanyagolják – magyarázta. – Több faluba is elmentem, láttam a kertekben a hatalmas fóliaházakat. És mindez magántulajdonban! Mikor megkérdeztem, ezeket mikor művelik, azt felelték, hajnalban, mielőtt munkába mennek vagy este, amikor visszajönnek onnan. Nem, ez nem szocializmus!

-- Hát milyen az igazi szocializmus? – kérdeztem tőle.

-- Olyan, mint ami nálunk van – húzta ki magát büszkén. – Az ember ledolgozza a munkaidejét, aztán eliszogat a barátaival. Nem törődik semmivel, mert a párt majd úgyis megoldja.

 

 

Opera tudnivalók

8 fontos tudnivaló azoknak, akik először mennek operába 

1. Az operában végig énekelnek, ha valaki abbahagyja akár egy pillanatra is, hálából rögtön meg kell tapsolni. 

2. Az operák alaptörténete a következő: két kövér ember szerelmes egymásba és a végén egyikük vagy mindkettő meghal. Őket kell a leghangosabban megtapsolni. Ha egyikük sem hal meg, vígoperáról beszélünk. Ez esetben a nézők halnak bele az unalomba és a hangzavar okozta stresszbe. 

3. Az operák általában idegen nyelveken hallhatók, nem szinkronizáltak, de a szereplők gesztusaiból is kitalálható a történet. Ha mellükre szorítják a kezüket, mint Lakodalom Lajcsi, akkor szerelmesek, ha a plafonra néznek: boldogok, ha a padlóra: szomorúak. Ha pedig a kardjukat csapkodják: kardozni akarnak valakivel. A gonosz általában gonoszan néz, vagy ki van vastagítva a szemöldöke. 

4. Aki a legmagasabb hangon énekel, az keresi a legtöbbet, mind a férfiaknál mind a nőknél. 

5. Mivel az operákat régen írták, a szövegírók többsége szerencsére már nem kap pénzt az idióta dalszövegekért és nem jön ki meghajolni a tapsrend szerint. 

6. A jó és a gonosz kövér nőket a ruhájukról lehet megkülönböztetni, a jó kövér nőnek ugyanis általában jobban kivan a melle. 

7. A zenészek nem azért vannak egy árokban, mert szar számokat fognak játszani, hanem azért, hogy látsszanak az énekesek. 

8. Ne aggódjunk, senkit sem ölnek meg annyira, hogy a halála előtt ne tudjon még tíz percet énekelni!

A női- és a férfiagy

 

Taktikai húzás

Pendelyes Jóskának, Zajossomorja polgármesterének nem volt szerencséje. Az igaz, hogy a település lakossága szinte egy emberként választotta meg posztjára, ami nem kis elismerés a mai dirib-darab világban, ám kapott maga mellé egy olyan képviselő-testületet, melynek többsége megfojtotta volna őt egy kanál vízben.

Persze, egy darabig még bizakodott. Elsöprő lendülettel dolgozta ki egymás után az előterjesztéseit, melyeket aztán a képviselők, annak rendje,s  módja szerint lesöpörték az asztalról. Annyira belejöttek a vétózásba, hogy már ösztönösen emelték a kezüket a „nem” -re. Egyszer, csak úgy próbaképpen azt javasolta, hogy növeljék a kétszeresére a saját tiszteletdíjukat, de még ezt is leszavazták. Csak akkor jöttek rá, hogy mit utasítottak vissza, amikor mindez jegyzőkönyve került, de akkor már ihattak rá hideg vizet.

Miközben a férfiak nyíltan csatároztak, a feleségek amolyan mézes-mázos, félig barátnői, félig vetélytársi viszonyban voltak. Gyakran összejártak, megvitatták az ügyes-bajos dolgokat, de ez inkább csak ürügy volt arra, hogy megpróbálják befeketíteni a másik élete párját. Persze, taktikusan, diplomatikusan, néhány sejtelmesen elejtett megjegyzés révén.

Egyre közeledett a költségvetés beterjesztésének napja, márpedig a polgármester jól tudta, azt a büdös életben nem fogják megszavazni. Ha viszont nincs költségvetés, előbb-utóbb leáll az intézmények működése. Így pedig akár meg is lehet buktatni a falu első emberét.

Jóska felesége, Zsófia asszony agyafúrt nőszemély volt, nem minden ok nélkül rebesgették a faluban, hogy igazából ő irányít mindent a háttérből.

-- Te csak ne törődj semmivel, édes uram, én majd mindent elintézek – mondta a férjének, miután az elpanaszolta gondját-baját. – Csak arra kérnélek, hogy az ülést este kilenc előtt el ne kezdjétek, és legalább éjfélig halogasd a döntést.

Úgy is lett, ahogy az asszony javasolta. A képviselők ugyan egy kicsit csodálkoztak a kései időponton, de hamar beletörődtek, mert már előre dörzsölték a tenyerüket: most aztán alaposan megleckéztetik a polgármestert.

Az ülés meglehetősen vontatottan haladt. Ám nem lehetett a végtelenségig húzni az időt, úgy éjjel 11 óra tájban mégis csak be kellett terjeszteni a költségvetési javaslatot. Néhányan azon nyomban elutasították volna, de Jóska felkérte őket, hogy mintegy okulásul a jövőre nézve, mondják el részletesen a kifogásaikat. No, ezekben aztán nem volt hiány.

Kiss Gébics Gábor, az ellenzék vezére azt vetette a Jóska szemére, hogy túl sok pénzt költene fejlesztésre, ahelyett, hogy a hátrányos helyzetűeket támogatná. Kiss Gébics Edömér, a másik hangadó – egyébként az előtte szóló testvérbátyja --, tűrhetetlennek tartotta, hogy túl sokat szánnak segélyezésre, ami nem old meg semmit.

Ahogy éjfélt ütött az óra, nyílt az ajtó, belépett rajta Kiss Gébics Gábor hites felesége, méghozzá vérben forgó szemmel, s úgy hazapenderítette az urát, hogy meg sem állt volna a Tiszáig, ha nem fogja meg a töltés. Néhány perc múlva aztán Kiss Gébics Edömért is kirángatta a neje az ülésteremből. Az ellenzék így kisebbségben maradt, és két perc alatt sikerült elfogadtatni a költségvetést.

-- Hát, ezt hogy csináltad? – kérdezte otthon Jóska a feleségétől.

-- Egyáltalán nem volt nehéz – mosolygott hamiskásan az asszony. – Csak felhívtam éjfél előtt a két asszonyt, és elpanaszoltam, hogy amilyen züllött vagy, az ülés után el akarod vinni a képviselőket a Marihoz, egy görbe estére. Épp azért vagytok ilyen sokáig. A többi már ment, mint a karikacsapás.

 

A nő mindent megtöbbszöröz

 "A nők bolondok, ha egyenlőségre törekszenek a férfiakkal. A nők sokkal magasabb rendűek, és mindig is azok voltak. Bármit kap a nő a férfitől, mindig valami sokkal nagyszerűbbet teremt belőle. Ha a férfi spermát ad, a nő gyermekkel ajándékozza meg. Ha a férfi házat ad, a nő otthont teremt belőle. Ha a férfi hozzávalókat ad, a nő ételt teremt belőle. Ha a férfi egy mosolyt ad, a nő a szívét adja érte. A nő mindent megtöbbszöröz és minőségileg értékesebbé tesz. Ezért sose bántsd meg a nőt, mert egy tonna szennyet kapsz tőle vissza cserébe." (Sir William Golding)

Anyuka meglátja

Nem sok kedve volt elmenni a lakodalomba, alig ismert ott valakit, de a család azt mondta, ilyet nem lehet csinálni, megsértik a rokonokat. A rokonokat, akik egy távoli faluban laktak, és akiket vagy tíz éve nem is látott. De ha menni kell, akkor menni kell.

A lagzit a rokonok udvarán felállított sátorban tartották. A mulatság eleje nem ígért sok jót, ez a fajta zene teljesen élvezhetetlen volt a számára, a hosszadalmas beszédeket pedig unta. Ilyen helyzetben mi mást tehet az ember, mint eszik és iszik?

A harmadik pohár után észrevette, hogy a szemközti asztaltól egy szőke lány sűrűn meresztgeti rá a szemét. Ne is volt csúnya, talán kissé vaskosabb a kelleténél. A negyedik pohár után aztán odament a lányhoz és felkérte táncolni. Szerencsére, ekkor épp simulósabb számot játszottak és a lány simult is.

-- Menjünk a közepébe, mert anyuka meglátja, hogy táncolunk! – súgta a fiú fülébe.

-- Apádtól nem is félsz? – kérdezte tőle.

-- Apám már berúgott – felelte a lány és legyintett.

Táncoltak még egy párat és bár újra azt a rettenetes zenét játszották, a fiúnak nem volt kedve visszamenni a helyére. Talán az elfogyasztott pálinka tette, talán a nyári hőség, kezdett közöttük felforrni a levegő.

-- Nem mehetnénk el valahová, ahol kettesben maradhatunk? – kérdezte a fiú.

-- Nem lehet… Nagy baj lesz, ha anyuka meglátja – felelte bizonytalanul a lány.

Táncoltak tovább, néha ittak egy pohárkával. Már későre járt az idő, amikor egyszer csak kialudt a villany.

-- Szabad a csók! – hangzott valahonnan egy borízű hang.

A lány megfogta a kezét.

-- Gyere velem! – súgta a fülébe.

-- Hová megyünk? – kérdezte, amikor kiértek a friss levegőre.

-- Csak ide az óvodába. Anyám ott dolgozik a konyhán, tudom, hová dugják a kulcsot – mondta izgatottan a lány.

Az óvoda valóban csak néhány házzal odébb volt. Meglett a kulcs. Bementek. A legnagyobb helységben apró ágyak sorakoztak a félhomályban. Azonnal egymásnak estek.

-- Toljunk össze néhány ágyat! – szólta fiú lelkesen.

Már éppen hozzákezdtek volna, amikor az épület hátsó részéből valami zajt hallottak. A lány megdermedt.

-- Csak nem anyuka jött utánam! – szólt ijedten, aztán gyorsan rendbe szedték magukat. – Menjünk innen gyorsan!

-- Ugyan, nem kell úgy beijedni! Lehet, hogy csak egy macska. Gyere, nézzük meg!

Odalopóztak egy üvegezett ajtóhoz, mely elválasztotta az óvodát a konyhától. Odabenn egy középkorú nőt és egy férfit láttak félreérthetetlen helyzetben, épp a ruhájukat igazgatták.

-- Te jó isten! – suttogta a lány. – De hiszen ez anyuka!

-- Nem azt mondtad, hogy apád már részeg? -- kérdezte csodálkozva a fiú.

-- Hát azt, de ez nem is apám, hanem János bácsi a szomszédból – hangzott a válasz.

Bentről beszélgetés hallatszott.

-- Menjünk, mert észrevesz a násznép! – nyugtalankodott a nő.

-- Ugyan, dehogy vesz észre ekkora tömegben! – nyugtatta az ember. – Sőt, ha már itt vagyok, elviszünk vagy két zsák krumplit is a raktárból, ennyit nem vesz észre senki. Mindjárt hozom a talicskát.

-- És most? – kérdezte a fiú, amikor végre elmentek.

-- Most? – kérdezett vissza a lány és kacéran hozzásimult. – Most már egyáltalán nem félek anyukától.

 

 

 

 

 

Néküled -- Ausztriai magyarok