Véres incidens a cseh-magyar határon

 (Megjelent: Brassói Lapok, 1933.04.14.)

Beregszász, április 11.

A magyar-cseh határszélen, de már cseh területen újra véres incidens játszódott le Beregdéda község közelében Magyarországról mintegy 12 tagú munkás-csoport tartott hazafelé. Valamennyien cseh állampolgárok voltak és határátlépési engedéllyel voltak a magyar területen.
A cseh határőrök sortüzet zúdítottak a szerencsétlen emberekre, akik feltartott kézzel jelezték, hogy megadják magukat. A sortűznek két áldozata van. Az egyik, Bald Cyril, nyomban meghalt, a másikat, Varga Imrét, súlyos sérüléssel szállították kórházba.

 

A képen: A beregdédai református templom.

A trónörökös Ungváron

 (Megjelent: Világ, 1914.12.31.)

Károly Ferenc József trónörökös körútjában ma hajnalban Ungvárra érkezett, ahonnan vonaton azonnal a harctérre indult. Délután öt órakor a trónörökös a harctérről visszaérkezett ide. Az állomáson nagy közönség gyűlt össze, amely lelkes, éljenzéssel fogadta a trónörököst, akit a vármegye nevelten Lőrinczi Jenő alispán üdvözölt. A trónörökös megköszönte az üdvözlést, majd beszélgetve az alispánnal, aziránt érdeklődött, hogy a muszkák (így mondta) meddig jöttek le itt, okoztak-e nagy kárt, továbbá, hogy sokan menekültek e el Ungvárról. A vármegyeházán tisztelgések voltak. Az összes hivatali karok nevében Lőrinczi alispán üdvözölte a trónörököst, aki válaszában kijelentette, hogy őfelségének jelentést tesz Ungvár lelkes
magatartásáról!

A vöröskeresztes hölgyek tisztelgésénél kedves epizód volt. amikor egy hölgy felemlítette, hogy karácsonyra sok ennivalót küldtek a harctérre, mire a trónörökös mosolyogva mondta:
— Merjenek mindent!
Az ungmegyei kisgazdák is tisztelegtek a trónörökösnél. A trónörökös azt válaszolta, hogy jelenteni fogja őfelségének, hogy Ungvár közönsége e súlyos időkben is buzgón teljesíti kötelességét. A trónörökös ezután részt vett a gróf Sztáray Gábor főispán által adott lakomán.

ÚGY NEM IS OLYAN NEHÉZ

 

Férjhez ment a kényen-kedven nevelt leány-egyke egy rendkívül jó­lelkű, békés, kicsit mafla gazdalegényhez. Az esküvő után pár hétre a házi munkában még eléggé járatlan fiatalasszony szidolozás közben lábára találta ejteni a nehéz rézmozsarat, és bizony ágynak esett. Ám az ifjú férj készségesen vállalta a ház körüli tennivalók elvégzését, sőt, még a főzést is, amelynek menetét -- fektéből -- az asszonyka dirigálta. Nem is volt semmi baj egy pár napig. A hét vége felé azonban a fiatal­asszony mind idegesebbé, türelmetlenebbé vált. Kifogásolt, elégedetlen­kedett. Egy délután aztán már rídogálni is elkezdett.

— Mi baj, galambom? — kérdezte gyengédséggel a hangjában a férj. — Megint fáj?

— Majd fájna neked is, ha a másik... ha én feléd se néznék...

— Ugyan hogy mondhatsz ilyet, madárkám? Máma is bent ültem, itt matattam körülötted órákig, pedig ha tudnád, mennyi munka vár oda­kint ...

— Itt ültél, itt ültél..., de rám se néztél. Nem is szeretsz te már engem úgy...

— De, kismadaram — szabadkozott zavartan a férj —, azt gondoltam, megkíméllek... tudod, beteg vagy még... Majd ha lábra állsz...

Mire a menyecske pityergőre fogva:

— Fekve azért... kibírom.

Ma van a Magyar Kultúra Napja

 

Az ismeretlen Lenin