Ha lett volna

                                                                             

A túlvilágon találkozik Hannibál, Szulejmán és Napóleon.

- Ha nekem egyetlen orosz T 34-es tankom lett volna, nem álltam volna meg Róma kapui előtt! - kezdi Hannibál.

- Az semmi! - mondja Szulejmán. - Ha nekem a nándorfehérvári csata idején egyetlen orosz helikopterem lett volna, most nem harangoznának délben.

- Hát igen! - folytatja Napóleon. - Ha nekem olyan újságom lett volna, mint a Pravda, máig sem tudná senki, hogy elvesztettem a waterlooi csatát.

 

Én, a beépített

                                                                                       

A 80-as évek végén, amikor a Szovjetunió recsegett-ropogott és egyre nehezebb lett a helyzet, hosszas tépelődés után elhatároztam, hogy feladom ungvári újságírói állásomat és családommal, két pici lányom volt már akkor, áttelepülök Magyarországra. Véletlenül megtudtam, hogy munkavállalás céljából is át lehet költözni, ami korábban elképzelhetetlen volt.

Nyíregyházán, a Kelet-Magyarországnál ugyan jól ismertek, de csak olyan munkát vállalhattam, amivel szolgálati lakást is adtak, tehát falusi iskolában kerestem tanári állást. A dolog nem tűnt egyszerűnek, mivel kocsim nem volt és tömegközlekedéssel elég nehezen tudtam mozogni. Egyszer aztán, hirtelen ötlettől vezérelve, bementem Nyíregyházán az akkor még működő tanács akkor még működő oktatási osztályára, egyenesen az osztályvezetőhöz és előadtam neki, hogy tanári állást keresek.

Enyhén szólva is elutasítóan fogadott, szinte le akart beszélni az egészről, sütött belőle a bizalmatlanság. Azelőtt jelent meg egy antológia, benne két novellámmal, fotóval és nagyon rövid életrajzzal. Épp volt nálam egy kötet, akinek szántam, az nem volt otthon, ezért odaajándékoztam az osztályvezető úrnak. Ő meg, hogy lerázzon, azt mondta, érdeklődjek egy hónap múlva.

Én meg, bár nem nagyon bíztam a dologban, egy hónap múlva bekopogtam az ajtaján. És mintha egy egészen más emberrel találkoztam volna. Leültetett, kávéval kínált, behívta az egyik munkatársát is, elmondták, hogy az egész osztály végigolvasta a kötetet és nagyon tetszett. Aztán megkérdezte, tudom e, hol van Petneháza, mert ott lenne egy álláshely, ugyanis az egyik pedagógus szülései szabadságra ment. Mire mondtam, hogy fogalmam sincs, de van térképem. Ő meg vette a telefont, megtudakolta, megvan-e még az állás és közölte, hogy én oda fogok menni.

Az iskolában nagyon kedvesen fogadtak a kollégák, messze várakozáson felül segítőkészek voltak a (ez még a rettenetes, komfort nélküli szolgálati lakást is ellensúlyozta). Mindemellett éreztem valami bizalmatlanságot, amikor beléptem, olykor félbeszakadt a beszélgetés, amit nem tudtam mire vélni. Egyszer aztán a buszon együtt utaztam egy kolléganőmmel. Egy idő után a fülemhez hajolt és megkérdezte:

-- Az igaz, hogy te az unokaöccse vagy a megyei oktatási osztály vezetőjének?

De olyan félénken és halkan, mintha afelől érdeklődött volna, hogy milyen gyakran élek házaséletet.

-- Ugyan, dehogy – feleltem. – Eddig kétszer láttam életemben.

-- Pedig itt mindenki azt beszéli, mert ő nem szokott, csak úgy, kitelefonálni senki érdekében – folytatta. – Igazság szerint kicsit tartottunk is attól, hogy te majd árulkodni fogsz neki.

Ekkor két dolgot értettem meg, egyrészt a felém irányuló bizalmatlanság okát, másrészt pedig az, hogy a besúgással terhelt szocializmus évtizedei itt is megtették a magukét. Mire a városba értünk, úgy tűnt, sikerült tisztáznom ezt a félreértést és ettől egy kicsit én is megnyugodtam.

Ez az állapot azonban nem tartott sokáig. Abban az időben elég macerás volt a tartózkodási engedély beszerzése. A polgármester nagyon rendes volt, többször is a saját kocsijával vitt el Nyíregyházára a rendőrségre, illetve idegenrendészetre ügyintézni. Amikor a dolog valahol megfeneklett, az idő pedig sürgetett, támadt egy ötlete. Azt mondta, van egy régi barátja, aki rendőr őrnagy a gyilkosságiaknál, menjünk be hozzá, hátha meg tudja sürgetni azt az engedélyt. Így is történt. Az őrnagy úr nagyon szívélyesen fogadott, jól elbeszélgettünk és biztosított, hogy megtesz majd minden tőle telhetőt.

Néhány nappal később a szomszéd faluban meggyilkoltak egy nénit és a holttestét a két település között találták meg, elásva. Azonnal megszaporodtak a környéken a rendőrök és nyomozók. Épp tantestületi értekezleten ültünk az iskolában, amikor kopogtattak az ajtón, majd belépett az ajtón az őrnagy úr két nyomozóval. Annak rendje, s módja szerint bemutatkozott, majd odalépett hozzám. Hozzám, aki csak néhány hete voltam az országban.

-- Szervusz, barátom! Örülök, hogy látlak! Remélem, jól halad az ügyed – mondta és nyújtotta a kezét.

Mindenki döbbenten nézett rám. Most már az Isten sem mosta le rólam, hogy beépített ember vagyok.

 

A Petneházyak és a Rákóczy-ivadékok

 (Megjelent: 1884.02.08)                           

A „PESTI HÍRLAP“ TÁRCÁJA

(Thaly Kálmán hazai és külföldi kurucai a történelmi társulatban.)

Érdekes előadást tartott ma Thaly Kálmán a történelmi társulatban, mely nemcsak tárgyánál, de históriai értékénél fogva is lekötötte a hallgatóság figyelmét. Buda visszafoglalásának kétszáz éves fordulója közeleg. A főváros a történelmi társulat kezdeményezésére ünnepelni készül.
Kétszáz év előtt Buda falán a legelső egy kuruc kapitány volt, Petneházy Dávid.
Kétszáz év után tehát nincs mit csodálni azon, hogy a legelső, aki kész eredménnyel kirukkol és aki Petneházy Dávidról felolvasást tart Thaly Kálmán. Ő már privát szorgalomból rég megindította a gyűjtést Budavár visszafoglalásának adataira nézve. Kivált Petneházy Dávid érdekelte. Tudta, hogy Szabolcsban virágzik még jelenleg is egy Petneházy-família éspedig Petneházán, annál fogva a karácsonyi szünetek alatt megkérte Farkas Balázs képviselőtársát, ki petneházi birtokos, hogy e család levéltárát kutassa át.
E lépésnek meglepő eredménye lett. Petneházy Antal, a család seniora, mintegy száz igen becses okmányt szolgáltatott át neki. Azon kívül nyomára jött, hogy 1839-ben még kétszer annyi okmány volt a család birtokában; most tehát nyomozza Thaly az elveszett többi okmányt is. Egyébiránt más oldalról is nyomoz Petneházy-iratokat éspedig nyomában van már két egész láda okmánynak.

A ma bemutatott aktákban a budavári hős Petneházy Dávidról is több adat található. E családi levélgyűjtemény áll: 1. 25 db okmányból az 1411 évtől 1707-ig; 2. A család erdélyi ágára vonatkozó okmányokból, 50 db, a XVII. század végéről és a múlt századról; 3. 7 db terjedelmes családi perirat 1603-tól 1636-ig; 4. 6 db származékrendi táblázat 1237-től a jelenkorig. Legnevezetesebb az első 25 db. okmány, köztük Zsigmond király 1414-iki okirata, melyben Petneháza községet Szatmár megyéből Szabolcs megyébe átkebelezi; azután 1417-ből Zsigmond királynak Konstancból kelt adománylevele, melynek erejével hű udvarnokának, Petneházy Mártonnak érdemeiért (aki vele Lombardiában, Németországban, Aragóniában, Francia- és Angolországban utazott), őt és a Petneházy-család többi tagjait pallosjoggal ruházza fel.

Ugyancsak az 1417. évben kelt és az 1839-ki levéltári lajstrom szerint akkor még meglévő eredeti nemességújító címerlevele Zsigmond királynak a Petneházy-család számára. Továbbá Hunyadi Mátyás királytól 1462-ben kiadott másik nemességújító levél is említtetik. Bemutatott továbbá értekező több, részint a leleszi konvent, részint a váradi káptalan által kiállított eredeti hártya okleveleket 1425- től egész 1707-ig II. Rákóczy Ferenc leveléig. Egyik 1533-ból a temesvári hős Losonczy István és testvére Antal adománylevele Petneházy Tamás részére. Minde levelekből a család geneologiája a XIV. század végétől egész a jelenkorig szakadatlan láncolatban összeállítható, kiderül az is, hogy a budai hős Dávid melyik ágból származik. Dávid fiai gyermektelenül haltak el, csak leánya Éva (Máriássy Miklósné) után maradtak utódok, akiknek kettejét, mint ifjú apródokat II. Rákóczi Ferenc maga mellett udvarában neveltette.

Petneházy Thököly legvitézebb katonája volt. Akkor pártolt át a császáriakhoz, midőn a török Thökölyt Váradon oly csúfosan, a vendégjogot megszegve elfogatta. Ekkor a török ádáz ellensége lett, s Caraffa táborában sok hőstettet követett el. Ebből az időből érdekes I. Lipót császárnak 1686. jan. 14-én b. Mercy tábornokhoz írott s Thaly által bemutatott levele, melyben Petneházy Dávid hű szolgálatait és hősiességét különösen dicséri és számára Arad várának a töröktől lett visszafoglalásáért, saját képével vert nagy aranyéremmel díszített aranyláncot ajándékoz.
Vonatkoznak némely levelek Petneházy Istvánra is, aki Bethlen Gábor idejében jenői kapitány, Világosvár ura és híres katona volt, s akinek neje Szathmári Király Anna hosszú éveken át a halhatatlan emlékezetű Lorántffy Zsuzsanna fejedelemasszony főudvarmesternője volt. Általában az adatok eléggé mutatják a Petneházy családnak egykor nagy előkelő voltát.
Felmutatott továbbá Thaly két levelet I. Lipóttól 1687. és 1689-ből, melyben néhai Petneházy Dávid kitűnő vitézségéről dicsértetik és özvegyének Bölönyi Zsuzsannának S.-A.-Újhelyen házat, birtokot és tokaji szőlőket adományoz a király.
Thaly ezeken felül is jelenti még, hogy a gyűjtéseket és kutatásokat Petneházyt és családját illetőleg minden irányban megkezdette. Végül indítványozza, hogy mindezen bemutatott okmányok tétessenek át lemásoltatás és kivonatok készítése végett a jubileum rendezésére kiküldött bizottsághoz, s ezen bizottság intézkedjék majd a leleszi konventnél őrzött Petneházy-iratok másolatainak megszerzéséről is.