Azt hiszik, szabadságuk van

                                                                                                      

“A mostani fiatalok sokkal nehezebb helyzetben vannak, mint mi, mert most a relativizmus dúl, amely azt mondja, hogy mindenkinek igaza van. De ha mindenkinek igaza van, akkor senkinek sincs igaza. Pedig Isten az igazság, az út és az élet! Igaza van azoknak, akik azt mondják, hogy ez nem mehet így tovább. Az emberiség vagy visszatér Istenhez, vagy elpusztul. … Nincs baj a fiatalokkal, csak nem értjük a kérdéseiket, és nem tudunk rájuk hiteles válaszokat adni. Főleg azért nem, mert nem ott vagyunk, ahol ezek a kérdések elhangoznak. Teljesen más dimenzióban mozognak ők, mi viszont megmaradtunk egy másik útvonalon. De abban a pillanatban ha meglátják, hogy te mellettük vagy, akkor elkezdenek kérdéseket feltenni és mernek megnyílni.

A mi gyerekeink azt hiszik, hogy hatalmas szabadságuk van, mert a liberalizmus ezt elhitette velük. De sosem volt még ennyi rab a mai társadalomban, és most nem a börtönökre gondolok, hanem olyan fogságokra, mint az alkohol, a kábítószer vagy a pornográfia. Nem tudják a fiatalok, hogy rabok, nekünk kell megmutatni, hogy ez az út a pusztulásba visz, mert annyi szenvedélyük van. Ha ezt a fiatalokkal átbeszéljük, akkor egy olyan világot mutatunk meg nekik, amit még nem láttak és nem hallottak.” (Eperjes Károly)

Történelemhamisítás állami szinten

 

Szájharmonikát talált egy uzsoki legény

(Megjelent: Nyírvidék, 1944.06.13.)    

Az ellenséges repülőgépekről ledobált gyilkos szerszámok, robbanó holmik veszedelmét hasztalan hirdették újságcikkek, hirdetmények, hatósági és társadalmi oldalról ismételt, figyelmeztetésiek az uzsokí Kotán Elek 20 esztendős legény számára. Most azután keserves árat fizetett tudatlanságáért, vagy oktalan kíváncsiskodásáért: két kezéről hat ujját vesztette el.
Szép júniusi nap volt és Kottán Elek uzsoki legény a húszévesek életvidámságával hajtotta ki szülei teheneit a legelőre. Hangos nótaszóval bandukolt az úton, de hirtelen elhalt ajkán a dal, mert az út porából egy csábítóan csillogó, ezüstös tárgy vonta magára a figyelmét. A legény kíváncsian hajolt le és örömmel látta, hogy a földön, minden falusi legény álmainak vágya, egy gyönyörűszép szájharmonika hever.
A fiatalember örömmel nyúlt a becses szerszámért és fülében már felcsendült az a kedves nóta, amit majd a talált harmonikán fog elfújni. Érintésére azonban a hangszer felrobbant és a szerencsétlen legény két kezéről 3—3 ujjat tépett le.
Az angolszász „humanista“ hadviselés fiatal áldozatát az ungvári kórházban ápolják, ahol Kottán Elek most bizonyára a „nem mind arany, ami fénylik" mondás, számára oly keserű igazsága fölött töpreng.

A képen: a magyar-szovjet határ Uzsoknál, 1940-ben.

Fotó: Fortepan

 

 

Bezzeg

                                                                         

Amerikai kisgyerek túl sokat ül a számítógép előtt és ezt megemlíti neki az apja:
- Fiam, amikor Abraham Lincoln olyan idős volt, mint te, akkor a kandalló előtt ült és írta a házi feladatát!
Mire a fiú:
- Apu, amikor Abraham Lincoln olyan idős volt, mint te, akkor az Egyesült Államok elnöke volt.

 

Mekkora az érzelmi intelligenciád?

 

Én, te, ő…

                                                                                                      

Ülünk a polgármester úrral a meccsen. Igazából teljesen véletlenül keveredtem ide, egy barátom meghívására, de amikor a falu első embere meglát, tekintettel régi ismeretségünkre, meginvitál maga mellé. Bár kissé csalódottnak látszik, hogy nem tudósítani jöttem, abszolút magánemberként vagyok jelen az eseményen.

Azonnal kiderül, hogy ő nem csupán vezérszurkolója a csapatnak, hanem a vállán nyugszik az egész helyi labdarúgás. Ahogy felsorakoztak a csapatok, kihúzza magát és büszkén néz végig az övéin.

-- Istenem, micsoda gárda jött itt össze!  -- súgja a fülembe. – És ezeket mind én hoztam ide, meg az edzőt is!

Aztán útjára indul a labda. Tényleg egész ügyesen passzolgattak.

-- Azt a kis tízest figyeld majd! Fantasztikusan gyors! – mondja a polgármester úr. – Évekig máshol játszott, én hívtam haza.

Néha felrúgnak egy-egy hazai játékost, ilyenkor kollektíve szidják az ellenfelet, ha meg nem fújják le, akkor a bírót.

-- Te nem is tudod, milyen nehéz egy ilyen csapatot összehozni – szólal meg újra a polgármester úr, talán mert kissé ő is unja az egészet, bár ezt soha nem vallaná be.  – Mennyit kellett már veszekednem, mert mindenki bele akar szólni! Te ezt el sem tudod képzelni.

Közben a pályán folytatódik a meccs. És egyszer csak, szinte a semmiből, kapnak a hazaiak egy tizenegyest. A kis tízes bevágja, mind a nyolcvan néző extázisban őrjöng. Aztán már el is jön a félidő.

A polgármester úr odaszalad a csapathoz, mond nekik néhány biztató szót, majd visszaül mellém.

-- Pedig, ha tudnád, honnan indultunk! – folytatja, mintha abba sem hagyta volna. – Az elődöm az egyáltalán nem törődött a focival. Ő aztán nem csinált az égvilágon semmit! Ha tudnád, hogy itt milyen állapotok voltak!

A csapatok kijönnek a pályára, a mérkőzés folytatódik. Ám nem lehet tudni, hogy mitől, talán a cserék vagy az edzői ráhatás miatt, az ellenfél egyenesen megtáltosodik. Egyre-másra vezeti a támadásokat, a hazaiak teljesen beszorulnak.

-- Mi vagyunk a jobbak!—kiáltozza a polgármester úr a csapatnak egy-egy kibekkelt támadás után egyre rekedtebben. – Harcoljatok! 

De a fiúk hiába harcolnak. Még tíz perc sem telt el a második félidőből, amikor az egyik hátvéd lyukat rúg és a labda bevánszorgott a hálóba. Az ellenfél kiegyenlít.

-- Szerencsétlenek! Mit csináltok ott hátul? – üvölti a polgármester úr.

A középkezdés után továbbra is az ellenfél támad, a hazaiak kétségbeesetten védekeznek. Nemcsak polgármester úr, hanem szinte az egész közönség szidja a csapatot. Már-már úgy tűnik, sikerül kihúzni egy döntetlennel, amikor a vendégcsapat egyik játékosa megereszt egy gyengécske lövést, a labda alig vánszorog, a kapus lehajol érte és a kezei között begurul a hálóba.

Ekkor már elszabadulnak az indulatok.

-- Ti vagytok a falu szégyene! – üvölti a játékosoknak a polgármester úr.

A meccset lefújják. A nézők szedelőznek, a játékosok ballagnak az öltöző felé. Mögöttük, némileg lemaradva, az edző és a klubelnök.

-- Látod, ők tehetnek mindenről! – mutat rájuk a polgármester úr.