A történet
egy rokonommal esett meg, Munkácson, még bőven a szovjet időkben. Azzal
kezdődött, hogy 1977-ben, tíz év már-már reménytelen várakozás után, a családfő
bejelentette, hamarosan megérkezik mindannyiuk hőn áhított vágya, egy Zsiguli.
Lett is nagy öröm, ám akadt egy kis probléma, ugyanis senkinek nem volt
jogosítványa. Mivel már nem bíztak abban, hogy belátható időn belül autóhoz jut
a család, ezt egyszerűen nem tartották fontosnak.
A papa,
Miska bácsi gyorsan be is iratkozott egy KRESZ-tanfolyamra és hogy ezzel is
gyakorolja a tudnivalókat, közben ő is vezetni tanította a tizenkét éves fiát. Igyekezetét
hamarosan siker koronázta, meglett a jogosítvány.
Abban az
időben Kárpátalján, akinek nagyobb mennyiségű gyümölcse termett, az pálinkát
főzött. Ezekhez szinte mindig saját készítésű pálinkafőzőket használtak,
melyeket leggyakrabban alumínium tejeskannákból csináltak, egy kis rézcső
felhasználásával. Az ilyen szerkezetek olykor valódi kerítésszaggatót, olykor
meg szeszipari műremeket produkáltak. Persze, a pálinkafőzés tilos volt, ha
valaki lebukott, akkor jól meg is büntették, de ettől a többiek még tovább
folytatták áldásos tevékenységüket.
Miska bácsi
bizalmas körökben elismert pálinkafőző volt, sőt, az az igazság, hogy a baráti
társaság nagy részét ő tanította meg, ezen nemes mesterség fortélyaira. Gyakran
előfordult, hogy ha valaki pálinkát akart főzni, akkor elhívta segíteni, vagy,
ha kevesebb volt az alapanyag, akkor közösen főzték az éltető nedűt. Ilyenkor
általában elkísérte a család is, az asszonyok eltraccsolgattak, a gyerekek
játszottak, a pálinkafőzés, minden törvénytelensége ellenére, igazi társadalmi
eseménnyé vált.
Nem csoda,
hogy az új autóval egyik első útja az egyik szintén munkácsi rokonához
vezetett, pálinkafőzési célzattal. A párlat elkészítése azonban lassú folyamat,
s míg a szülők a hátsó udvarban munkálkodtak, a gyerekek elunták magukat, a
kisfiú kiment az utcára és beült az autóba, majd követte a háziak tizenegyéves
kislánya is. És mit csinál egy, pláne meg két, gyerek, ha unatkozik, kitalál
valami programot. Jelen esetben ez arról szólt, hogy a fiú elhatározta,
megmutatja, hogy ő már tud vezetni. Mert a menőzés, már akkor sem volt
ismeretlen fogalom, csak esetleg másként nevezték.
Elindultak
hát a kocsival és csaptak egy-két kört a piac mögötti téren. Ekkor azonban
támadt egy kis probléma. Épp arra járt két rendőr, vagy ahogy akkor hívták,
milicista. Nem lehet tudni, hogy az autó furcsa mozgására figyeltek fel, vagy
azonnal észrevették, egy gyerek ül a volánnál, de amikor a kocsi megállt a
kapuban, ők is megjelentek.
-- Hát a
szüleitek hol vannak? -- kérdezték kellő szigorral.
Mire a
gyerekek rémülten, némileg dadogva elmondták, hogy a felmenőik odabent vannak
az udvaron. Ekkor azonban a Jóisten közbeszólt, a rendőrök nem mentek be, hanem
azt mondták:
-- Most
azonnal hívjátok ki őket!
A szülők
sápadtan, tétova léptekkel közeledtek a kapu felé. Teljesen biztosak voltak
abban, hogy a rendőrök a pálinkafőzés miatt jöttek. Hogy most lebuktak. És volt
vesztenivalójuk. Elég sok, hiszen mindkét házaspár pedagógus volt, akinek
példát kellett mutatni, akiken példát lehetett statuálni.
Odaértek a
kapuhoz, megálltak a rendőrök előtt. Miska bácsi már épp valami szalonképes
magyarázatot akart adni a pálinkafőzésre, mintha arra lenne szalonképes
magyarázat, de az egyik ráförmedt.
-- Hogy
vigyáznak maguk a gyerekükre? Nem is veszik észre, hogy autót vezet? Még csak
tizenkét éves! – kiáltott rá.
Miska bácsi
kissé lassan fogta fel, hogy miről is van szó, de amikor leesett a tantusz, úgy
kiszakadt belőle e feszültség, hogy, életében először és utoljára, lekevert egy
pofont a fiának. Amitől nemcsak a gyerek, de a rendőr is megijedt.
-- Ne
legyen, már ilyen szigorú ezzel a gyerekkel! Elvégre nem történt semmi baj!
Csak figyeljenek oda! – mondta, aztán elmentek.
A szülők
megnyugodtak, a pálinka kifőtt, rég meg is itták. Csak a családban emlegetik
még ezt a régi történetet. Bár már alig maradtak emlékezők.